Regény Székesfehérvárról és környékéről

Nagyon készültünk már az április16-17-i hétvégére Székesfehérvárra. István fellépése okán lett alkalom egy kis klubtalira is, mert kiderült a napok, hetek folyamán, hogy sokan tervbe vettük ezt a fellépési helyszínt.

És elkezdődött a szervezés, ekkor még márciust írtunk… a főszervező asszony, EditM vezetésével, hiszen szűkebb hazájába, illetve hozzá szándékoztunk menni, azaz meghívott. Így hát ő vásárolta meg a jegyeinket és a szobánkat is ő foglalta le a panzióban. Ő szervezett programot a koncert másnapjára. Ő hívott meg magához reggelire, valamint Edit barátnője pedig ebédre. És számos meglepi sejlett fel előttünk homályosan, és azt érzékeltük, hogy Edit folyamatosan szervez, tervez és takarít. :) Közben mi is szervezkedtünk a háttérben, hogy némi kis ajándékkal és süteménnyel kedveskedjünk a házigazd-asszonyoknak. :)

Ennyit tudtunk előzetesen tehát, és reménykedtünk a hétvégi jó időben.

 Szombaton napos reggelre ébredtünk, és a ruháink, valamint az összes sütemény és ajándék bepakolása után dél körül elindultunk Székesfehérvárra. Nem vettünk autópálya-matricát, mert Arnold még meg szeretett volna nézni néhány kertészetet Pest és Fejér megyében, amit utunk során 1-re csökkentettünk. Utunkról leírhatom továbbá, hogy a gps-nek szinte semmi hasznát nem vettük, mert nem talált gps-jelet egy jó darabig, amikor pedig megtalálta, akkor már túl voltunk a „kritikus ponton”, ami a mi olvasatunkban a fővároson való átkelést jelenti. Így hát büszkén állapítottuk meg, hogy Arnold jó sofőr, én pedig jó mitfahrer voltam, olyannyira, hogy hazafelé már be sem kapcsoltuk a „pasit”.  Megegyeztünk abban is, hogy legközelebb mindig megvesszük az autópálya-matricát, mert leérni Fehérvárra valami örökkévalóságnak tűnt ily módon.

 Amikor végre ott voltunk, meglepve tapasztaltuk, hogy a várostól a térkép szerint 15 km-re fekvő Tácra egy másik örökkévalóság átérni. Na de amikor végre-végre ott voltunk, kellemes meglepetésben volt részünk, mert a panzióban nagyon kedvesen fogadtak és a szobánk is tetszett. Lepakolás, kis pihenő és egy kávé után indultunk vissza Fehérvárra, ahol a többiek, azaz Anikóék, Edit, Dóra, Anna, Móni, Erzsó és Barbika már javában „városnéztek” a jelek és a képek szerint szuper buli hangulatban. Leparkoltunk az ARÉV csarnok előtt, közben telefonáltunk a fent említett „bandának”, akik már szintén a csarnok felé tartottak. Míg vártunk rájuk, addig megismerkedtünk Dóra nővérével, Annával is. Amikor megérkeztek a többiek, elfoglaltuk helyünket a bejáratnál, kapunyitásra várva. Kezdetét vette az ajándékosztás, ami megjegyzem, vasárnap délutánig tartott… (itt megjegyezném: Anikó, a Nógrádi Sóspálcika, ismertebb nevén a ropi nagyon királyságos ajándéknak bizonyult…. Egy Nógrád megyeinek pedig különösen könnyeket csal a szemébe ám… :)))))))))))))

Közben gyűlt már a tömeg, sorra feltűntek az ismerős rajongók, akiket örömmel üdvözöltünk. Hamarosan megérkezett Erzsike néni, Pista bácsi, Veronikával és Attilával, s hátranézve már nagyon hosszú sort láttunk magunk mögött. Na persze a hosszú sorban a Neoton együttes és Vastag Csaba rajongói is ott voltak, hiszen nemcsak István lépett fel aznap este a sportcsarnokban.

 „Szigorú” ellenőrzés után bejutottunk a csarnokba, helyet találtunk magunknak ki a színpad előtt, ki pedig a nézőtéren. Hamarosan megérkeztek Erikáék is, akikkel a színpad előtt állva beszélgettünk. Odajött hozzánk Kissné Judit is, aki szintén iwiw törzstag, vele most ismerkedtem csak meg. Szóval örömködtünk a koncert kezdetéig. Láttuk, István is megérkezett Csillával és Petivel, így semmi akadálya nem volt, hogy elkezdődjék a várva várt fellépés, színpadon: Tabáni István!

István ismét nagyon szuper volt! Ha jól számoltam, 7 dalt énekelt (vagy 8-at?), természetesen minden dal után óriási tapsot kapott, és a visszataps sem volt kisebb! Olyan jól teremti meg a kapcsolatot a közönségével, egyáltalán nincs benne semmi erőltetett. Természetességével, közvetlenségével lopja a szívünkbe magát, na és persze a dalaival, melynek minden hangja a lelkünkig hatol. Emellett képes arra is, hogy megnevettessen. Ha szól a közönséghez, azt úgy érezzük, mintha személy szerint nekünk mondaná. Találóak a dalok közti „örökérvényű igazságai” is.  Ezért szeretjük látni-hallgatni őt, ahol csak alkalmunk nyílik rá.

Akik a Neoton miatt vettek jegyet, azok közül is sokaknak tetszett István fellépése, az egész csarnok tapsolt neki.

 Amikor István lement a színpadról, megtudtuk, hová kell menni, ha szeretnénk találkozni vele. Ennek így kellett lennie azt hiszem, mert ily módon –szerencsére- távolról hallottuk az X győztesének műsorát.  (Akiről/amiről nem is írnék most itt, Attila megtette már előző írásában, melynek minden szavával maximálisan egyet tudok érteni.) Az első sorokat is átengedtük a Csaba-rajongóknak ezáltal, akik roppant hálásak voltak a „Tabánistáknak”. :) (Komolyan… ezek a megnevezések…..őrület.)

 A dedikálás egy alagsori öltözőben zajlott. Már-már minden ott lévő rajongó ismerős, és ezt olyan jó dolognak tartom! Barbika egy gyönyörű rajzot kapott Istvántól. Erikával mentünk oda Istvánhoz, egy közös fotóra, mint amilyet már a Jam-ben is készítettünk. Majd Arnolddal átadtuk a sütiket, amit hoztunk (én sütöttem), és néhány szót váltani is volt alkalmunk vele. Nagyon kedves velünk István, ezt már többször is megtapasztaltuk, és ez hihetetlen öröm. Egyénisége, „személyes varázsa” miatt szeretetre és tiszteletreméltó embernek tartjuk őt a párommal már nagyjából másfél éve, azaz mióta meghallottuk, megismertük.

 Miután Istvánék után bezártuk a kaput Edittel (szó szerint értendő), elbúcsúztunk tőle a másnapi viszontlátás reményében, valamint elköszöntünk a többiektől is, akiket megtaláltunk, mert akkor már a közönség a Neoton dalaira tombolt benn a csarnokban.

Visszaérve Tácra, a panzióba (ismét egy kisebb örökkévalóság után) még leültünk egy kicsit Erzsike néniékkel és Veráékkal beszélgetni, és őket is megkínálhattam a fent említett sütijeimmel, név szerint muffin és sajtos rudacska. Szerencsére mindenkinek nagyon ízlett és az egy-egy dobozzal el is fogyott az este folyamán. Sokat nevettünk, én nagyon kedvelem István szüleit, remélem, hogy ők is örültek nekünk. Attila és Vera pedig a barátaink, így jó volt velük találkozni és beszélgetni megint.

 Az éjszaka folyamán igyekeztem nem gondolni arra, hogy alattunk egy szinttel egy leguán, egy madárpók és egy sikló tartózkodik, természetesen bezárva, de akkor is….  :)  „Őket” már délután megmutatták, mint a panzió látványosságait. :)  Persze épségben felébredtünk azért. Összepakoltunk, majd elbúcsúztunk, és indultunk máris Csőszre, Edithez!

Csősz csak pár km Táctól, könnyen „átugrottunk”, de ami ott fogadott….. vagy a maximumon pörgő vagy épp az ébredés kezdetén lévő „bandatagok”, egy reggeliző Barbika, egy alvó Laura és éjszakai élményhegyek!!! Hogy ezek hol voltak, mit csináltak az éjjel….. LOL Na majd ezt elmondják ők….

 Reggeliztünk tehát, és közben megbeszélgettük a tegnapi nap eseményeit. A pasik bemenekültek a szobába a technikai kütyük közé (pedig szó sem esett a hüvelygombáról… MEGALOL)… Edit pörgött ezerrel, elhalmozott minden jóval, szerintem nem kérhettünk volna olyat, amit ne tudott volna előteremteni. Közben felébredt Laura is, és hamarosan indulni kellett vissza Tácra, mert a Gorsium előtt már várt mindenkit Erika és családja, valamint a Lévay nővérek is.

Ismét öröm, hogy együtt lehettünk. Edit még a belépőjegyet is lealkudta (mondom, mint egy Duracell-nyuszi), és elindultunk felfedezni a romokat… Arnold vitte a vizeket, Anikó férje a kameraállványt, Laura egy faágat húzott maga után, így indultunk neki a területnek :).  A gyerekek nagyon aranyosak voltak, Martinka egy kis tünemény, nagyon bátor és kedves, barátkozó kisfiú. Laura nagyon talpraesett, okos, szókimondó kislány, Barbika pedig az iwiw kis tündére, mindhárman aranyosak voltak és jót játszottak a Gorsiumi séta alatt is. Rengeteg képet készítettünk, és a színpadhoz érve egy előadásban is volt részünk, Anikóval, Edittel és Erzsóval a főbb szerepekben. Gyorsan elment az idő, indultunk „EditM EditMjéhez”, ebédre.

 Visszaérve Csőszre, azt hittem lagzi van, de menyasszony helyett Edit Edit barátnője várt minket mosolyogva unokájával, Lillával, aki szintén egy szuper csaj, csakúgy mint nagymamája. Na és ott volt még Lilla fehér nyuszija is, mint fogadóbizottság.

Kint a kertben megterítve, és ahogy helyet foglaltunk máris szedhettük a finom zöldséglevest, mert a leves csak forrón az igazi…. Főételből igazi menüsorral várt az Edit, chilis bab, paprikáskrumpli, füstölt csülök, főtt tojás és krumplisaláta került az asztalra. Szóval, éhen nem haltunk… és még ezután következett a tálcányi többféle házi sütemény! Fullon voltunk kajailag, amikor még ráadásnak felvágtuk az iwiwes tortát (csokitorta a jelenlévők fényképeivel – na jó, majdnem).

Kávé után már készülődött a társaság, legalábbis a vonatos része, na meg Edit, a pilóta. Repültek vele a vonathoz Barbika, Erzsó és Móni, mondanom sem kell, elérték, az utolsó pillanatban. Mikor „főnökasszony” visszaért, mi is elbúcsúztunk, és elindultunk haza ismét az örökkévalóságnak tűnő úton, immár mindenféle elektronikus segítség nélkül szerencsésen hazaértünk estére.

Egy újabb felejthetetlen élmény volt ez a hétvége, minden részletével!

Még nem szóltam a meglepetésekről, ajándékokról: Rebi és Iru nagy meglepetést okozott levelével és a hűtőmágnessel, amit küldtek, fincsik voltak az édességek is, amiket adtunk egymásnak. Edit meglepetése az iwiwes torta, és Edit barátnőjétől pedig az ebéd, na és az a sok-sok süti…. Köszönjük!

(Egyedül talán a fényképezőgépeknek nem kedvezett a hétvége: Mónié vacakolt, Edité elállítódott, Erikáéké pedig lemerült a Gorsium közepén :), de így is annyi kép készült rólunk, hogy csak na…)

Utóirat:

Köszönöm Editnek és a másik Editnek a kedves vendéglátást, a szervezést. Kedves jelenlévők: köszönöm, hogy újra veletek lehettem! Köszönöm mindenkinek, aki gondolt ránk és lélekben ott volt velünk.

És köszönjük mindezt ISTVÁNNAK, aki nélkül talán meg sem ismerjük egymást, és talán még ma sem tudnám, hol van Tác és Csősz…. :)

padrienn