Korábban érkezünk, mert késni semmiképpen nem szerettünk volna. Viszont várunk rájuk türelmesen, hiszen 16:55-kor hív Tibi és közli, 5 perc múlva itt vannak, csak összeszedik Istit. Ebből gyorsan kiszámolom, fél hat körül fognak ideérni, hiszen Csepel azért nem a szomszédban van. Közben beszélgetünk, Szodizs, Anikó és én. Méregetjük a termet, megállapítjuk, hogy a számunkra lefoglalt asztal központi helyen van, várható, hogy sokan felismerik majd kedvencünket. Aki valóban fél hatkor fut be Erzsike, Andor és Tibi társaságában. Motoros dzsekiben érkezik, ezen kicsit meglepődöm, de jól áll neki. Az üdvözlés után sikerül úgy intézni, hogy a lehető legközelebb üljön le hozzánk. Eleinte nagyon csendes, alig szólal meg, de reméljük, hogy fel fog majd oldódni a társaságunkban. Pár perc múlva a svédasztaloknál kószálunk, Anikóval megemlítjük Andornak, hogy elég csendes még Istvánunk, de semmi extra nincs, mindössze annyi, hogy délután aludt egyet és még ébredezik. De Andor kilátásba helyez egy pohár bort, az majd jó lesz Istvánnak segítségnek az oldódáshoz.

A vörösbor meg is érkezik az asztalhoz hamarosan, ám István sokáig nem pártol el narancslevétől, ám a hangulat ettől függetlenül is kezd oldódni, belelendülünk a beszélgetésbe hamar. Sarkalatos téma kerül szóba, a rajongói közösségek közti rivalizálás. István épp ezért kezdeményezte ezt a találkozást, hogy rendezzük végre közös dolgainkat, és legyen egységesebb a tábor. A tábor, ami Őérte van. Tetszik neki mikor megjegyzem, hogy borítsunk fátlyat a múltra, volt, ami volt, kezdjük tiszta lappal.

Ez remek alkalom arra is, hogy Andor és Tibi is közelebb kerüljön hozzánk és a mi elbeszélésünk alapján a Rajongókhoz. Mindketten nagyon jó figurák, Tibi állandó mozgásban, sorra intézi az ügyeket még most is, nincs megállás. Két telefon közt pedig mosolyogva fogadja kérésem, hogy filmezzen egy kicsit minket.  Andor is szívélyes mindenkivel, még majdnem énekel is nekünk, István próbálja rávenni, hogy énekelje el kedvencét, ám végül is nem derül ki, hogy mi is lett volna az a bizonyos dal. Andor nagy mókamester, kaján mosollyal megjegyzi, hogy István már majdnem olyan jól énekel, mint ő. Persze, mindez csak móka, ugratják egymást rendesen. Nagy örömünkre István egyre lazább, és ekkor már a bort is megkóstolja.

Közben persze "hivatalos" dolgokról is esik szó, megtudjuk például, hogy Tibi igyekszik elérni, hogy gyorsabban felkerüljenek a fellépések a rtalent.hu honlapra, és így mindenki időben értesülhessen az időpontokról és a helyszínekről. Kicsit meglep a tény, hogy még nem is látták a CD-t, de véletlenül éppen van nálunk pár darab, Szodizsnál vagy fél tucat is akad. Nehezen hihető, de István most tartja először kezében azt a lemezt, ami a hírek szerint május 13-ra már platinalemez lesz. Nagyon készül már a nagy napra, az első "igazi" koncertre, ahol várhatóan másfél órán át fog nekünk énekelni, zenekar, sőt szimfónikus zenekar kíséretében is. Kérdezzük később Tőle, kik lesznek a vendégfellépők, de ez egyrészt titok, másrészt nem csak Istvánon múlik, hanem a "kiszemelt" vendégek elfoglaltságán is.

Mi mindenről beszélgetünk még, szinte lehetetlen felidézni. Kimegyünk hárman Anikóval és Istvánnal desszertért és valahogy ottragadunk. Csevegünk mindenféléről, hogy telnek napjai, mire van ideje, mire nincs, tervek, álmok, napi események, újságcikkek valóságtartalma. Mondom, ottragadunk, állunk a desszertes pult végénél, mosolygó zöldalmák és sárgadinnye szeletek között, és Istvánt kérdezzük, hallgatjuk, Ő pedig kötetlenül beszélget velünk. Nem siet vissza, sőt leteszi a két kistányért a pult szélére, így mégiscsak kényelmesebb, Erzsike szegény várhat a beígért gesztenyepürére, mert István nem siet vissza. Egyáltalán, az egész este ilyen, hogy nem siet sehova. Erzsike ránktalál, nagyon mosolyog, mikor látja, hogy István vidáman cseverészik velünk. Visszatérünk végül az asztalhoz cirka húsz perc után, és Tibiék éppen indulóban vannak, milyen szerencse, hogy autóval vagyok, így a gondjaimra bízzák Istvánt és Ezsikét, én pedig szíves-örömest vállalom a csepeli kitérőt.

Andor és Tibi távozik, Erzsike Szodizzsal beszélget, mi pedig Anikóval maradunk továbbra is István mellett, immár az asztalunknál. Közben sorban készülnek a fotók, István érdeklődik, milyen gépem van, és máris átadom neki a masinát. Édesapja nagy fotós, és a szenvedély öröklődőtt, István is szeretne majd egy jó gépet venni, elkezdünk beszélgetni erről, közben persze, hogy megkérem, csináljon fotót négyünkről. Ez ám a fordulat, most a gép másik oldalán van kedvencünk és a rajongók állnak a gép előtt.

Ülünk egymás mellett, beszélek hozzá, néz érdeklődve, figyelmesen, és közben csak ott motoszkál a fejemben a gondolat, hogy te jó ég, hát kivel is cseverészek itt ma este. És hogyan! Mintha régi kedves ismerősök lennénk. Ez a tekintet, ez a nyugalom, óriási. Szóba kerül Miyuki, az ő nagyon értékes gondolatai, egy másik kultúra képviselője, és Istvánhoz is közel áll ez a keleti mentalítás, ez a gondolkodásmód. Végtelen türelem, nyugalom. Azt mondja, csak így lehet kezelni bizonyos szituációkat. Annyira belelendülünk így hármasban Anikóval, hogy időnként egymás szavába vágunk, ez a fiú teljesen nyitott most, látszik, érződik rajta, hogy elfogad, befogad minket. És úgy érzem, jól esik neki, hogy visszajelzést kap általunk a közönségétől. Mondjuk neki, ne higgyen a rémhíreknek, mert szépen fogynak a jegyek a nagykoncertre, ne aggódjon, meglesz a teltház, amire nagyon vágyik. Nagy kihívás, hatalmas feladat ez számára, és ennek megfelelően készül rá, éppen ezért még inkább megtisztelő számomra, hogy ilyen sok időt áldoz ránk ezen az estén. Látszik rajta, hogy szívesen maradna még, mert nagyon belemelegedtünk a beszélgetésbe, de hát repül az idő közben és Emmácska már hiányolja Erzsikét.

Felkerekedünk hát, de csak úgy ráérősen, valahogy az egész olyan más, mint a hétköznapok rohanása. Csak semmi kapkodás, István még kedves "kötelességének" eleget téve beír a vendégkönyvbe gyöngybetűkkel:

Nagyon sok szeretettel a Trófea Étteremnek. Örülök, hogy itt lehetettem. Köszönöm:

Tabáni István

Ezután egy aláírás egy kisfiúnak, majd közös fotó is készül vele. Az este során nem az első ilyen kérés ez, természetesen sokan felismerik Istvánt az étteremben. Csakúgy, mint később az utcán is, egy színesbőrű fiatalember, aki mosolyogva mutatja barátnőjének, hogy itt megy Tabáni István. Kedvencünk már megszokta ezt, zavartalanul nézelődik egy intarziabolt kirakata előtt, aztán ráérősen sétálunk tovább az autóhoz. Most még az sem bosszant, hogy az étteremtől elég messze sikerült leparkolni, hiszen így tovább lehetünk együtt Istvánnal. Anikó is velünk tart Csepelre, így négyesben teszzük meg az utat, kérem Istvánt navigáljon, merre menjek. Hihetetlen, hogy itt ül mellettem az autóban, egyáltalán ez az egész este hihetetlen volt! Még az autósiskola projektről érdeklődöm, dehát erre sincs mostanában ideje, úgyhogy az autó most többnyire pihen, bár Ő időnként szívesen menne egy kicsit vele egy forgalommentes helyen, gyakorlásképpen.

Közben célhoz érünk, kiszállunk, elköszönünk, megy mindenki tovább, de úgy érzem, aki ott volt, soha nem fogja feledni ezt az estét, ezt a négy kellemes órát.

Hidas Attila

Egy kis videó: https://www.youtube.com/watch?v=cDg0of16mdo

Fotók: http://picasaweb.google.hu/hidas.attila/Trofea#