"Sírni csak a győztesnek szabad"

(Székely Éva, olimpiai bajnok úszó)

Nagy este volt ez! Tele izgalommal, várakozással, örömmel, bánattal, és végül nagy megkönnyebbüléssel. István nyert!

No, de nem volt ez sima menet, hiszen André, Robi és Szabolcs személyében három nagy vetélytársa akadt a döntőben, és nem lehetett tudni, ki mögött mekkora rajongótábor áll, kinek a produkciója, a személyisége mennyi embernek tetszik annyira, hogy azok ne sajnálják azt a pár száz (pár ezer) forintot a szavazatokra. Teljesen kiszámíthatatlan volt tehát a dolog, főként amiatt, hogy ezúttal a zsűri véleménye, pontszámai nem számítottak bele a végeredmény kialakulásába. Itt csakis a nézők véleménye számított, mi nézők pedig értékeltünk és döntöttünk. Én úgy gondolom, hogy itt most mindenki összességében nézte és értékelte a teljesítményeket, hiszen ez egy cirka két hónapos adássorozat volt, melynek során mindenki hat alkalommal és összesen nyolc produkcióval állt színpadra. Mindenkinek voltak rosszabb és jobb napjai, előadásai, és van akinél ez észre sem vehető, másoknál pedig bizony azonnal kiderül a baki. Azt hiszem egy táncos simán összekeverhet két lépéskombinációt az eredeti koreográfiához képest, egy reppernél belefér bármi, hiszen rögtönzésről van szó, de egy énekesnél, főként ha egy közismert magyar slágert ad elő, akkor bizony azonnal kiderül a tévedés...

István egyéni produkciója a Gyertyák című V'Moto Rock (fiatalabbak kedvéért: Demjén) dal volt. Ez a dal nem volt eddig a repertoárjában, a döntőre tanulta meg, és sajnos az elején összekevert két sort. Benne van ez is a pakliban, még a profi énekesekkel is előfordul, és ők ilyenkor szemrebbenés nélkül folytatják, mert megszerezték már azt a színpadi rutint, ami az ilyen helyzetekben segít. István pályája kezdeti lépéseit teszi meg éppen, szemünk láttára érik egyre jobb énekessé, és az évek hosszú során meg fogja szerezni ezt a bizonyos rutint. A zsűri sem marasztalta el tévesztése miatt, hiszesn emberek vagyunk, mindenkivel előfordult már, hogy bakizott. De István nehezen dolgozta ezt fel, látszott rajta, hogy el van keseredve amiatt, hogy élő adásban egy ország színe előtt nem tudott tökéleteset nyújtani. A rajongók pedig vele együtt búslakodtak. Én személy szerint idegesen járkáltam fel-alá a szobában, mert tartottam tőle, hogy esetleg ezen múlhat a győzelem. De aztán eszembe jutott, hogy itt és most nem a pillanatnyi teljesítmény számít, hanem az egész versenysorozaton nyújtott teljesítmény. A győztes pedig az lesz, aki a vetélkedő egészét tekintve a leginkább hatni tudott a nézőkre, aki a legemlékezetesebb pillanatokat szerezte a közönségnek, aki a legtöbbet nyújtotta az érte szorító ezreknek, tízezreknek.

Most először figyelemmel kísértem adás közben az iwiw-en alakult Tabáni István rajongói klub üzenőfalát, és általános volt a vélemény, hogy mindenkit nagyon felzaklatott ez a baki, de Istvánt segítendő és persze önmagunkat is megnyugtatandó, még több sms-t küldtek-küldtünk, mint ha nem történt volna az a tévesztés. Nagyon kedves-aranyos kis társaság volt ott az iwiw-en a döntő ideje alatt, és a sok-sok hölgy között egyedüli pasiként voltam jelen :-)

Őszintén szólva a másik három versenyző produkcióját csak fél szemmel-fél füllel követtem nyomon, mivel ők nem hagytak bennem maradandó nyomot, egyikük sem tudna tíz percnél tovább érdekes műsorszám lenni a számomra. És valahogy olyan egyforma produkciókat nyújtottak hétről-hétre, semmi rendkívüli nem volt bennük. Szabolcs bármilyen zenére elő tudja adni ugyanazokat a bonyolult lépéskombinációkat, még a Szájbergyerekre is, amitt ezúttal Anti Fitnesz Tomi adott elő, szörnyűen. Robi kétségkívül hihetetlent produkál rögtönzés tekintetében, de ez a fajta produkció pár alkalom után már nem tud újat, érdekeset adni a nézőknek. André egy páratlan adottságokkal megáldott fiatalember, aki gyönyörűen énekel, de ő elsősorban a komolyzene és az opera világában fog tündökölni, ez pedig nem annyira közkedvelt műfaj.

És végül István... körülötte mindvégig izott a levegő, az első pillanattól az utolsóig. Freddie Mercury után Máté Pétert is tökéletesen visszaadta, szinte meg sem lehet különböztetni hangját az eredeti előadókétól. Utána jött a Fényév távolság, egy igen komoly témájú dal, melynek végén teljesen elérzékenyült előadó, műsorvezető, zsűritag és persze a közönség, a helyszínen és a tévékészülékek előtt ülve egyaránt. Volt még szédítő lendületű Don't Stop Me Now, majd jött az Ő, egy lágy szerelmes eposz, melyet egy kissé keményebb hangzású, ám szintén érzelmes szövegű Jimmy sláger követett. És persze ne felejtsük ki a sorból a Barcelonát, a duettet Andréval. Mindegyik fellépése előtt és alatt vibrált a feszültség, nagy volt a várakozás, hogy éppen mivel áll elő, mi lesz az  aktuális dal, amelyet csodálatos hangján előad. Tudva, hogy egy művészlélek, egy nagyon érzékeny és érző szívű ember, aki mindvégig idegenül mozgott az egyre inkább nagyobb ismeretséggel és felhajtással járó közegben, féltettük őt attól, hogy végig bírja-e energiával, erővel ezt az állandó megterhelést jelentő médiaszereplést.

A döntőben az első fellépés rosszul sikerült, a tévesztés után már nem tudta a saját maga által várt tökéletességgel elénekelni a dalt, és a rajongók nagyon várták a második előadást, amelyben partnere Keresztes Ildikó volt. És Ildikó valódi partner volt, végig bátorította Istvánt, erőt adott neki, hogy talpra álljon a kudarc után, és az újabb Demjén-sláger, a Várj míg fel kell majd a Nap tökéletesre sikeredett! A nézőtér tombolt, a tévékészülék előtt szurkolók megkönnyebbültek, és a zsűri megadta a maximális 40 pontot! Még Fáy Miklós is felemelte (a Szonjától lenyúlt) tizes táblát, az egész adássorozat során először. A zsűri nyilvánvalóan minden döntősnél az eddig nyújtott összteljesítményt értékelte, és bár ennek a pontszámnak nem volt ezúttal jelentősége, de nagyon szépen nézett ki az a négy 10-es tábla, melyet látva talán István is megnyugodott némileg. Bár szerintem az agya még a végeredmény kihirdetésekor is azon járt, hogy ezen az estén nem tudott mindkét produkciójában tökéleteset nyújtani.

Az eredményhirdetésen pedig végre megtudhattuk, hogy a verseny győztese István lett. A legjobb előadó mögött áll tehát a legnagyobb rajongótábor, akik szavazataikkal fejezték ki elismerésüket, csodálatukat, féltésüket egy hihetetlenül nagy tehetségű énekes, ugyanakkor egy szerény, szeretetre méltó, érző szívű ember, Tabáni István felé.

A Csillag születik véget ért tehát, és most az győzelem miatti örörmérzet mellett van bennem, bennünk rajongókban egy kis bánat is, hiszen ezután nem láthatjuk-hallhatjuk szombat esténként ezt a zseniális énekest. De a januári gálára már meg van a jegyünk, ott először élőben is meghallgathatjuk Istvánt, és remélem ezt még nagyon sok koncert követi majd, akár a Scherzo Band-del, akár szólistaként, és természetesen várjuk az első CD kiadását. Addig pedig maradnak a TV-ben elhangzott dalok mp3-on, és maradnak a videók, amiket most már itt a blogon is megnézhet minden kedves érdeklődő.

Szép volt, István! További sok sikert kívánok, és kitartást, erőt a várható médiafelhajtás végigcsinálásához. Maradj meg ilyennek, amilyen vagy, Te így vagy jó.