HTML

Friss topikok

  • hildus2222: Attila, nagyon köszönjük a gyors beszámolót! Sajnos én sem lehettem ott, de már annyi kép, informá... (2011.11.18. 09:36) Jam Pub
  • Rebi82: Köszönet Attila, ezért a szépen megszerkesztett és tartalmilag információ gazdag írásért. Bármilye... (2011.09.30. 13:39) Szenes Iván emlékkoncert
  • padrienn: Andi! Csak annyit írnék: hát ez nem semmi! :) Amennyi km-t te megteszel... :) Na, látom, mostanába... (2011.09.20. 20:45) Flúgos futam Sóskúttól Dunaföldvárig
  • TéZsé: Dràga Monange!!! Nagyon koszonom, hogy ilyen szépen ossze foglaltad ezt a szép és valoban CRAZY n... (2011.08.08. 22:42) "Azért vannak a jóbarátok"

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

2011.09.19. 23:51 Attila47

Flúgos futam Sóskúttól Dunaföldvárig

- Borsi Andi beszámolója -

 

Mikor megláttam az augusztusi programajánlót, csak abban reménykedtem, hogy ez időközben még bővülni fog. Nem volt számomra elérhető hely. Igaz, tervben volt egy erdélyi helyszín is – Kibéd – de az minden eddiginél nagyobb távolságra van, és sehogy nem láttam megoldhatónak, hogy hétfő reggelre hazaérjek, és a gyerekeim miatt ez nem jöhetett szóba. Eddig minden budapesti fellépésről simán haza jutottam másnap reggelre, ha akartam, Székelyföldről nem feltétlenül.

 

A hónap második felében Evetke a cserkészekkel lovastáborba ment Sóskútra. Erdélyből elküldtük a gyermekünket Dunántúlra lovagolni tanulni. Hát nincs unalmas életünk! Sőt, ragaszkodott hozzá, hogy a tábor végén látogassuk meg, és vegyünk részt a lovasbemutatón. Szeretné, ha látnánk, mennyit fejlődött egy hét alatt. Megígértük, hogy ott leszünk, és szűk két napra mi is bekapcsolódunk a tábor életébe. Erre a bizonyos záró ünnepségre éppen augusztus 20.-án került sor a sóskúti lovas tanyán.

 

Újra nézegetni kezdtem István programját. Azokban a napokban két fellépése is volt a környéken. Ráálltam a szervezésre. Közben a Ningről megmaradt hűséges rajongók egy közös ajándékkal készültünk István névnapjára, amit a dunaföldvári fellépés után terveztünk átadni. Ez a koncert Evetke műsora után fél órával kezdődött, és csupán 90 km.-re volt a tanyától. Kihagyhatatlan alkalom! De nehogy már minden simán menjen! A lovas show után azzal a meredek ötlettel állt elő a tanya gazdája, hogy kötelező módon minden szülő ki kell próbálja a lovaglást. Már csak ennyi hiányzott a boldogságomhoz! Egyrészt épp ideje lett volna elindulni Dunaföldvárra, másrészt felváltva támadtak a darazsak és a bolhák, már tele voltam csípésekkel, most már még lószagom is lesz. De nem nagyon volt más választásom. Legalábbis Evetkével szemben nem akartam megcsinálni, hogy számomra valami más fontosabb most, mint éppen a tanyán lovagolni. Előbb Zoli pattant lóhátra, majd a következő körben én is. A lovaglás gyönyörének élvezése közben (vagy helyett) nekem már minden máson járt az eszem, el lehet képzelni.

 

Gyakorlatilag már semennyi idő nem állt a rendelkezésünkre, hogy eljussunk a koncertre, de azt mégsem tehetjük meg, hogy meg sem próbáljuk. A férjem szerint hallgassunk a józan eszünkre, és ilyenkor már ne induljunk el, mert a végére sem érnénk oda. Szerintem meg bőven ráérünk máskor hallgatni a józan eszünkre, és most inkább habozás nélkül induljunk. Egyébként a józan ész is relatív. Máskor több száz kilométert utazok egy fellépés miatt, akkor ha a józan eszemre hallgatok, nem gondolkozok egy 90 km.-es szakasz miatt egy fél koncertért. Persze, hogy elindultunk! Teljesen kihalt volt az autópálya. Száguldás közben próbáltam szalonképessé tenni magam, de a feldagadt csípéseimmel, és a lószagommal nem nagyon volt mit kezdjek. Egy biztos, ilyen csapzottan még sosem álltam meg István előtt.

 

Nagy igyekezetünkben még el is tévedtünk, ami csak akkor tűnt fel, amikor átmentünk a hídon. Szerencsére hamar volt egy letérő, és vissza tudtunk fordulni. Közben telefonon tartottam a kapcsolatot a többiekkel. Kiderült, hogy valami miatt késés van a programban, vagy felcserélődött a fellépők sorrendje, vagyis István még csak ezután fog következni. Amikor leparkoltunk, és kiszálltunk, még nem hallatszott István hangja. Vágtatni kezdtem a színpad irányába, ki is bicsaklott a lábam. A férjem most is hangoztatni kezdte a józan véleményét, miszerint egy férfi miatt sem érdemes kitörjem a bokám. Látva, hogy ezen nem nagyon hatódtam meg, még hozzá tette, hogy biztosításom sincs. Végül relatív épségben eljutottam a színpadig. Az ismerős arcok már mind ott sorakoztak az első sorban. Távolról üdvözöltem őket, azt remélve, hogy időközben valamelyest elszáll a lószagom, s majd inkább a végén jelentkezem a puszival. Nem emlékszem, kik voltak a színpadon. Egy biztos, nem István. Ezt nem is reméltem volna, hogy a teljes koncertet elkapom. Konklúzió: máskor is a női megérzésre kell hallgatni, nem a józan észre!

 

Mosolygósan lépett színpadra István, most nem látszott rajta, hogy izgul. Talán egyetlen előnye a napi több fellépésnek (előtte volt Városföldön), hogy jót tesz neki a siker. Itt is nagy örömmel, szeretettel fogadtuk, rengetegen voltunk. Végigpásztázta a közönséget, és már az első szám alatt pacsizott azokkal, akik nyújtották felé a kezüket. Lelkes közönsége volt. Voltak, akik visítottak, ugráltak, mások kevésbé temperamentumosan csápoltak, lengették a fehér kendőt. Mi pedig tettük a dolgunkat, fotóztunk, videóztunk. Többször körbevittem a kamerát, jól látszik, hogy a népes közönségből sokan éneklik vele az ismert slágereket. A számok után hallatszik a bekiabálás: „Szép volt, gyönyörű volt!”

 

A Te vagy a minden!-nél végig mutatott a közönségen: Én épp így szeretlek! Nem kell mondjam, a hatás nem maradt el. Felesleges volt aggódni miatta, hogy nem tudja meghódítani a közönségét. Bebizonyította két év alatt, hogy ehhez mindene adott: személyiség, humor, a hangjáról nem is beszélve! Még a Ments meg!-et is bevállalta, pedig láthatóan gyötörte az allergia, és az a szám a legnehezebbek közül való. Díjazták is a jelenlévők, nagy sikere volt. A Hazám után, amit acapellában adott elő, megénekeltette a közönséget. Megfigyeltem, hogy amikor felénk tartotta a mikrofont, nem maga elé, akkor is zengett a hangja. A Nem lesz márt ahogy befejezte István, spontán folytattuk mi - a helybeliek nem kis meglepetésére - és nem akartuk abbahagyni. Épp ezek a spontán megnyilvánulások úgy István mint a rajongók részéről nagyon árulkodóak. Nagyítóval kell keresni hasonlókat.

 

A „Vissza! Vissza!” skandálással kicsikartunk egy ünnepi ráadást, aztán pedig átadta István a színpadot az utolsó fellépőnek. A sátor mellett helyezték el az asztalt, ahol a dedikálásra, közös fotózásra volt lehetőség. Ez nem volt valami szerencsés szervezés, mert ahogy említettem, a színpadon még javában folyt a műsor, és a hangos zene miatt lehetetlen volt beszélgessen azokkal, akik odamentek hozzá. Minket is bosszantott, hogy nem tudjuk méltó körülmények között felköszönteni. Most mégis úgy tűnt, hogy nincs más választásunk. Türelmesen kivártuk, míg rajtunk kívül mindenki sorra kerül. Hihetetlen, de pont ekkor fejeződött be az előadás, és lett csend. Nagyon szép szavakkal köszöntötte Évike Istvánt a legrégebbi hűséges rajongók nevében, és átadta a közös ajándékunkat. Nem lehettünk ott mindannyian, ezért egy üdvözlőlapot is készítettünk, erről idéznék két sort: „Az éj fekete függönyén milliárdnyi fény tör utat, de mind közül csak egy őrzi álmodat… Találd meg az égen saját csillagodat, és váljon valóra itt a Földön minden benne őrzött álmod!” Amikor már a puszinál tartottunk, kezdődött a tűzijáték. Itt is remek volt az időzítés! Emlékszem, tavaly is tűzijátékkal ünnepeltünk Hajdúszoboszlón.

 

Nagyon jó hangulatban váltunk el. Elvárásunk fölött alakult minden, Istvánnak is sikerült meglepetést, igazi örömet szerezni. Mikor hazaértem másnap, már olvashattuk István köszönő levelét a Facebookon. Ekkorra már Zoli is előkerült a céllövöldéből egy rakás zsákmánnyal. Mi így kötjük össze a kellemest a hasznossal . Természetesen ő is hallgatta Istvánt, de számára a látvány nem feltétlenül fontos. Indultunk is vissza a tanyára. Közben konstatáltam, hogy számomra ez volt az első dunántúli fellépés, amire eljutottam (Na jó, öt méterre a Dunán túl, mivelhogy közvetlenül a parton volt felállítva a színpad). Eddig csak a Székelyföldtől Budapestig terjedő régiót jártam be.

 

Ahogy megérkeztünk a tanyára, néhány erdélyi szülőt találtunk a tábortűz mellett pálinkázgatni. Azonnal Peti jutott eszembe, aki az egyik székelyföldi fellépés utáni beszámolójában utal rá, hogy nálunk nem ismerik a felest. Hát tényleg nem! Mi is bekapcsolódtunk, és együtt múlattuk tovább az időt. Másnap azzal búcsúzott Evetke a tanya gazdájától, hogy nem tudja, hogy fogja kibírni egy évig lovas tábor nélkül. Ez a „Hogy fogom kibírni” szöveg valahonnan nagyon ismerős . Hát igen: egy hét múlva Kibéd (ahova mégis eljutottam), két hét múlva az élőzenekaros koncert. Már csak azt nem tudom, hogy fogom kibírni addig!

 

Borsi Andi

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://tabaniistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr353239858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

padrienn 2011.09.20. 20:45:31

Andi! Csak annyit írnék: hát ez nem semmi! :) Amennyi km-t te megteszel... :) Na, látom, mostanában nemcsak nekem "jönnek ki" úgy a dolgaim - persze teljesen véletlenül! - hogy jártunkban-keltünkben még épp egy István-fellépés is esik útközben! :)
Legyen még sok utad, persze legfőképp a családoddal, de fellépési helyszínekkel tarkítva!
Üdvözlet: Adrienn
süti beállítások módosítása