A szakadó eső kicsit felborította előzetes laza terveinket, így autóval érkezünk a SYMA Csarnokhoz. Telefonon kaptam a hírt, hogy felkerültünk Anikóval együtt a sajtós akkreditációs listára, de azért egyelőre még nem próbálkozom a sajtó részére fenntartott  terület megközelítésével, mivel a félig zárt kapu és a sorompó eléggé visszarettentő. A lista a szoborpark felőli bejáratnál vár, itt a kapunál tehát elég körülményes lenne arra hivatkozással bebocsátást kérni, nem szeretném negatív élménnyel indítani ezt az estét. Tovább autózunk tehát, keresve a SYMA melletti parkolás lehetőségét, és a korai időpontnak (17.30) megfelelően éppen a bejárat előtt sikerül helyet találnom.

De nem mi vagyunk ám az első fecskék, hiszen egy csapat ismerős már várakozik a bejárat előtt Az üdvözlés után nekem még intéznivalóm akad, hiszen Adri és TéZsé jegye nálam van, így próbálom őket elérni, és instrukciót adni, hogy a metrótól merre jöjjenek a csarnokhoz. Mindeketten meg is érkeznek hamarosan,  így a jegyeket átadom tulajdonosaiknak. TéZsé Brüsszelből jött haza a nagy esemény alkalmából, ez alkalommal  talán ő érkezett legmesszebbről. Közben méricskélem a helyet, a szoborpark felőli bejáratot is látni innen, az előtér egyelőre üres, a kapuk zárva, és arra gondolok, hogy ha szükség lesz rá az elég feltűnő fényképezőgéptáska miatt, akkor lehet, hogy majd sétálnom kell egy kiadósat a hátsó bejárathoz. Megjelennek a biztonságiak, elkészül a kordon és a vezető azonnal jelzi, hogy fényképezőgéppel nem fognak beengedni, az engedélyemet pedig csak a másik bejáratnál kaphatom meg, oda pedig csak körbesétálva juthatok el (az autón nem is gondolkodom, az már jó helyen van itt).

Kellemes kis sétát teszek a Stadion kerítése mellett, ezt az utat már néhány régi nagy válogatott meccs vagy éppen kettős rangadó előtt megtettem, de most ez más, itt most Tabáni István fellépésére készülök. Mintegy sorsszerű időzítéssel Andor érkezik szemből szintén gyalog, és éppen a fentebb már ecsetelt VIP-s autóbehajtó kapu előtt találkozunk össze. A menedzser elég feszült, nagy várakozással tekint a koncert elé, akárcsak Pisti, aki ezekben a percekben már az öltözőjében készül és várja az első nagy fellépést. Ezt Andortól hallom, amíg a csarrnok hátsó bejáratáig érünk értekezünk az előttünk álló nagy eseményről. Odaérkezvén Andor bemutat két ott várakozó embernek, egyikük Alex, a zenekar basszusgitárosa, a másik személyre nem emlékszem, de a koncert utáni koccintás alkalmával kiderül, hogy ő az Universal Kiadó vezetője.

Az akkreditáció sima ügy, Sebestény Balázsnak és Varga Petronellának köszönöm a lehetőséget, hogy ilyen közelről fotózhattam a rajongók számára Istvánt. Már csak Anikót kell megvárnom, hamarosan előkerül, így máris indulhatunk befelé a csarnokba. Őszintén szólva én más belső teret vártam, de végül is jó volt így az elrendezés, az ülőhelyek nem estek olyan messze a színpadtól, mint ahogy a Ticketpro honlapján található ülésrend alapján elképzeltem. A színpadnál megtaláltam Páromat és a többi ismerőst is, akik időközben többen lettek. A lelátó mögött pedig rámköszön egy kedves lány, akit nem ismerek fel, de ahogy mondja a nevét, máris tudom, hogy ő Iru, aki Csíkszeredából érkezett erre a koncertre.

Egyre több ismerőssel futok össze a színpad előtt, a tündéri Miyuki is megérkezik, a ruhatárnál pedig találkozom Renivel és Szandrával, akik már nagyon várják a koncert utáni koccintást a többi szerencséssel együtt. Párommal együtt mi is a szerencsések között lehetünk, néhányan szóvá is teszik, miért nem dicsekedtem el ezzel, de hát én ezt az eseményt már nem csak rajongóként élem meg, hanem mint tudósító is, és ezzel a lehetőséggel élve közzétehetem fotóimat és ez a beszámoló is tartamazhatja így az összes eseményt, az elejétől a végéig.

A lelátók megtelnek és az állóhelyen is szépszámú közönség gyűlik össze, kezdődhet hát a nagy előadás! A narancssárga karszalaggal rendelkező fotósok - így mi is Anikóval - már a bebocsátást várjuk a kis kapu előtt, de egyelőre nem engednek, sőt a biztonságiak izgatottan mocorognak és arrébb terelik a nézőket onnan. Ebből már tudható, hogy itt valami meglepetés van készülőben. A zenekar a színpadon elkezdi játszani a Kinőtt a szárnyunk című dalt, István pedig még nincs a színpadon, tehát világos, hogy Ő valahonnan a lelátóról fog bejönni. Először csak az éneket halljuk, izgatott forgolódás, hogy merről is jön, és egy reflektor fényében megjelenik Tabáni István! Énekelve jön le a lelátóról a lépcsősoron, átsétál a nézők között az állóhelyi részen, majd a kiskapun be és fel a színpadra. Nagyon remek belépő volt ez, és a rendezés az egész koncert koreográfiája, a színpadkép, a hátsó nagy kivetítőn megjelenő képanyag mind-mind nagyszerűek, köszönet érte a koncert rendezőjének, Rakonczai Viktornak és a stábnak.

Na de nincs idő most sokat ámuldoznom, hiszen csak az első három szám alatti időre szól a bebocsátásunk a színpad elé, ki kell hát használnom minél jobban a rendelkezésre álló időt. Kattogtatok is megállás nélkül, közben óvatosan, hogy ne zavarjam a "kollégákat" igyekszem minél jobban helyezkedni. Annyira leköti figyelmem a fotózás, hogy nem is emlékszem, melyik volt a második szám, de a harmadik a Fényév távolság, ez a dal valahogy mindig a harmadik a sorban. (Figyelem, kedves Blikk: nem Fény és távolság a dal címe!)

Ezután már jön is a biztonsági ember és kiterelnek minket a színpad elől. Próbálok visszajutni Páromhoz, aki majdnem középen a harmadik sorban áll, de időközben akkora lett a tömeg, hogy lehetetlen odajutnom hozzá. Mit lehet tenni, a rajongók érdekében végzett munka ezúttal elszólított és be kell érnem egy jóval távolabbi hellyel, így onnan figyelem tovább a műsort. A műsort, amely egy-két szövegtévesztéstől eltekintve hibátlan és mindvégig érdekes, izgalmas. István hangja a két órás koncert alatt mindvégig csodálatos és erős, egyetlen hamis hang nélkül. Mint ahogy mindig, ezúttal is teljes átéléssel, szívvel-lélekkel hozza a maximumot, ez különbözteti meg Őt más jó énekesektől, ez emeli ki Istvánt, ezért szeretik és csodálják ennyien a HANGOT és az EMBERT. Ettől lett Tabáni István egyéniség, ezzel emelkedik ki  a többi előadó közül.

Az est folyamán hallhatjuk a négy hét alatt (!) aranylemezzé lett album valamennyi dalát, elénekli a már megszokott Queen slágereket, és jönnek eddig még Istvántól nem hallott dalok is (LGT, Bikini, Edda). A koncert egyik fénypontjaként István duettet énekel az est egyetlen sztárvendégével, Máté Péterrel, akinek hangja sajnos már csak felvételről hallható. Remélem, Péter is hallja odafent a csillagok között a jelen csillagát...

A két órás koncert végén a szűnni nem akaró tapsviharral kétszer is visszaköveteli a közönség kedvencünket, aki előbb a Ments meg! és az Ez majdnem szerelem volt című számokkal, végül pedig a Johnnie B. Goode-dal búcsúzik a becslésem szerint négyezer nézőtől.

A közönség nagy része távozik, mi szerencsések pedig a színpad előtt gyülekezünk, ahol Balázs kiosztja a fehér karszalagokat, és a kiskapun átsétálva ezúttal a színpad melletti részre juthatok be. Pár perc múlva érkezik István édesanyja, és Erzsike néni nagy örömömre engem nevemen szólítva üdvözöl. Készítek néhány fotót már itt is, aztán a népes csapat hosszú útra indul, ugyanis az állófogadás helyszíne a legfelső emeleten van, amit lépcsőn közelítünk meg. István már ott van, mindenkihez van egy kedves szava, autogramot oszt, CD-t dedikál, sorra készülnek a közös fotók, és mindvégig felszabadult, mosolygós, vidám. Nagy lelki tehertől szabadult meg, hatalmas feszültség volt benne, de minden remekül sikerült az előadáson.

Rakonczai Viktort is lefotózom, mire ő egy kedves mosollyal válaszol, így bátortkodom odamenni hozzá és gratulálok a remek rendezéshez. Kedves, barátságos srác, szóba elegyedünk, és megkérdem, miért nem volt mindannyiunk nagy kedvence az Ő című dal. Ez Viktornak is hiányzott, de valahogy már csak a program összeállítása után vette észre, hogy az Ő kimaradt. Viktor kifejtette azt is, hogy a szakma egy része nagy fenntartással fogadja Istvánt, vannak ellendrukkerek, akik igyekeznek megmagyarázni, hogy a Tabáni miért nem jó, és nem lesz majd sokáig a csúcson, de a negatív vélemények valótlanságának fényes bizonyítékaként elég csak szétnézni akár csak az állófogadás résztvevői között, hiszen István minden korosztályt egyaránt meghódított, és ilyet rajta kívül senki más nem tudott elérni. A tizenévesektől a nyugdíjasokig minden korosztályban rengeteg rajongója van Pistinek.

Andorral is váltok még pár szót, már ő is megnyugodott, hogy jól sikerült minden. Valaki ismét bemutat egy embernek, akiről kiderül, hogy ugyanaz, akinek már az előadás előtt bemutatott Andor. :) Vagyis az Universal Kiadó vezetője - Ő emlékezett rám, én pedig majd legközelebb igyekszem jobban figyelni. :) De hát ezen az estén annyi ismerőssel futottam össze, annyi felejthetetlen élmény ért... Mindezt egy ilyen beszámolóban leírni szinte képtelenség. Azért megpróbáltam :)

Hidas Attila