- Mukrányi Edit beszámolója -

Ismét egy hatalmas élménnyel lettem gazdagabb, két nap alatt kétszer látni és hallani Istvánt, leírhatatlan érzés!:)
Már régóta szerveződött ez a szfvári "találkozás", két okból is nagyon vártam már: egyrészt István miatt, hiszen nekem most nem kellett sokat vezetnem miatta, másrészt végre személyesen is találkozhattam Rajongótársaimmal, ráadásul nem is eggyel, sőt, volt olyan - Szondyka - akivel már másodszor!:)
Elvileg 10-kor kezdődött volna az előadás, én már 1/4 9-kor "landoltam" a pub-ban, (mint aki hazajár, hiszen annyit fordultam jegyekért, hogy már ismertek névről:D:D:D), bementem megnézni, hogy minden rendben van-e, asztal lefoglalva, stb.
Nagyon kedves, szinte családias helyet képzeljetek el.
Bent rögtön össze is futottam Lévai Dórával és még pár rajongóval, köszöntöttük egymást, ők a mellettünk levő asztalkánál ültek:)
Telefonom csörgött, megérkezett Szondyka, persze nem egyedül, hozta magával barátnőjét is:):)
Közben az én barátosném is megérkezett családostól, "ismerősöstől", 5-en voltak:). Akkor már láttam, hogy a 10 főre lefoglalt asztal kissé kevésnek bizonyul, de mivel jó helyen volt, rögtön a színpad melletti asztal, gondoltam, sok jó ember kis helyen is elfér: megoldjuk majd.
Adri közben telefonált, hogy most indultak Pestről, mondtam neki, jöjjenek, várom őket. A jegyek ugye nálam voltak:)
Még egy telefon (Szondyka megjegyezte: fontos ember:D:D), Kovács Linda telefonált, hogy ők is elindultak, (ő is utólag csatlakozott a csapathoz, tehát neki is helyet kellett szorítani:). Aztán Linda futott be elsőnek, régi ismerősként köszöntöttük egymást:)
Végre kis navigálás után megérkeztek Adriék is, Adri és párja Arnold, Ellenbacher Timi, Attila és párja Veronika.
Úgy öleltük egymást - Timit idézem - mintha már ezer éve ismernénk egymást. :) Én valóban így éreztem:)
Attiláék szereztek pótszéket, így aztán elfért a "csapat". Ha jól számolom, akkor 14-en voltunk:) Csak mi:)
Voltak ismerősök is, Kovács Editék és persze Dóráék a másik asztalnál.
Lilla - a barátnőm unokája - már mérgelődött a maga kis (talán 8:)) évével, hogy miért nem kezdik már, hiszen 1/2 11! Edit! - mondta, csinálj valamit:) Megnyugtattam, hogy mindjárt kezdik, mert már láttuk, hogy mindenki "befutott".
Végre elkezdődött a várva várt Csillag születik koncert.
Érdekes és meglepő módon viszonylag kevesen voltak, sokan nem jöttek a színpadhoz, hanem az asztaloknál ültek végig, de ettől olyan családias hangulat lett, hogy amikor vége lett az egésznek, Arnold (Adri férje) többször elmondta, hogy ez volt eddig az összes fellépés közül (ahol voltak) a legjobb:D:D:D
Csikó Szabi kezdte (neki az udvaron gratuláltam és apukájának is, kérdeztem tőle, hogy bírja, mondta, hogy nagyon nehéz).
Kb. 20 perces előadása volt, aranyos, tehetséges fiú. A közönség hálásan megtapsolta.
Ezután következett Varga Viktor, aki szintén hozta a "formáját", még az egyik számnál egy raszta parókát is a fejére tett, ezzel is fokozva a hangulatot.
Harmadikként MC DC lépett a színpadra, bocsásson meg nekem érte, de őt csak szelektíve hallgattam, mert Győrben már egyszer "megsüketültem" tőle. Ettől függetlenül egy végtelen aranyos kis emberke ő is. A végén beleszőtte Istvánt a szövegébe, mert akkor már kedvencünk a színpad oldalánál álldogált, Robi felhívta a színpadra, nagy ováció közepette fel is ment István, Robit pedig lesegítette a színpadról.
...és akkor következett Ő!:) Mindenki nyitott szemmel és szívvel nézte és hallgatta, minden egyes számáért óriási tapsot és sikítást kapott cserébe tőlünk. A számok közben folyamatosan kommunikált velünk, egyik szám előtt levetette a kabátját (persze sikítás:D:D), és ráakasztotta a mikrofonállványára, amivel "sikeresen" eltakarta magát előlünk, mert mi oldalról néztük.
A következő szám előtt fel is kiabáltunk neki, hogy: István, nem látunk, légyszi tedd arrébb az állványt! Ő rögtön hátra is vitte, és poénosan megjegyezte, hogy ruhafogas lett belőle:):), mármint az állványból:D:D
Így már megint láthattuk és élvezhettük Őt!!:):)
Aki már volt István koncerten, az ismeri ezt az érzést!:) A Fényév távolságnál leült a színpad elé és végig úgy énekelte a számot.
Mi csak "hallgattuk és bámultuk":):) Szívenkig hatoltak a dalai:)
Aztán táncolt is nekünk, egy-két fényképet sikerült készíteni róla:)
Vidám volt, felszabadult és nagyon-nagyon fáradt:(:(
Még a végén a kedvünkért elénekelte a Bohemian Rhapsodyt, aztán lement a színpadról.
Már az elején megtudtuk, hogy a végén lesz lehetőség autogramra és fényképezkedésre, ezért elmentünk oldalra és türelmesen vártunk.
Az emberekre oly jellemző módon az a kb. 20-30 ember is tolakodott, nyomta egymást, többször meg kellett szólalnom, hogy nem vagyunk sokan, ne tolakodjunk már!!! Lillának fogtam a kezét, mert ő is szeretett volna közös képet Istvánnal, meg előtte már Veres Robival is készítettem róluk egy képet, Robi is aranyos volt, rögtön lehajolt Lillához:)
Kb. 20 perc után sorra kerültünk, Lindát is én fotóztam, mert lemerült a gépe, meg Adriékat is, aztán Lilla következett és én:)
Folyamatosan és gyorsan beszéltem Istvánhoz, hogy tegnap már találkoztunk, (emlékszem: mondta), most csak a Garbacz Niki pusziját szeretném átadni, meg persze az enyémet is, mert tegnap lemaradt. Ja és persze egy közös kép:) A puszinál csak tartotta az arcát, annyira látszott rajta, hogy nagyon-nagyon fáradt, és ezt még le fogom írni egy-párszor, de becsületére legyen mondva, állta a sarat.
A biztonsági őrök rám szóltak, hogy haladjunk-haladjunk, gyorsan egy fotó, aztán még mondtam neki, hogy vigyázzon magára és elbúcsúztunk tőle.
..és valahogy ekkor jött elő belőlem az az érzés, ami azóta is itt motoszkál a fejemben, és úgy gondoltam, hogy meg kell Veletek osztanom:
A képeken is látszik, hogy István milyen kimerült, fáradt, hiszen Csepelről jött hozzánk, mindent beleadott a dalaiba, átadta a szívét is nekünk:) Mi pedig azzal "háláljuk" meg, hogy ott nyomorgunk még egy közös kép, autogram kedvéért, amikor ő már szinte az összeesés szélén van-volt:(
Én részemről megfogadtam, hogy ha még lesz szerencsém eljutni István fellépésére valamikor, kinyitom a szívemet, és hallgatom, nézem, ahogy István nekünk énekel, tiszta szívéből és ezt, csak ezt viszem haza magammal.
...mert a túlzott rajongás meg is ölheti az embert!...
Ellenbacher Timi ott ült az asztalnál, amikor visszamentünk Adriékkal, ő nem jött oda, mert - ahogy mondta - neki már van közös képe Istvánnal. Hazafele az úton én is ezen gondolkodtam, hogy hogyan tudjuk "tehermentesíteni" egy kicsit Istvánt és rájöttem, hogy Timinek igaza volt.
Nem fojthatjuk meg a szeretetünkkel, mert mi azzal segítünk neki, hogy ott vagyunk vele, ahol tudunk, azt tudja, hogy szeretjük, érzi és mondja is:), de hogy még utána - mikor már láthatóan teljesen kimerült - még "nyomulunk" egy újabb közös kép kedvéért, ezt már részemről önző dolognak tartottam.
Hiszen örülnünk kell, hogy ilyen - közülünk való - emberkét találtunk, fedeztünk fel, nagyon meg kell becsülnünk, védenünk, óvnunk kell, hagynunk kell pihenni, hiszen a dalaival - Hernádi Juditot idézve, de már kicsit átdolgozva - szinte mindent meg tud mutatni! Jön a szíve, és mi fogadjuk be és utána engedjük el...
Köszönöm, hogy elolvastátok a beszámolómat!

Mukrányi Edit