Tabáni István rajongók blogja

- Borsi Andi beszámolója -

Igazi meglepetés volt számunkra a hír, hogy Istvánnak Nagyváradon lesz fellépése. Az ismerőseim mind azt feltételezték rólam, hogy ezt én intéztem el. Nem, ez most nem az én érdemem. Úgy néz ki, hogy másnak is van jó ízlése :). Szárnyaltunk örömünkben! Csupán a helyszín jelentett kissé csalódást, egy szórakozóhely, ami a befogadóképessége miatt korántsem elégíti ki az igényeket. Szemfüles voltam, és közvetlen a színpad előtt foglaltam asztalokat. Mint kiderült az este folyamán, ez nem is volt annyira lényeges, mert István az asztalok között sétálgatva énekelt. Éneklés közben bonyolította le a közös fotózásokat, kézfogásokat. Képzelhetitek, milyen hangulat volt! Na, de nagyon előre szaladtam, nehéz visszafogjam magam az áradozásban.

            Mint minden koncert előtt, elkezdődött a chaten a szervezés, kedvcsinálás. Felajánlottam, hogy az első négy jelentkezőnek szívesen biztositok szállást, a többieknek pedig egy szomszédos panzióban foglalok helyet. Végül nem volt szükség erre, mert csak négyen tudtak jönni Magyarországról: Évike, Magdi, Anna és Opti. Nagy izgalommal készültem erre az alkalomra. A bennem levő lelkesedés, öröm még a gyerekeimre is átragadt. Azt vettem észre, hogy míg én főzök, ők meglepetéseket készítenek a „néniknek”. Zalán mindenkinek rajzolt egy autót (Mi mást?!), biztos ami biztos, ragasztott rá lehúzósokat is (másik autó, mert abból sosem elég), Evetke pedig elkészítette az étlapot, amiben nemcsak az aktuális menüt sorolta fel, hanem még a hűtőben levő maradékot is J. Alaposan körülnézhetett előtte. A legjobban az tetszett benne, hogy a desszertnél annyit irt, hogy Tabáni István kedvence és zárójelben: meglepetés. Rajzolt is természetesen: asztalon (kockás abrosszal leterítve mint nálunk) gőzölgő leves, mellette kancsó, ahogy megszokta. Mikor ezzel végzett, érdeklődni kezdett, hogy a néniknek van e humoruk? Sikerült megnyugtassam. :)

            Eljött a várva várt vasárnap. A vasútállomáson vártam a vendégeket. Izgalmamban képtelen voltam egy helyben maradni, fülig érő szájjal sétáltam fel-alá megállás nélkül a peronon, mint akinek éppen kilométerhiánya van. A többi várakozó utas nem tudom mit gondolhatott rólam, de az biztos, hogy elszédültek, ha néztek :). A lányoknál is nagyon jó volt a hangulat. Miután köszöntöttük egymást, felállítottuk a stratégiát, miszerint ha nem férünk be egy taxiba, inkább gyalog megyünk, ne kelljen addig se elválnunk egymástól. Azt ígértem húsz perc alatt otthon leszünk. Ehhez képest még egy óra múlva javában tartott a városnézés, amit eredetileg ebéd utánra terveztünk. De ha már lefotózták az állomáson vesztegelő gőzmozdonyt, meg minden harmadik épületet, akkor már vissza se tudtam volna tartani őket, hogy ne a Kanonok soron sétáljanak végig, ne menjenek be a székesegyházba, a püspöki palotáról meg egyebekről már nem is beszélek. Nem hazudtoltuk meg magunkat a viselkedésünkkel. Amikor a hetedikes osztályommal felkerekedtem kirándulni, nem keltettünk nagyobb feltűnést mint mi öten.

            Hazaértünk. A gyerekeim, ahogy ez várható volt, eléggé megszeppenten viselkedtek az elején, de miután előkerültek az ajándékok, sikerült lassan oldódjanak. Magdi a férjemnek is átnyújtott egy üveg különleges bort. Nem hiszitek el, nagy betűkkel írta a palackon, hogy ISTVÁN! Gyorsan nyúltam volna a fényképező után, hadd örökítsem meg ezt a csodát, mikor észrevettem, hogy nem is István van ráírva, hanem Szent István :(. Azt mondták, hogy majd egy különleges alkalomkor bontsa ki. Na, kíváncsi vagyok milyen alkalmat tart olyan különlegesnek, amikor a Tabáni rajongóktól kapott bor kerül az asztalra. Majd szólok J. Ekkor Zalán felkerekedett és sorban mindenkinek átnyújtotta a rajzát, kis biztatásra Evetke is előállt a meglepetésével. Minden „néni” megígérte, hogy elteszi emlékbe.

            Megebédeltünk. Arra számítottam, hogy a desszertnél azt fogjuk szajkózni, hogy milyen jó ízlése van Istvánnak, ehhez képest a krumpli salátám vitte a pálmát. Annyira, hogy a receptje Anna jóvoltából azóta már körbe járta a rajongókat, sőt ott tartunk, ha a nevem beírom a Googleba, most már nemcsak az írásaimat adja ki oldalakon keresztül, hanem a receptemet is.

Közben nálunk zajlott az élet, Zalánt elaltattam, de meg kellett ígérjem neki, hogy mire felébred, nem tűnnek el a nénik, Evetkét cserkészetre készítettem stb. Koncert előtt három órával felkerekedtünk, hogy a vendégeim még további nevezetességeket is megtekinthessenek a belvárosban. Indulás előtt mindenki gondos tatarozáson esett át. Ehhez egy spéci nagyító tükröt szereltettem a fürdőszobába, de hiába kedveskedtem, egyhangúlag azt mondták, bár ne tettem volna!!! Azt is látták, amit nem feltétlenül akartak :).

            A tőlünk megszokott hangulatban vonultunk végig a még ünnepi fényben úszó sétálóutcán, megmutattam a gyönyörűen kivilágított színházat, Ady kedvenc szórakozóhelyét, néhány műemlék palotát, a főteret stb. Opti megjegyezte, hogy méltán nevezte Ady a Pece parti Párizsnak városunkat. Aztán jobbnak láttuk, ha közeledünk a Queens Music Pub felé, és elfoglaljuk a helyeinket a beígért legelső asztalnál. Séta közben valakinek eszébe jutott rákérdezni, hogy biztosan 8-kor kezdődik-e a fellépés, mert az RTaLent oldalán három időpont is fel volt tüntetve: 16, 18 ill. 2O óra, és ez megzavarta őket. Állítottam, hogy 8-kor lesz, elővettem a jegyeket is, amire rá volt írva az időpont, hogy mindenki megnyugodjon. Az este folyamán megtudtuk, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel valóban nem csak egy fellépése volt Istvánnak nálunk. Na ez az, amit soha nem gondoltam volna, hogy lesz Istvánnak olyan fellépése Váradon, amiről én se tudok. Kicsit bosszankodtunk, hogy erről lemaradtunk, majd azzal vigasztaltuk magunkat, hogy legalább nem foglaltuk el azoktól a helyet, akiknek először volt alkalmuk Istvánt élőben hallani.

Ahogy közeledtünk a pub felé, Magdi számolni kezdett: egy, kettő, három … tizennégy. Néztünk rá értetlenül, mire ő közölte, hogy bizony kereken tizennégy órája, hogy egyfolytában Istvánról beszélünk, pedig még nem is találkoztunk vele J. Gyorsan hozzáteszem, hogy közel sem sikerült kimeríteni a témát. Búcsúzáskor Opti számolta össze még egyszer. Eredmény: az együttöltött harminc órából mindössze fél órát voltunk képesek  másról beszélni mint Istvánról, amikor megköszönték nekünk a kedvességünket, amikor a tüneményes gyerekeimmel csevegtek (sajnálom utólag, hogy nem szóltam, hogy a gyerekeimmel bátran lehetett volna Istvánról is beszélgetni, hiszen maximálisan képben vannak) és amikor azt ecseteltük, milyen gyönyörű tavaszias az idő.

            Beléptünk, és próbáltuk kideríteni, hol is lehet átvenni a jegyeket. Ahogy ott téblábolunk a bejáratnál öten, egyszer csak azt vettem észre, hogy  a hátunk  mögül valaki nagyon át akar jutni köztünk a lépcsőfeljárathoz.  Odapillantok, hát István volt az! Felkiáltottam örömömben, hogy itt van István! De a többiek sem tudták palástolni elragadtatásukat, körbefogtuk, üdvözöltük. Úgy tűnt, és ezt ki is fejezte, hogy kicsit meghatódott azon, hogy a hűséges rajongói ide is elkísérték. Mondták Annáék, hogy ez teljesen természetes, ha most nem lép fel otthon, akkor mi megyünk oda, ahol hallhatjuk. Hazafele menet meg arról beszéltünk, hogy talán még arra is képesek lennénk, hogy Torontóba is elkísérjük. Épp a minap kérdezték tőlem, hogy igényeltem e a kettős állampolgárságot? Mondtam, hogy nem foglalkoztam a kérdéssel, mert nem látom a gyakorlati hasznát a számomra. De így, ha belegondolok, Torontóba biztos egyszerűbb lenne elutaznom, ha rendelkeznék magyar állampolgársággal is.

            Tehát ott tartottunk, hogy át szerettük volna venni a jegyeinket, de ekkor egy kis meglepetés ért bennünket. Közölték, hogy feljönnek velünk, megmutatni, melyik lesz a mi asztalunk. Mondtam, hogy köszönjük, de ne fáradjanak, közvetlen a színpad előtt van asztalunk, nem fogjuk eltéveszteni. Jó, azt tudják, de azóta Tabáni kérésére át kellett rendezni a terepet, mert nem volt lehetőség hangpróbára, és azt kérte, hogy a színpad előtti részen a mixerek üljenek, hogy tudjon velük kommunikálni. Nehogy már éppen István toljon ki velünk, gondoltam, mikor hogy beleéltem magam, hogy milyen jó helyről fogok videózni. Ahogy felértünk, látom, hogy csak a két technikus ül az amúgy négy férőhelyes részen a színpad előtt. Nagyon szemeztem velük, de elsőre nem volt bátorságom odamenni hozzájuk. Optiék biztattak, hogy menjek bátran, mert ha nem én, akkor biztos, hogy más fogja elfoglalni azokat a helyeket. Nehezen tudtam rávenni magam, de Magdi „odasegített”. Helló! – mondtam -, ez itt az én helyem! Vagyis innen fogok videózni! Ezt elég határozottan mondhattam, mert sikerült meggyőzzem őket, hogy az én videózásom legalább olyan fontos mint az ő technikusi tevékenységük, leültem hát a két srác mellé. A megmaradt szabad helyet Maszler nézte ki magának, ő is oda telepedett le mellénk.          

            Volt egy kis csúszás a jegyek átvétele és az elhelyezkedés miatt. Egy adott pillanatban már azon csodálkoztam, hogy kaptak engedélyt rá, hogy annyi embert beengedjenek. Egy talpalatnyi hely nem maradt üresen. Mondták, hogy az előző is ugyanilyen teltházas volt. A pincérek se győzték a rendeléseket, nagyon sokat kellett várnunk az italunkra. István előtt egy helybeli énekesnő szórakoztatta a jelenlevőket, Pál Tímea, aki az idén a Megasztárban is feltűnt. Ha jól emlékszem ő konferálta fel Istvánt is, de ekkor már nagyon el voltam foglalva a vadi új kamerámmal, amit sajnos még egyszer sem próbáltam ki, csak a használati útmutatást tanultam meg szóról szóra :).

            Feltűnt István. Az asztalok között kellett elhaladjon a színpadig. Ez épp elég idő lett volna nekem, hogy működésbe tegyem a kamerát. De hát nem is én lennék, ha ez nekem egyből sikerülne. Kiírta a kijelzőjén, hogy túl sötét van. Próbáltam felidézni az olvasottakból, hogy hogyan is kell átváltani éjszakai felvétel üzemmódra, ugyanis nem világították ki a színpadot, épp egy kis hangulatfény volt. De hamar rájöttem, hogy csak a lencse védőjét mulasztottam eltávolítani :). (Zavarban voltam, na!) A színpadról üdvözölt bennünket: az „ismerős arcokat” és akikkel most találkozik először. Olyan jól esett ezt hallani! Nagy meglepetést és örömet jelentett nekem a kiválasztott repertoár. Volt három olyan kedvencem, amit eddig még soha nem halottam tőle élőben: Gyönyörű szép, Nem lesz már, Repülj hát. Ezen kívül volt a Kinőtt a szárnyunk is, amit szintén nagyon szeretek, de ritkán fogtam ki eddig. Természetesen elhangzott a Fényév, a Bohemian, az Ő, az Olcsó vigasz, a Crazyt pedig kétszer is el kellett énekelje.

            Remek hangulatot teremtett István. Nem volt iszonyatos vastaps, de szerintem ez csak azzal magyarázható, hogy a többség videózott, fényképezett, nem volt szabad kezük. Előkerültek a fehér kendők is, tapsolás helyett mi is azt lengettük. Ekkor indult le István a színpadról, megállt az ismerős arcok között, és ránk nézve énekelt. Szerenádot kaptunk :). Ettől még jobban szárnyaltunk! Tovább haladt az asztalok között, úgy énekelt. Közben mindig melléröppent valaki egy fotó erejéig. István csak énekelt, mosolygott, nem tudták kizökkenteni. Mikor épp két szakasz között volt szabad pillanata, kezet fogott az emberekkel, fogadta a gratulációkat, kedves szavakat. Az utolsó Crazynél, mikor István táncra szokott buzdítani, most nem gyerekek toppantak oda mint máskor hanem csinos lányok. Ezt a videót külön ajánlom figyelmetekbe, egy egész tánckar ugrálja körül Istvánt J. Mindenki nagyon jól érezte magát ilyen oldott hangulatban. Több helyi és megyei lapban jelent meg cikk erről az alkalomról, mindenütt hangsúlyozták a fergeteges hangulatot. Egyedül azt kifogásoltuk mi is, hogy nagy füst volt bent, ez zavarhatta nagyon. És ennek ellenére sok volt a gyerek, sőt csecsemőket is láttam anyjukra kötve.

            Dedikálásra is volt lehetőség a végén. Sokan maradtak természetesen, eléggé elhúzódott. Ekkor adtam át az összegyűjtött, kinyomtatott és bekötött élménybeszámolóimat vagyis az első év termését. A hangos zene miatt nem nagyon lehetett beszélgetni, de tudta miről van szó, és nagy érdeklődéssel lapozta végig, néhány képnél időzött kicsit, beleolvasott. Mielőtt elbúcsúztunk, csináltunk csoportképet is. Újra azon kezdtünk sajnálkozni, hogy nem tudtuk meg időben, hogy több fellépése is volt. Persze mondták, hogy úgysem lehetett már jegyet kapni. Mit tehettünk volna? Haza mentünk, és vacsi után újra megnéztük a teljes videó felvételt (kétszer is!). Elég későre járt, mikor megállapodtunk abban, hogy most már illene lefeküdni. Nem másért, de bosszantotta volna Zolit, hogy potyára fújta fel a matracot :).

            A család minden tagja élvezte az „ittalvós bulit”, ahogy a gyerekeim nevezték. Igaz, éppen Zalán volt az, aki a későig bulizás miatt nagyon nehezen ébredt másnap reggel. Sehogy nem bírtam rávenni a felkelésre. Már minden trükköt bevetettem, mikor eszembe jutott, hogy a most kapott játékát „segítségül hívhatnánk”. Biztattam, hogy a fekete kutyussal ijesszük meg a néniket. Még erre is csak a fél szemét nyitotta ki, és álmosan érdeklődött: Muszáj? Mégis sikerült időre elkészítenem, és elindítanom a család minden tagját, és maradt még valamennyi idő, amit együtt tölthettem a lányokkal. Természetesen terveztük a következő alkalmat. Olyan jó látni mindig a következő lehetőséget, amikor Istvánnal és egymással együtt lehetünk.

            Kikísértem a vendégeimet a pályaudvarra, és onnan egyenesen mentem a munkahelyemre. Valaki meglátott ekkor, aki semmiről nem tudott, de azt mondta, hogy míg ő a szokásos hétfői kómás állapotában volt, addig én a föld felett jártam fülig érő szájjal, csakis valami tabánis élményem lehetett. Hát ezt jól eltalálta! Valóban képes teljesen megszínesíteni a napjaimat. Rengeteg élménnyel gazdagított eddig. Visszatekintve elégedett lehetek, hogy múlt évben ennyi helyre eljuthattam. Nekem nem lettek új kedvenceim, Istvánt fogom követni az idén is, ha kell Székelyföldtől Torontóig. Jut eszembe, holnap le is teszem a kérvényt :).

            A minap rábukkantam egy írásomra, amit kereken egy éve írtam. Tulajdonképpen egy TV interjúra reflektálok, melyben azt boncolgatják a „szakértők”, hogy színpadra való e Tabáni. Egyhangúlag azt alították a megkérdezettek, hogy max. egy éve van a pályán, amíg megjelennek az újak. Akkor (2O1O. január!!!) a következőt írtam: „Valóban fognak jönni az új felfedezettek, ez elkerülhetetlen, és így van rendjén. De akkor már a vidéki haknik helyett vagy mellett István komoly TV csatornák rangos gálaműsoraiban fog énekelni. A szakma nagyjai meg csak kapkodhatják a fejüket.” Tekintsünk vissza a mögöttünk levő hónapra: MTV – Aranyág, DUNA TV – Sportgála, RTL – Rajtunk a sor. A képernyőn keresztül többen látták ez előbb említett három alkalommal mint főszezonban húsz fellépés során. A lemezeit megveszik, nem letöltik. Nem számit, hogy sztáralkat vagy nem. Elismerik, tisztelik és szeretik. Mindent elért, amit elérhetett egy év alatt. Mi pedig hűségesek maradunk hozzá.

Istvános élményekben gazdag, boldog Új Évet kivánok minden kedves olvasómnak!

Borsi Andi