- Tünde pécsi beszámolója -

Előzmények:

2010. március 19. este 8 óra, Maestro Pizzéria, Pécs. Ez a dátum, és helyszín, ahol végre három dimenzióban is találkozhattam Tabáni Istvánnal. Mielőtt még ennyire előreszaladnánk, elmesélem az előzményeket. Volt 2009 decemberében egy műsor az egyik tévécsatornán, ahol felbukkant egy olyan hang, mely a maga nemében különleges nekem, egy hang, mely kísértetiesen megidézi dalaiban a megboldogult Freddie Mercury-t és Máté Pétert, két olyan nagy volumenű énekest, akiket nem lehet elfelejteni, akiket amíg éltek rendszeresen hallgathattunk tévében, rádióban. Az ő hangjuk kelt életre egy új testben, mintegy ötvözve belőlük mindazt ami jó, amiért szerettük őket. Érdekes vonzódás alakult ki sok emberben a Hanghoz, ugyanúgy bennem is: eddig nem voltam aktív klubtag egyetlen zenei portálon sem, most lettem, soha nem írtam blogba, most éppen azt teszem és kommentekkel bombázom a többiek írásait, nem igazán voltam autogramgyűjtő, most azt is begyűjtöttem, és más emberekkel közös képet is csak ismerősökkel készítettek eddig rólam, most ez is megváltozott. Az utóbbi időben (érts ez alatt hónapokat) műtétek és törött láb miatt nem mentem el sehova, ami úgymond nem „kötelező” program lett volna… az egyetlen szabadon választott programom is már 2008 augusztusából való, amikor Placido Domingo Pécsen, a szülővárosomban járt és nagyszabású koncertjével megtisztelte a várost. Tehát azóta vártam az alkalomra, hogy érdemes legyen összeszedni minden erőmet és olyan produkciót megnéznem, meghallgatnom, amelyért érdemes egy kicsit strapálódnom. Valamikor idén januárban internetes pizza rendelés közben, észrevettem, hogy kedvenc pizzáim születésének színhelyén Tabáni István karaoké lesz majd’ két hónap múlva. Akkor hirtelen azt gondoltam, hogy biztosan a dalait lehet énekelgetni, az meg sem fordult a fejemben, hogy a Mága-koncert nagyszínpada után egy ilyen pirinyó helyre eljön a Hang. Pár nap múlva aztán arra gondoltam felhívom őket és megkérdezem miről is van szó, mert csak birizgálta az agytekervényeimet a lehetőség, hogy hátha rosszul gondolom… persze a megadott telefonszám akkor zsinórban foglaltat jelzett, és én hamar letettem az újabb próbálkozásról, hiszen még olyan sokára lesz… a Sors úgy tűnik nem hagyta, hogy ilyen gyorsan „feladjam”, mert az ő képviseletében hamarosan a semmiből megjelent Sveszti, aki pécsiként felajánlotta a lehetőséget, hogy csatlakozhatok az általa szervezett pécsi rajongói találkozóhoz. Ez nagyon meghatott, mert nyilván olvasta a bejegyzéseimet az iwiw-en, Reider-Tabáni Erzsi által alapított Tabáni István Rajongói Klubban. Megkért, hogy regisztráljak a Ning Tabáni István Rajongói Közösségben is, mert a további információkat ott fogja folyamatosan beírni. Ezt akkor február elején meg is tettem és előre örültem, hogy más rajongókkal, akiket bár még nem ismerek, találkozhatok. Egyetlen kérdésem volt, amit alapvetően fontosnak gondoltam akkor, hogy legyen ülőhelyem, mert ha az nincs, akkor bármily szomorúság ez nekem, nem tudok részt venni állóhelyes műsorban. Sveszti biztosított a felől, hogy ez megoldható. Innentől kezdve már csak a napokat kellett számolnom, míg eljön a tavasz, majd abból is elfogy 19 nap.

Miyuki angyal:

A koncert előtt többször megfordult a fejemben, hogy két mankóval botorkálva vajon hogyan tudok majd egyedül boldogulni ismeretlen terepen, nem vágódok-e valahol hanyatt útközben vagy a pizzériában, vajon akad-e valaki, aki segít ha kell? Ezek a gondolatok amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak is, és megnyugodtam azzal a gondolattal a fejemben, hogy nem lesz probléma… majd amikor ott lesz az ideje aggódni, úgyis megoldódik minden. Erre mondta falvédő barátnőm, TéZsé egyik esti beszélgetésünkkor, hogy: „ Ha szívből elengedjük a problémát, jön a megoldás azonnal.”. És jött is! Olyan formában amilyenre nem is számítottam! Öt nappal a koncert előtt Miyuki barátnőm egy esti falvédés során, felvetette, hogy ő is szívesen eljönne Pécsre az István-koncertre, de elsősorban miattam, szeretne velem találkozni már. Teljesen meghatódtam és rögtön beugrott, hogy nem kell egyedül mennem, a probléma megoldódott! A Sors segített be: ide küldte nekem Miyuki angyalt.

Miyuki látogatása:

Miyuki nem tudott volna részt venni a találkozón és István koncertjén, ha Sveszti nem segít az utolsó pillanatban jegyet szerezni. Nagyon segítőkész volt, igazán örült, hogy ő is találkozhat Miyukival, hálás köszönetem illeti őt! Péntek délután megérkezett városunkba Miyuki, és felhívott, hogy itt van. Azonnal közöltem a falon, hogy alakul az este…Miyuki perceken belül meglátogat. Nagy nehezen bejutott a házunkba, megküzdve a kaputelefonnal, majd úgy üdvözöltük egymást, mintha legalábbis ezer éve ismernénk egymást. Ha Jung kollektív tudatalatti elméletét nézzük, talán tényleg így is van. Gyönyörűséges japán gyöngyszem tette tiszteletét nálunk, bemutattam a szüleimnek is, ők is egy pillanat alatt szívükbe zárták Miyukit.  A koncert előtti órákat nálunk töltöttük, megvacsiztunk, összeismerkedtünk, bemutattam féltve őrzött japán relikviáimat, és egy apró, jelképes ajándékkal is megleptem, egy gyöngy fülbevalóval. Miyuki olyan volt mint a Télapó, zsákjából előbb előhúzott egy mosolygós tortát, melyet nekem sütött (megjegyzem Istvánnak most sem jutott belőle), ebben tejszínnel elkevert selymes, keserű csoki a töltelék és a lapok is kakaósak. Majd némi beszélgetés után előhúzott még egy saját maga által készített ajándékot, ebben 50 db aprócska darumadár van, a szivárvány minden színében, sőt még mintásak és arany színű is van köztük, egy zöld (reménység színe) szalagra fűzve, melyre azt írta Miyuki, hogy: „Gyógyulást kívánva, sok szeretettel: m”. Elmondta, hogy ha valakinek van 1000 darumadara, akkor teljesül a kívánsága. Még 950 darabot kell Miyukinak összehajtogatni, hogy teljesüljön a kívánságom…a tenyeremből pedig azt olvasta ki, hogy kb. 10 év múlva gyökeres változáson megyek keresztül…ezek szerint addigra elkészül a maradék 950 darumadár…:D. Mielőtt elindultunk a pizzériába, előhúzott még egy ajándékot, egy japán manga könyvecskét, a kedvenc írójától. Nagyon sok apró figyelmesség, és sok szeretet érkezett Miyukival is hozzám látogatóba…így ezzel a lelkülettel és hihetetlenül felszabadultan, mosolygósan, nyugodtan mondható, hogy fellazultan indultunk el a koncert helyszínére. Miyuki kocsijába szálltunk, mely éppen az én igényeim szerint volt magasra beállítva (még ez is!) és úgy mentünk a nem túl távoli uticél felé, mintha Miyuki mindig is itt lakott volna…

Koncert helyszíne, Maestro Pizzéria, Pécs:

Megérkeztünk a pizzériához. Rögtön az első akadály amibe ütköztünk egy lépcsősor volt felfelé. Normál körülmények között ez senkinek nem akadály, de akinek az egyik lába törött egy kész hegycsúcs amit csak kalandok árán lehet egyedül megmászni. Már itt is Miyukiba csimpaszkodtam, szegény most kicsit helyettem is ment, de végül elértünk az ajtóig…beléptünk. Újabb lépcsősor, de most már lefelé…ráadásul az én szobafogságom ideje alatt ez a mennyiség a sok(k) kategóriába ugrott. A padló csúszósnak tűnt, korlát sehol…tiszta balesetveszély egy könnyelműen egyedül érkező rajongónak, de hát mindez csak feltételes mód lett és miután a lépcső aljára értünk, már nem kívántam annyira, hogy ha először „hegyet” kell mászni, majd utána a „völgy” következik, miért nincs inkább a kettő között  egy alagút? :D Nyolc előtt néhány perccel érkeztünk és fogalmunk sem volt arról, hogy kit és hol kell keresni, persze ilyenkor senki nem tud semmit, a mobil telefon pedig a föld gyomrában használhatatlan volt. Végül felfedeztük, hogy egy asztalnál zöld (ismét a reménység színe) Maestro-s karszalagokat osztogatnak, mely egyben pénztárként is funkcionált, itt vártak a nevünkre félretett jegyek. Ezután elindultunk egyenesen, kerestük a Ning klubtali résztvevőit. Egyszer csak elmentünk egy asztal mellett, ahol egy ismerős arc köszönt rám és kínált meg a mellette levő egyetlen hellyel. Hirtelen nem is tudtam hova rakjam az arc tulajdonosát, kicsit zavarban voltam, mert egy helyre mégsem ülhetünk ketten és a többieket sem találtuk még meg, így köszönettel, de nem fogadtam el a kínálkozó üres széket. Közben azon gondolkodtam, hogy ki is lehet az a hölgy, aki ilyen jólelkűen felajánlotta azt a széket…??! Egyszer csak, mint tornádó, felkapott bennünket Sveszti és már ott is találtuk magunkat a többiek között. Sveszti rámutatott egy kétszemélyes asztalkára, hogy ez a helyünk, ide üljünk. Már éppen kellő hőfokra bemelegítettem a székemet, amikor bejött két ember, akik közölték, hogy most azonnal álljunk fel onnan mert ez Istvánék asztala! Kicsit értetlenkedtem, hogy akkor hol van a mienk? Körbe néztem és úgy tűnt mindenhol ül valaki…három dolog futott át az agyamon egy pillanat alatt: 1. ha nem ez a helyünk, akkor hol a mienk, 2. a jelek szerint jogos volt a két hónappal korábbi félelmem, amikor a szék, mint alapvető fontosságú tárgy körül forogtak a gondolataim, 3. ezek szerint nem magamnak, hanem Istvánnak melegítettem be a széket? :D Olyan tempóban mint ahogy szerették volna, sajnos nem tudtam felpattanni, úgy tűnik manapság már fel sem tűnik ha az ember nem vicces kedvéből, két mankóval járkál…egyébként utálom ha sürgetnek, ennek megfelelően ez a kis jelenetecske sem esett jól. Bár István kedvéért szívesen összeszedtem magam és egy másik önfeláldozó módon felkínált helyre levetettem magam. Sajnos mindenhol nagyon szűk volt a székek és az asztal között a hely, ott nem tudtam kinyújtani a lábam, kénytelen voltam a székre oldalról ülni. Egy darabig ez működött is, és szép nyugisan kamerázgattam Istvánt a szomszéd székről autogramosztás közben. Aztán egyre többen lettek és már lassan belefáradtam a nézésbe…mondjuk a pihenőhöz hozzásegítettek, mert hamarosan teljesen ellepték a kamerám látószögét, akárhogyan nyújtogattam a nyakam, onnantól kezdve már inkább a testi épségemre figyeltem, nehogy valaki a lábamra lépjen, habár ültem, nem sok kellett, hogy valaki a nyakamba ne üljön. Ezt megúsztam, mert az előttem álló végül is kontroll alatt tartotta a hátsóját :D. István és Andor megittak valamit és éppen akkor amikor felajánlották, hogy segítenek autogramhoz és közös fotóhoz jutni, és már én is meg bírtam állni mindkét lábamon, a mankók pedig fel lettek turbósítva, jött a bejelentés, hogy Istvánnak énekelni kell menni, folyt. köv. később. Kicsit haragudtam magamra, hogy ahelyett, hogy másokat kamerázok autogramosztás közben, magamat meghagyom utoljára. Na mindegy, eldöntöttem az sem tragédia ha most ez nem jön össze, talán tényleg lehet még ilyesmivel terhelni az este folyamán Istvánt.

A koncert:

Mielőtt István belevágott volna az első dal eléneklésébe, Sveszti kedvesen átirányított a másik helyiségbe, székkel kínálva, azzal a szándékkal, hogy ott biztos jobban fogok hallani, talán látok is valamit. Igazán sokat szaladgált egész este szegény, kíváncsi lennék hány kilométert sikerült összeszaladgálnia az este folyamán Svesztinek :D. Ismét ahhoz a székhez sikerült jutnom, amit a pizzériába belépéskor egy ismerős arc kínált. :D Akkor már kiderült, hogy a volt pécsi munkahelyemről ismerős, munkatárs volt, együtt dolgoztunk az egykori Pszichiátriai Osztály Akác utcai részlegében, ő mint nővér, én pedig orvosként. Jött a nagy egymásra csodálkozás, némi pletyi, miközben István belezendített. Arról a helyről az előttem álló tömeg miatt nem láttam semmit, csak hallgattam Istvánt, Miyuki pedig egy darabig igyekezett kamerázni. Elsőként a Fényév távolságot hallhattuk, majd a Don’t stop me now-t, elhangoztak még az este folyamán a Majdnem szerelem volt, Long train running (Doobie Brothers) és karaokézások is: Várj míg felkel majd a nap, Still loving you (Scorpions), Azért vannak a jó barátok. Közben igen sok alkalom nyílt autogram beszerzésére, közös fotókra…csak annak nincs, aki talán nem is igazán akart. István még visszajött a korábbi asztalhoz autogramosztásra, akkor már felébredtem, bár előző éjjel kb. 3 órát aludtam csak. Olyan voltam mint egy ázott veréb, annyira meleg volt, totálisan kiizzadtam, volt aki azt hitte rám nézve, talán rosszul vagyok, gondolom olyan falfehér lehettem. Igyekeztem időben elcsípni Istvánt már amennyire a körülményeim engedték. Először megkértem, hogy a Blikk-es  kislemez borítójára és a lemezre írjon névre szólóan, még jó, hogy kaptam Ning-es kitűzőt, onnan olvasta le milyen nevet is kell írni, majd egy fotópapírra kértem még egy sterilt, ahol tisztán látszik minden részlet :D. Ekkor meggyűlt a baja a filctollammal, kifogyóst játszott…még szerencse, hogy volt egy másik vége is, ami működött. Közben átadtam a testvére által alapította klub „Magosok” üdvözletét, majd megkértem, hogy amint fent lesz Attila blogján egy belgiumi rajongójával közös írásunk a „falvédésről”, olvassa el…mosolygott, és megígérte elolvassa :D.  Egy pillanatra, tényleg csak pár másodpercre a szemembe nézett és úgy figyelt rám… érdekes, hogy mennyire tud koncentrálni, közben semmi nem vonta el a figyelmét, a tekintete átröntgenezett egészen veséig…utólag, már mint egy sci-fi rajongónak az jutott eszembe: „István egy földönkívüli idegen aki a nézésével gyorsan átszkenneli az emberiséget, majd a kapott információkat raktározza a hardverben. A célja az emberiség megjobbítása.” :D

István körülbelül este 8 óra tájban érkezett és úgy fél 12 felé távozott…szép nyugodtan megvacsorázott, a rajongói között lehetett sokáig, sőt még egy közös csoportkép is készült, melyről mi Miyukival sajnos lemaradtunk. Búcsúzáskor István még integetett a pizzériában maradóknak majd egy díszes rajongói kíséretben távozott. Most már ismét csak, az égboltra szegezve tekintetünket, a csillagok között találkozhatunk Vele… egészen a következő személyes találkozásig.

A történet befejezése:

Miután visszaültünk Miyukival a Sveszti által nekünk szánt Istvános-Andoros helyünkre, tovább szórakoztattuk egymást Miyukival, ő sorozatosan itatni próbált tonikkal, de én a következményekre gondolva – vérnyomás csökkenés és kétbetűs kitérők -, nem kértem semmit. Viszont az asztalon árválkodott fél üveg Coca-Cola Light, amit kinéztem magamnak… visszapörgetve a videót, kiderült eredetileg Andoré volt, egy része pohárba töltve, a maradék az üvegből figyelt előtte. Először az abrosz kapott a kólából, majd a maradék maradékát megittam ÉN… akkor már tényleg életmentővé vált valami folyadék :D. A videó visszapörgetés ára az lett, hogy véletlenül letöröltem István első dalának nagyobbik részét, amit Miyuki igencsak ágaskodva vett fel, sőt a nekem szóló autogramosztás elejébe is sikerült beletörölnöm. Már totálisan fellazulva a sorozatos nevetésben, az asztalon maradt, feltételezem autogramosztásra szánt cetliket elkezdtem István-stílusában szignálni, Miyuki eredeti japán ecsettollával…volt amit Miyuki eltett emlékbe is :D. Közben hajtogatott még 1 darumadarat, úgyhogy most már csak 949 darab meghajtogatása vár Miyukira…:D Hajnalig bírtuk a strapát. Távozáskor még egy fiatal srác felajánlotta a jobb karját lépcsőzéskor, a másik oldalamon pedig Miyuki segített, majd hozott haza a kocsijával. Megbeszéltük, hogy amint lehet ismételünk, talán éppen közösen Istvánnal…

Záró gondolatok:

A meglevő videó-felvételek nem lettek túl jók, Miyuki egy kissé megskalpolta Istvánt, persze én is összementem a mankóimra támaszkodva, azért igyekeztem összehozni némi anyagot, melyek megtalálhatók regisztráltak részére a Ninges oldalamon vagy itt:  http://picasaweb.google.hu/101944116351266017969/Videok#5450902625185243810

http://picasaweb.google.hu/101944116351266017969/TabaniIstvannal#

http://picasaweb.google.hu/101944116351266017969/MaestroPizzeriaPecs2010Marcius19#

Sajnos Istvánt énekelni nem láttam, nem tudtam mankózva harcolni helyekért, ágaskodni törött lábbal. Ekkor eszembe jutott egy mondat, ami egy párocska között hangzott el Placido Domingo pécsi koncertjén, az egyik távolabbi sorból:

Nő: - Erről a helyről nem látok semmit sem! Nem ide kellett volna jegyet venni!

Férfi: - Nem nézni, hallgatni jöttünk!

Ezt a gondolatot akkor magamra illőnek éreztem, amikor kissé sajnálva vettem tudomásul, hogy ez az este most nem az énekest énekelve látni történetről szólt, ugyanakkor mégis láthattam, hallhattam más körülmények között, végül is vannak közös képek, melyeket a gyenge minőségű videóm kockáiból vagdostam össze és még autogramot is beszerezhettem. Mindezeken felül, tovább mélyült a barátságunk Miyukival is, és más rajongó társainkat is megismerhettem hála Tabáni Istvánnak.

Dr Márkovics Tünde Terézia