- Miyuki pécsi beszámolója -

Számomra ez lett harmadik alkalom Istvánt élőben hallgathassak.

Első: SYMBOL klubkoncert

Második: Csepel színházi előadás

Hármadik: Karaoke Party@Pécs

Mind más műfaj, ezért nagyon kíváncsian vártam az estét.

Előre gondolkodtam, hogy talán most jött az ideje, hogy én is kérhessek az autogramot Tőle. Képzeltem, talán ott jó barátságos hangulat lesz, erre a kérésemre a legjobb alkalom lehetne.

Csak mire? A tenyeremre? Vagy egy iskolai pólómra? Vagy Japánban van erre alkalmas „aláíró, üzenetíró” kemény vastag kartonpapíros, talán arra?

Nagyon kíváncsi voltam már régóta, hogy István hogyan használja ecsetet, amivel sok időt töltött már életében. Csak én soha nem láttam, hogyan dolgozik vele. Mindenképpen akartam, hogy azzal majd írjon szemem előtt Ő nevét.

Végül egy kis ajándék füzetet csináltam, benne van én apró írásom Róla, és borító pedig én kalligráfiámmal, és gondoltam, majd legyen benne együtt Ő kézi írása is. „T.I.” magyar betűt Cdjén látható emblémához hasonlóan, de japánosan leírtam. ( Amikor először meglátta Tünde barátnőm, ő nem tudta, azok magyar karakterek!) Mellé japánul írtam két betűvel „apró””írás”, saját pecsétemmel. És erre hajtogattam és ragasztottam egy madár darut abból a kicsi papírkából, amit nemrégen kaptam TéZsétől Belgiumból.

Én csak annyit szerettem volna, hogy TéZsé papírkája elvigyen Istvánunkhoz apró ajándékomat és a madár daru Japánban „hosszú élet”nek jelképe, ezért Istvánunknak művész élete is lehetőleg legyen hosszú, ezt imádkoztam.

Ma tudtam meg, hogy ez a papírka mennyi hosszú utat járt már. Nem tudom, hogy mikor indult el pontosan, de először Japánból, utána Párizsén keresztül Belgiumba, tovább Budapestről és végre Pécsett leszállt István kézébe. Minden irányba, mindenkinek szeretett mély lélekkel utazott, ezért abban a kicsi madárkában annyi sok embernek lélek létezik. Nem csak enyém és TéZséje, hanem többieké is, akik egyáltalán nem ismeri Istvánt.

Az a daru bizonyítja, hogy milyen kicsi világban élünk, emberek között mindig van valami kapcsolat, hiába nem ismernének egymást. Csodálatos dolog. Nagyon örültem végül Istvánhoz repült és remélem Nála fog maradni.

Autogramosztás úgy tejlesült, ahogy szerettem. Láttam, hogy István hogyan dolgozik az ecsettel, nem egy festményt csinált belőle, pár másodperc alatti munkája volt, de nagyon nagyon boldog voltam, hogy saját szememmel tudtam végig nézni.

Visszatérve én is sorba álltam türelmesen. Közben láttam István menedzsert és testőrt is, akik szorgalmasan figyelmesen dolgoznak István körülötte, persze ez a munkájuk. Nagyon sajnáltam: épp most táskámban nincsenek a Chupa Chups cukorkák, amiket én mindig magámmal hordok akárhova. Nem azért, hogy én nyalogassák, hanem szeretem osztani azokat azoknak, akik érdemelnének. A tapasztalataim szerint, mindig mindenki jól egyet mosolyog, amikor kapja kezében Chupa Chupst. Igazi feszült, stressz oldónak tartom. A kollégáimnak is szoktam, amikor látom feszült a levegő vagy valami nagy munkát végez, olyan is van, múltkor egy taxi sofőrnek adtam, aki erőszakosan vezette a taxit, majdnem borultam, de mégis haza hozta engem.

Nagyon akartam kínálni Nekik is egy-egy Chupa Chupst Pécsett, de sajnos nem volt nálam. Azért amikor sorba kerültem, egyik testőrnek mélyen mosolyogva hajoltam egy Chupa Chups helyett, én úgy láttam, hogy ő is visszamosolygott picikét.

István munkáját nem csak Ő csinálja egyedül, hanem sok-sok munkatárs együttműködésének is köszönhető, emiatt is ott lehettem Pécsett.

Az este számomra ismét felejtetlen élmény volt. Mind azoknak szeretnék megköszönni, akik ezt az estét hoztak nekem. Köszönöm!

Miyuki