Az alábbaikban Ági beszámolóját olvashatjátok István ceglédi fellépéséről:

Sok-sok sötét és szürke nappal után besütött a fény hozzám, amint a tévém képernyőjére került egy csodás hangú ember akit úgy hívnak TABÁNI ISTVÁN.
Itt kezdődött az én rajongásom. Még soha nem történt velem hasonló dolog, mindig voltak és vannak is kedvenc művészeim előadóim. Ez viszont most egy új érzés számomra. Rajongó lettem! TABÁNI ISTVÁN egyik nem fiatal rajongója és mint tudjuk az ilyesmi nincs korhoz és nemhez kötve. :) Szerencsémre rátaláltam az iwiwes klubra, ahol sok érző szívű finom lelkű embert ismerhettem meg.

Elhatároztam, hogy mindenképpen akarom látni Istvánt élőben egyszer bármikor az életemben. Szerencsére nem kellett túl sokat várnom erre a fantasztikus alkalomra. Anikónak, akit a klubban ismertem meg, sokat köszönhetek mert ő hozott nekem jegyet Ceglédről. Majd megszervezte az oda-vissza utamat is amiért nagyon hálás vagyok!

Nagy nehezen csiga lassúságban teltek a napok. Én csak hallgattam Istvánt amikor csak lehetett itthon. Bármikor felcsendül a hangja beleborzongok. Kitaláltam neki egy ötletes kézzel gyártott ajándékot amit sajnos nagy izgalmamban sikerült is elrontanom. :(  Így nehéz szívvel, de itthon kellett hagynom ezt a tárgyat.
Anikó férjével megbeszéltünk előre mindent telefonon, hogy mikor és hol fogunk találkozni. Jött is értem időben, és száguldottunk Nagykőrösre hozzájuk. Anikó és Laura már felöltözve készen vártak minket. Nagyon örültem hogy velük is találkozhattam végre! Anikó nagyon kedves és Laura egy angyali jó kislány egy kis tünemény. Megmutatta nekem a kis hörcsögét amit rám is rakott :)) Eljött az indulás ideje. Ankó Cegléd határát elérve már nagyon izgult aminek hangot is adott :). Mondtam neki nem kell izgulni, sugárzom rá az energiát. Nagyon fel voltam töltődve de bizonyára ez nem látszott rajtam, mivel nagyon visszafogott természetem van.

Időben, már 17 órakor elindultunk Ceglédre és 17óra 30-kor már a terem ajtajában toporogtunk, ahol készítettünk néhány fényképet is. A jegy szedő néni közölte velünk, hogy az előadás csak 19 órakor kezdődik de mi mondtuk neki, hogy nem baj mi azért jöttünk korán mert az első sorban szeretnénk ülni. :) Hamar eltelt az idő, közben elfoglaltuk a helyünket. Ekkor már velünk volt a klubból Andi, és Kata is. Jót beszélgettünk és vártuk, hogy elkezdődjön a műsor. Már zsibogott mindenem az izgalomtól, és csak percek voltak hátra a kezdésig. Még mindig visszafogtam magam, de már alig hallottam a beszélgetésekből valamit.

Egyszer csak kialudtak a terem fényei eg hölgy lépett a színpadra és felkonferálta a műsort. Életem első olyan előadását ahol végre egy olyan ember lép fel akit tiszta szívből szeretek és tisztelek, akit rajongva vártam. A hölgy szavaiból alig értettem valamit mert csak a Nagy Pillanatot vártam és figyeltem bal oldalon a kis ajtót amely mögött ott áll már Ő. A hölgy elvonult. Belépett ISTVÁN! Hatalmas tapsvihar és ujjongás fogadta! Én sírtam és nevettem egyszerre, leírhatatlan érzés volt látni őt tőlem alig három méternyire! Újra elfog a remegés ahogy felidézem ezeket a pillanatokat. Kiszakadt belőlem egy hatalmas sóhaj egy hangos JAAAAJ szóval együtt, valami felszabadult érzés és közben azt hittem ott halok meg. :) Ő mosolygott a színpadon és türelmesen várta a tapsvihar elcsendesülését. Ezután kedves szavaival megköszönte üdvözlésünket és amire emlékszem nagyon az ő szavaira szó szerint: "Örülök, hogy itt lehetek Önökkel!" Hát még mi hogy örültünk!!! Nyugodt volt és mint mindig nagyon kedves, mosolygós. Egyszerűen annyira lenyűgözött a látványa és a jelenléte, hogy fényképezni is majdnem elfelejtettem. Remegő ujjakkal kotorásztam a gépemen. Onnan az első sorból alig három méternyire tőlem ott áll az én bálványom ISTVÁN! Alig mertem megnyomni az exponáló gombot, nehogy zavarjam Őt. Mindenki villantott és én csak néztem figyeltem tovább.
Az első szám amit előadott az Ő című dal volt. Néhány szóban elmondta ehhez a dalhoz fűződő érzéseit. Elkezdett énekelni. Felcsendült a csodálatos hangja amit annyira vártam már. A dal végén tapsvihar és sikítás volt a köszönet a nézőtérről általunk. Nem emlékszem sorrendben az előadott számokra. Öt dalt adott elő. Amikor vége lett vastaps és sikítás, ordítás következett és kiabáltuk, hogy Vissza!Vissza! Ezek után elénekelt két újabb dalt. Mindent végig tomboltam, amikor kellett tapssal kísértem énekeltem magamban. A hangja olyan erős és gyönyörű, hogy végig borzongatott egész idő alatt. Átjárta a testemet a lelkemet ez az erő. Még talán a tárgyak is megremegnek amikor Ő énekel! Egyszerűen alig lehet az élményt szavakkal kifejezni. Lenyűgöző volt számomra hogy ott áll előttem a színpadon élőben! Szálltam repültem a boldogságtól, magával ragadott mintha nem is egy teremben ültem volna, hanem valami elérhetetlen fénysugár vitt volna magával egyre távolabb a földtől. Ugye nem túlzás? Ha igen, én akkor is ezt éreztem!!! :)
Sajnos vége lett a műsornak István levonult a színpadról.

Szerencsére szántak időt arra, hogy István dedikálhasson. Ez egy külön teremben egy galériában történt, ahova lépcsőn jutottunk le vissza a bejárat felé. A lépcső alján rögtön egy ajtó nyílt, ahova belépve már látótávolságon belül elérhető volt Ő. Egy asztal volt oda rendezve amely mögött ült előtte már ember tömeg. Ide kellett bejutnunk! Én már majdnem a küszöbön álltam az ajtófélfától néhány centire. Egy terebélyes ember állt előttem. Anikóék és Andi mögöttem még pár lépcsőfokkal feljebb. Próbáltam utat törni magamnak, de azért nagyon tolakodni nem akartam mivel nem illő :)). Néhány pillanat elteltével jöttek a ceglédi tévések. Mindenképpen be kellett engednem őket az ajtón, de nem akartam hátra sem húzódni, mert akkor veszett az addigi néhány centis előrejutásom. Ekkor a terebélyes ember behúzódott a küszöbön és én engedtem a tévéseket. Átvillant bennem a gondolat, hogy nekik mindenképpen oda kell jutniuk Istvánhoz azonnal, és ekkor találtam ki, hogy a hátára tapadok a kamerát cipelő tévésnek.:)). Anikóéknak gyorsan hátra szóltam, hogy akkor jöjjenek szorosan Ők is! Bejutottunk. Valahogy közvetlenül István színe elé! Még megvártuk a riportot és pillanatok múlva ott álltunk az asztalnál! Anikó előadta kéréseit, átadta az ajándékát nagy szitkozódások közepette, de ez minket egyáltalán nem érdekelt! Végül én is kértem néhány kedves halk szóval egy aláírást Tőle a naptáramba. Közben megjegyeztem, hogy milyen gyönyörűen rajzolja a betűket. Itt még mindig nem volt ám vége a mi kalandunknak, mivel fényképezkedni is szerettünk volna Istvánnal. Kimentünk az udvarra, amíg elhúzódott a tömeg. Amikor újra visszatértünk hozzá, akkor már alig voltak. Mindenkit és Őt is sürgették már, mert mennie kellett Szegedre. Megkértük a menedzsert, hogy csinálhassunk közös fotót Istvánnal. Ledobtuk a kabátjainkat és sorban mellé ugrottunk egy egy fotó erejéig. Itt megint jött az érzés ami vitt magával. Az Ő közelében lenni, testközelben!  Éreztem a rezdüléseit a muzdulatait, ahogy kicsit megbillentette a vállát felém, mert nagyon lent vagyok hozzá képest a kis termetemmel. Egyszerűen Csodálatos, és leírhatatlan!

Mindent elértünk amit akartunk és mindent megkaptunk. Még láttuk Őket beszállni az autóba és egy újabb Csoda következett! Integetés Istvánék autójából!Nekünk! hiszen már csak mi álltunk ott négyen Anikóékkal! Visszaintegettünk és csak néztünk utánuk ahogy elsiettek a következő célpont Szeged felé.

Olyan élményben volt részem ezen az estén, 2010.Február 05.-én, amit életem végéig őrizni fogok. Akkor is, ha újra látom és akkor is ha sokszor lesz benne részem. Nekem életem első olyan zenei élménye volt amit itt leírtam, ami Fényt hozott az életembe. Feledtete velem minden bánatomat és szomorúságomat!  István egy ajándék nekem! Kívánom neki, hogy legyen nagyon boldog az életben! Megérdemli, mert Csodálatos és Nagyszerű ember! Aki megdobogtatja mások szívét és megsímogatja a lelkünket!

Mindenkinek csak ajánlani tudom aki szereti Őt, hogy ha van rá alkalma és lehetősége, ha csak egyszer-csak egyszer az életben menjen el élőben megnézni és meghallgatni a Mi Aranytorkú, Csodás hangú és szívet-lelket melengető természetű TABÁNI ISTVÁNUNKAT!!!

Köszönet Anikónak Mindenért! Adrinak a kis unszolásért! Örülök, hogy megírtam végül mégis ezt a  kis vagy nem kis beszámolót, mivel írásom közben újra átélhettem a saját élményemet!

Ági