Boldog, békés új esztendőt kívánok ezúton is minden blogolvasó Tabáni István rajongónak!

Remélem, mindenkinek jól teltek az ünnepek, és ugyancsak jól telnek az új év első napjai is.

Jelenidő 1.

Van úgy, hogy az embernek nincsen kedve semmihez, nem igaz? Elmúlt az ádvent, elmúltak az ünnepek és elmúlt a téli szünet, a kéthetes szabadságom is. És tél van, hideg, havas tél, ami nekem egyáltalán nem a kedvencem… én már szeptemberben a nyarat várom mindig, a telet meg csak „átvészelem”. Pláne így az ünnepek után.

Ma este úgy gondoltam, hogy végre leírom, hogy milyen szép „Istvános” élményeink voltak az elmúlt év utolsó napjaiban. Ehhez persze a jelenlegi hétköznapi hangulatomon is változtatni kell. Bekapcsolom a számítógépet, idehozok egy bögre teát, és néhány szem szaloncukorral próbálom visszavarázsolni az ünnepeket, már amennyire lehet. Még az ablakvilágítást is bekapcsolom, ma még, vízkereszt napján, azt hiszem, ez sem olyan furcsa.

Sokan sok helyen beszámoltak már István december végi fellépéseiről, de talán az élménybeszámolókat mindig jó olvasni. Aki ott volt, annak azért, aki meg nem volt ott, annak meg azért. :) Íme:

Aranyvasárnap Rákoskerten

Hosszú várakozás után elérkezik a karácsony előtti hétvége. A férjemmel feltételes módban készülünk István rákoskerti fellépésére, ami nincs túl közel hozzánk, pláne így a téli közlekedést is tekintve. Szombat este sűrű pelyhekben elkezd hullani a hó, ami rögtön eldönti a kérdést, felelőtlenség lenne ilyen utakon, ráadásul ismeretlen utakon autózni. Aztán másnap reggel még mindig ugyanez a helyzet, csak talán annyi a különbség, hogy nem esik a hó. Délelőtt még gondolkodunk, de aztán mégiscsak elindulunk Rákoskertre, mert az utak tiszták, és egyébként is van (lett) egyéb dolgunk is arrafelé. (Ismerős, ugye? Nálunk mindig ilyen bizonytalanságban telik a fellépésre indulás…) :) Megyünk a számunkra ismeretlen (és teljesen hómentes) úton, és egyszer csak megérkezünk a helyszínre, a Rákoskerti Művelődési Házhoz. Nagyon korán odaérünk, de már vannak ismerősök az előtérben, Fábry Anikó és családja, valamit Vezuv is. Maga a művelődési ház nagyon kicsi, rögtön azon kezdünk el beszélgetni, mi lesz itt még fél négyig. Hiszen közben megtudjuk, hogy a koncertterembe csak ekkor mehetünk be, addig az előtérben várakozhatunk. Ez az előtér elég kicsi, és hamar megtelik Tabáni-rajongókkal, miközben kint a kertben betlehemezés zajlik. A szervezők tartják magukat az elhatározásukhoz, de már miután az előtérbe nem fér be senki, kint várakoztatják a koncertre érkezőket a bejárat előtt. Nyilván nem számítottak ekkora tömegre. Vagyis dehogynem, bizonyosan számítottak, csak ezzel a viszonylag késői „ajtónyitással” volt a probléma. De ez az egyetlen negatív dolog a nap folyamán, soha ennél nagyobb gondot!

Amikor helyet foglalunk a koncertteremben –hála a korai érkezésnek – nagyon jó helyen, és hátrapillantunk az ajtó felé, látjuk, percek alatt megtelik a nézőtér. Az ingyenes rendezvényen még minden vendég kap egy képet Istvánról, valamint egy tombolajegyet. Megérkezik István is. Vannak, akik nem férnek be a terembe, számukra kivetítőn közvetítik a fellépést az előtérben. Nagyon sok ismerőst látunk a különböző rajongói oldalakról, öröm mindenkivel találkozni. István családja is jelen van. 

A kedves felkonferálás után érkezik Kedvencünk a színpadra, kezében egy hátitáskával, melyet az asztal mellé helyez. A víz is oda van már készítve számára az asztal sarkára, ahogy ez már lenni szokott, víz nélkül nincs fellépés. A dalok sora az Ő-vel indul. István felhívja telefonon Szegeden lévő barátnőjét, hogy legalább így az éteren keresztül legyen vele a szép, szerelmes dalok éneklése közben. Összesen 11 dalt énekel, ami számunkra igazi öröm. Ráadásul az új album dalai közül is elhangzik néhány, az új dalokat is hatalmas tapssal díjazza a közönség. A Gyönyörű szép album már aranylemez lett, és mi kerül elő István táskájából ott a színpadon? Hát az aranylemez! Ismét nagy taps az aranylemezes Istvánnak! Örömteli a hangulat, és István egyre csak énekel. Amikor a pörgős számok következnek, még táncol is a színpadra lépő kislányokkal, Barbival és Laurával. De mint minden fellépés, itt is véget ér egyszer a dalok sora, és sok visszatapsolás után István lemegy a színpadról. Azaz menne, ha hagynák. De tudjuk, hogy a december 19. fontos évforduló, a Csisz megnyerésének dátuma. Ezt a szervezők is tudják, s a nevezetes alkalomból a művelődési ház igazgatónője tortával köszönti Istvánt.

Amikor István valóban lemegy a színpadról, tombolasorsolás kezdődik, majd elindulunk kifelé a teremből, ami nem megy könnyen. Az előtérben szendvicseket kapunk, ez is a művelődési ház ajándéka a résztvevőknek. Meglátjuk Istvánt, aki az információs pult mögött dedikál. A tömeg már hatalmas a kicsi előtérben. De lassan elfogy a sor, addig beszélgetünk az ismerősökkel. És miután már csak mi, „ismerős rajongók” maradunk, akkor következik a meglepetés: István és családja mindenkit vendégül látnak egy kis ünneplésre.

 Bemegyünk egy kisebb különterembe, ahol terített asztal vár, rajta pezsgő, üdítő, torta, sütemények. Erzsike köszönt bennünket, majd Istvánhoz fordul, és egy kis beszéddel szeretné kifejezni az érzéseit, arról, amiben az elmúlt egy évben részük volt. Mindez nagyon megható, Erzsike is elérzékenyül, mi is, és István is. Különleges ezeket a pillanatokat még a fényképeken is visszanézni, hát még átélni mennyire szép volt! Majd különféle ajándékokat kap István, a könyvet, melyet a gportálosok szerkesztettek, valamint a posztert, melyet sokan aláírtak. István pezsgőt bont, tölt és koccint minden jelenlévővel, mindenkinek van néhány szép gratuláló szava, mondata hozzá. Remélem, érzi, hogy mennyire szeretjük! Ekkor már kötetlen beszélgetések folynak, rengeteget fotózunk, és Pista bácsi megállás nélkül kameráz. Majd István tortát szeletel és szervíroz mindenkinek, aki kér. Ő is beszélget, van ideje mindenkire.

Akkor azt gondolom: mekkora szerencse és csodálatos dolog, hogy itt lehetek! Nem tudok másról, aki ennyire közvetlen tud lenni a rajongóihoz, ennyi időt ránk szán, és nemcsak István, hanem az egész családja is. Hálásak lehetünk nekik ezért!

Bensőséges, szép aranyvasárnapi ünneplés volt ez, köszönöm Istvánnak, családjának, hogy meghívtak, vendégül láttak, ajándékot készítettek nekünk, és hogy ilyen kedvesek velünk.

Azt hiszem, mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy egy ilyen különleges EMBERNEK vagyunk a rajongói.

Istvánnak, akinek az élete az egy év alatt számos változást, fordulatot hozott, de aki belül ugyanolyan maradt, mint amilyennek megismertük: egy kristálytiszta hang, egy tiszta tekintet, egy igazi jellem – a mi Csillagunk!

Másnap dedikálás

A rákoskerti élményeket még végiggondolni sem tudom másnapig, amikor is István dedikál a Duna Pláza Saturn üzletében. Mivel Arnold még dolgozik, én pedig már szabadságon vagyok, így egyedül megyek. Nem sokkal 18 óra előtt érkezem, akkor még nincsenek sokan. István megérkezett már, egyedül jött, és hamarosan el is kezdi a dedikálást. Nincs nagy tömeg, de folyamatosan érkeznek az aláírást kérő emberek. Olyan jó látni, hogy Istvánra ismét ennyien kíváncsiak. Maga István ez alkalommal is vidám, jókedvű, és ahogy mindig, most is szívvel-lélekkel arra figyel, akivel éppen beszélget. Ez alkalommal is kap ajándékokat, például tőlem is. Egy naptárt vittem neki, tele gyerekrajzokkal, amelyet az iskolában készítettünk. Valamint mézeskalács csillagokat (csillagot a Csillagnak), melyek közül az egyikre díszítésként István nevét írtam rá. Nagyon eredetinek találja a mézeskalács ötletet, és úgy veszem észre, értékeli a naptárt is, mint ajándékot, a gyerekek kis művei miatt. Az aláírást nem magamnak kérem, hanem olyan képeslapokra, amelyeket kedves rajongótársaimnak, Rebinek és Irunak szeretnék küldeni Erdélybe, ami aztán így is lett. Közös fotókat is készítünk. Miután a dedikálásnak vége, István körülnéz a Saturnban, mint vásárló. :) Mi pedig megvárjuk. Ezúttal én sem vagyok időhöz kötve, mert a húgom lát vendégül aznap.

Milyen szerencse, mert így nem kellett rohannom vissza a buszpályaudvarra, és ezért ismét egy szép estében lehetett részem.

Salgótarján

A karácsonyi ünnepek rohanósan kezdődnek nálunk, de aztán szerencsére nyugalmasan, békésen ünnepelhetünk.

December 25-én a Queen-show-n lép fel István Budapesten, melyen mi nem vettünk részt, de akik ott voltak István-rajongók, mindannyian egybehangzóan állították minden elfogultság nélkül, hogy nélküle nem sokat ért volna a nagyszabású műsor.

A karácsonyi ünnepek elmúltával mi december 29-ét várjuk, amikor is tőlünk 50 km-re, Salgótarjánban lép fel István. A megyeszékhelyen áprilisban már hirdettek egyszer fellépést, ami sajnos elmaradt, reménykedünk, ezúttal nem így lesz. Már jó előre lefoglalom a jegyeket, biztos, ami biztos. Az előzetes infók alapján az ismerős rajongók közül is leszünk ott jópáran. December 28-án este ismét sűrű pelyhekben kezd hullani a hó, az utak elég nehezen járhatóak a megyében, na, miért is ne, kell megint egy kis bizonytalanság, ha mi fellépésre utazunk. Persze reménykedünk valami pozitív változásban másnapig.

Másnap délutánra Attilát és családját látjuk vendégül ebédre, akik szerencsésen meg is érkeznek hozzánk. Az ebéd után rövidesen indulunk Salgótarjánba, a sofőr szerepét Arnold tölti be, az utak minősíthetetlenek, egyáltalán nincsenek letakarítva, így kb 40 km/óra átlagsebességgel tudunk haladni, ami nagyon idegesítő. Közben még EditM is telefonál, hogy el sem tudtak indulni a fellépésre az autója akkumulátorának lemerülése miatt. Szomorúan vesszük ezt tudomásul.

Arnold jóvoltából végül szerencsésen megérkezünk Salgótarjánba, és bemegyünk a Frei Caféba, ahol már szinte telt ház van. Megtaláljuk az asztalunkat és rendelünk a kávékülönlegességek közül, azután hamarosan kezdődik is a műsor. Először két helyi lány énekel, egyikük gitáron kíséri az éneket. Majd felkonferálják Istvánt, aki rövidesen színpadra is lép. A nézők soraiban ott van Csilla is családjával, valamint vagyunk páran ismerős rajongók is, a lehetetlen utak ellenére is. Nagy örömömre itt van a salgótarjáni Lívia is, akit már Alsópetény óta nem láttam, néha váltottunk levelet az interneten, de már rég nem hallottam felőle, csak titokban reménykedtem, hogy ö is jelen lesz. A fellépés előtt és után tudtunk kicsit beszélgetni az ismerősökkel.

István is úgy lép színpadra, hogy köszönti a közönség soraiban akik most először látják-hallják, és azokat is, akik már rendszeresen járnak a fellépéseire. Majd Csillát és szüleit keresi a nézők közt. A dalok sora ismét az Ő-vel kezdődik, és itt is hallunk az új album számai közül is néhányat. István nagyon vidám, a szokásosnál is poénosabb, bőbeszédűbb. Néha majd’ leesünk a székről nevettünkben. A vízivás sem marad el. A salgótarjáni közönség háromszor tapsolja vissza, a sikere fergeteges!!! Az utolsó ráadás dalnál István lejön a közönség közé, körbejár, úgy énekel, mindenki ámulattal figyeli nagy jókedvét.

A fellépés végén dedikál István, de asztal hiányában elég nehéz dolga van, bár nincs is nagy tömeg, aki vár rá. Van, aki aláírást, van, aki fotót szeretne. István fáradt, de szívesen teljesíti a rajongói kéréseket. Mi is odamegyünk Arnolddal, hogy megmutassuk neki és aláírassuk vele az Attiláéktól ajándékba kapott fényképes „Istvános” naptárunkat. Nagyon tetszik neki, végignézi az összes képet (magáról) viccesen kommentál néhányat. Csillának is tetszenek a naptár képei. Elmesélem a számomra legkedvesebb kép történetét („háttérben a tóval”-Alsópetény), ezen kicsit elcsodálkozik István. Azt mondja még mindig meglepődötten, örül, hogy ilyen nagy értékkel bírnak számunkra a fényképek. Arnolddal rögtön azt válaszoljuk erre, hogy elhiheti, MINDIG örömmel jövünk a fellépéseire, mindegyik alkalom egy-egy újabb élmény, higgye el! Jólesik ez neki.

Pár percet szívesen időzik még velünk, rajongókkal, majd búcsúzunk boldog új évet kívánva neki és Csillának is. A hazaút ugyanolyan borzasztó és hosszú, mint idefele, de mivel megint jól elbeszélgetünk, szinte elrepül az idő.

Nagyon jó emlékekkel térünk haza az év –számunkra- utolsó fellépéséről. Még sok ilyet az új esztendőben magunknak is és mindegyikőtöknek!!!

Jelenidő 2.

Ezek voltak számomra az évvége „Istvános” történetei, remélem mindenki olyan szívesen olvassa, amilyen szívesen én leírtam ide néhány bögre tea és pár szem szaloncukor elfogyasztása közben. :) Télen.

2011. január 6.

Legyen mindenkinek szép a 2011-es esztendeje!

padrienn