- Mukrányi Edit beszámolója a nagyvenyimi fellépésről -

Fotók: http://picasaweb.google.hu/editmukranyi/AnyakNapiFellepes#

Videók: https://www.youtube.com/watch?v=Gf2CDGs3D7k
https://www.youtube.com/watch?v=A40pvFaRieA
https://www.youtube.com/watch?v=y-GieXfEORg
https://www.youtube.com/watch?v=TIWqrHzIKOg
https://www.youtube.com/watch?v=MXly9f3MLaA


Hát újra itt ülök és gondolkodom, hogy hol kezdjem? Nyilván az elején - mondanátok, hallom is!:D
Szóval, húzós napom volt ez a szombat, mert én voltam ma a "szombatista", így dolgoztam délig, aztán rohanás haza, ebédkészítés, mosogatás, fürdés, öltözés és indulás.
Na de egyedül menjek?? Á, az nem olyan jó. Ezért felhívtam az unokahúgomat - aki "imádja" :D Istvánt - és megkérdeztem tőle, hogy eljönne-e velem? Rossz kérdés volt:D Eljött.:D A szomszéd faluban laknak, mondtam neki, fél 3-kor indulok, legyen készen.
Persze, jó öreg segítőmet, a GPS-t - aki ma hazafele inkább csak hátráltatott:D - magamhoz vettem, és indultam.
Felszedtem Szandrát és mentünk Nagyvenyimre. Kb. 50 km-re volt tőlünk, ilyen árkon-bokron (menj 90-nel, de nem lehet, mert szétesik alattad az autó a kátyúk miatt:D) keresztül, de azért szerencsésen odaértünk némi kitérővel, de hát ezt már tőlem megszokhattátok:D
Fél négy volt, az Anyák napi műsor 4-kor kezdődött, még nem sokan voltak az iskolában kialakított "kultúrházban":)
Persze az első sorban rögtön ismerősöket fedeztem fel, Kovács Editék a ning-ről, örültünk egymásnak, puszi mindenkinek, a negyedik csaj a sorban azt mondta nekem: Edit nem ismersz meg? Én vagyok a Kovács Ica. Na én akkor kezdtem el süllyedni a föld alá (persze virtuálisan:D), ugyanis Ica-Ili (mi úgy hívtuk gyerekkorunkban) általános iskolai osztálytársam volt, de azóta nem találkoztunk. Na most ha utánaszámolok, az barátok közt is 40 éve volt:D Itt már magamban kezdtem is köszönetet mondani Istvánnak, hogy VAN! :)
Nélküle talán sosem találkoztunk volna már:) Persze rögtön készültek a közös fotók, Szandra segítségével:)
Aztán elkezdődött az Anyák napi műsor, ami nekem külön nagy élmény volt, mert visszaidézte azokat az időket, amikor még az én gyermekeim előadására mentem és mindig potyogtak a könnyeim, amikor hallgattam őket.
Voltak ovisok, édibabák:), ki is szúrtam magamnak egy szőke, kék szemű, copfos kislánykát, mondtam Szandrának, azt a kislányt a végén hazaviszem:D:D Kb. 3 éves lehetett, aranyosan táncikáltak, szavaltak.
Ezután, vagy ez előtt, most már nem is tudom pontosan, mazsorett táncosok voltak, ők is ügyesen forgatták a botjaikat:)
Utánuk következett egy fiú, aki tangóharmonikán játszott (róla eszembe jutott édesapám, aki már 17 éve meghalt, de a harmonikája bent van anyukámnál a szekrényben a mai napig, fel is vettem az anyunak videóra a fiú előadását, mert nagyon ügyes volt, anyukámnak emlékbe).
Voltak iskolás és idősebb énekkarosok is, ők is színvonalas műsorral készültek. A végén néptáncoltak nekünk a fiatalok, szóval kellemesen telt az az egy óra, amíg Istvánra vártunk:)
..és végre eljött! Felkonferálta a hölgy a Csillag születik győztesét: Tabáni Istvánt!
Akik már voltak István fellépésén - mindig ezt írom, de ez így van - azok tudják,  hogy ilyenkor "szó bennszakad, hang fennakad":), most hirtelen ez az Arany János idézet jutott eszembe.
Ott állt Ő mosolygósan, farmerban, lila pulcsiban, az elmaradhatatlan pohár vízzel:D  és elkezdett énekelni:)
Ne kérdezzétek a sorrendet, mert nem tudom,  a szokásos számokat énekelte, a Fényévet muszáj volt felvennem, utána vastapsot kapott:)
Énekelte az Ő-t - ami talán a legnagyobb kedvencem - persze ezt is meg kellett örökítenem:)
Ja, és már az előadás előtt Szandra kezébe nyomtam az én gépemet, ő hol a telójával vidizett, hol az én fényképezőmmel kattintgatott, szóval volt "kétkezezés" rendesen:D Én nagyfiam gépével "ismerkedtem", tekergettem, hol a videóra, hol a fényképezésre. Mint kiderült - sikerrel:)
Meg is dicsértem magamat, csendben:)
Jöttek sorban a számok, Bohemian Rhapsody, Long Train Runnin', Crazy Little Thing Called Love, és mindegyik után hatalmas tapsvihar, de szó szerint, én meg sikítottam többször, mert a kezem ugye tele volt, Editék néha mosolyogva hátra is néztek. Megjegyzem, nemcsak én voltam az, aki így nyilvánította ki a tetszését:D
Befejezésül - mivel Anyák napi ünnepségen voltunk - elénekelt nekünk acapellában egy részletet az Úgy szeretném meghálálni című számból.
A dal végén a közönség felállt és hosszú percekig szólt a vastaps....és István állt a színpadon könnyekkel a szemében.
Ezt azt hiszem nem lehet leírni, ezt az érzést, ezt látni, hallani kell Mindenkinek egyszer legalább az életben.
Ott állt Ő - a közülünk való egyszerű, szerény, hatalmas szívű, csodálatos tehetség - és az ember gyermekének vele együtt könnybe lábadt a szeme.
Mikor végre szűnni kezdett a tapsvihar, még kaptunk egy ráadásdalt: Ez majdnem szerelem volt, és sajnos vége lett az előadásának.
Szerintem úgy reggelig elhallgatta volna mindenki, akinek volt szerencséje ott lenni a teremben.
Mindjárt le is rohanta pár kislány autogramért, de István mondta, hogy úgy tudja, lesz dedikálásra lehetőség, ezért majd ott aláír mindenkinek, mert ha elkezdi, sosem lesz vége:)
Szandrával mi is szépen beálltunk a sorba, talán 10 percet kellett várnunk és a folyosó végén egy szobácska ajtajában ott ült István már dzsekiben az asztalnál, előtte papírlapocskák, hogy tudjon autogramot adni azoknak is, akik nem hoztak semmit magukkal.
Miyuki jutott eszembe, amikor odaértünk István elé:D Úgy ült ott az asztalnál maga alá húzott székkel, mint az iskolások:D Nagyon aranyos volt!
Ez volt a második alkalom az ötből, amikor tényleg rám figyelt (az első a dec.30-i gálán volt, amikor az iwiw-es klubtagok ölelését vittem).
Na és akkor rám nézett azokkal a mindent látó szemeivel:D Ekkor meg Adrim jutott eszembe, hogy te jó Isten, miért nincs nekem listám??:D
Hiszen egy szót sem tudok kinyögni, csak nézzük egymást:)
Nagy nehezen elkezdtem én a kommunikálásnak nem nevezhető valamimet:D, kérdeztem tőle, hogy megismersz? Mondta: persze:)
Az asztalra tettem a kis ajándék csomimat, azt kérdezte: ez az enyém? Én meg: nem, a szomszédé! :D Hát hogyan lehet ilyen kérdezni? LOL
Na aztán megembereltem magamat, és elmondtam, hogy mit tartalmaz a kis tasak, mindegyikre cetlit raktam, hogy melyik kié:)
Emma baba kis ajándékát külön megnézte, tetszett neki:) (Remélem a "címzettnek" is tetszeni fog!:D)
Aztán megkértem, hogy írja alá a CD borítómat (nem is vittem magammal a tokot sem, se a CD-t), és kértem tőle egy "darabot a szívéből":)
Ő azt válaszolta, hogy nagy szívet kapsz:) Mondtam neki, hogy Te nem is írod, hanem rajzolod a betűket, olyan gyönyörűek.
Ő csak mosolygott és azon tanakodott, hogy nem fér ki az aláírása, de én megnyugtattam, hogy odafér még az is:)
Aztán kérdeztem, hogy szabad-e egy közös fotót, persze - mondta, és Szandra készített rólunk egy közös képet.
Mondtam neki, hogy találkozunk a nagykoncerten, azt válaszolta, jó, köszönöm ...és ennyi voltam én.
Azután még Szandrának aláírt egy kis papírkát és készítettem egy közös képet és elköszöntünk tőle.
Hazafele a biztonsági öv tartott, mert különben az autó felett szálldostam volna:D:D:D, na meg folyamatosan szidtam magamat, hogy miért tudok így leblokkolni, mikor István rám néz és tulajdonképpen:D beszélgethettünk volna még, mert senki nem sürgetett.
Nem is gratuláltam neki az Aranylemezhez, nem is kértem puszit, nem is kérdeztem a koncert részletekről, semmit sem csináltam, csak álltam és bénáztam:D:D:D
Most megfogadtam, hogy ha legközelebb lesz lehetőségem megint egy ilyen bensőséges kis helyen, falucskában találkozni Istvánnal, Adrim példáját követem és előre leírom a kérdéseket, illetve, hogy mit mondanék neki.:)
Úgysem tudom elmondani, ezt már most "borítékolhatjátok":D, ezért majd én is beleteszem a kis ajándék zacsiba, amit viszek neki:)
Furcsa kerülővel sikerült hazajutnunk, mert ez a drága navigátorom "körutazást" tett velünk, és újra be kellett neki írnom a célállomást, mire "magához tért" :D Kb. negyedóráig autóztunk feleslegesen - szerintem őrá is ilyen hatással volt István:D - mire megtalálta a hazavezető utat:)
Hát ez volt az én - talán eddigi legnagyobb - Istvános élményem, bár nem szívesen emelek ki egyet sem az ötből.:)
Jó látni, hogy István olyan, amilyennek megismertük, na jó, előnyére változott, kinyílt, magabiztosabb, a hangja változatlanul magával ragad mindenkit, az érzéseit átadja nekünk és mi vele együtt lélegzünk:)
Kívánok Mindenkinek minél több hasonló élményt Istvánnal!
Köszönöm, hogy elolvastátok a beszámolómat.

Mukrányi Edit