Fotók Karcagról: http://picasaweb.google.hu/hidas.attila/Karcag#

Az előzetes infó arról szólt, hogy István éjjel 1 órakor érkezik, de azért karcagi barátainkkal együtt már fél tizenegy tájban megérkezünk a helyi sportcsarnokhoz. A retró disco alapvetően jó dolog, de az itteni hangosítás elég rossz. A dübörgésben sajnos beszélgetni nem nagyon lehet, de azért számolgatjuk, hogy vajon mikor érkezhet meg István. Információm szerint sem a héten betegeskedő Andor, sem Tibi nem jön Istvánnal, pedig őket megkérdezhetném, éppen merre járnak és mikorra várhatóak Balmazújvárosról Karcagra. Húzzuk a dolgot egy darabig, kimegyünk az autóhoz egy plakáttal, mely a faliújságon függést megunván velünk akar jönni, aztán még egy kis séta az utcán és végül úgy döntünk, hogy visszamegyünk barátaink házába, és majd egy óra múlva visszatérünk.

Éjfél tájban érkezünk vissza, az utcán rendőrautó, bent egy kisebb tömeg vonul az egyik oldalsó szárnyból a csarnokba, tehát minden jel arra mutat, hogy már itt vannak! Összefutok Stellával és Borsi Andival, akik mondják, hogy megérkeztek, de a bejövetelnél volt egy kis balhé, mert a tömegen át hozták be Istvánt, és sajnos egy jelen lévő nem túl kultúrált csoport szinte letámadta őt és ráncigálták a karját, hogy adjon autogramot. Stella megkér, hogy ha lehetséges, akkor a buli utáni közös fotó megszületésében segédkezzek, hiszen itt van Andor, őt megkérhetném. Azonnal hívom is mobilon Andort, de a nagy zajban nem hallja, így abban reménykedem, hogy majd a teremben megtalálom.

Közben már a színpadon István, így besietünk a terembe, sajnos már csak a hátrébb eső régiókban jut hely számunkra. De nem gond, a lényeg, hogy hallhatjuk őt. Most éppen nincs "feladatom", hiszen fiam készíti a fényképeket, videózásra pedig nem annyira alkalmasak a körülmények. De így legalább hosszú idő után először szabadon élvezhetem az előadást! :) Éneklem is együtt a dalokat Istvánnal, még szerencse, hogy senki nem hallja. Közben feltűnik a színpad szélén Andor, kezében valamiféle képrögzítő eszköz, melyet pár perc után letesz és látom, hogy a mobilját nézi. Biztos vagyok benne, hogy most látja a nem fogadott hívásomat. Jön is hamarosan egy sms: "Karcagon vagyunk a sportcsarnokban." - Na, ezen jót nevetek, hiszen vajon miért hívtam fel éjfélkor, ha nem éppen azért, mert tudom, hogy itt van! :)

Odasietek Andor irányába, a színpadtól balra eső területre, ami elvileg egy zárt tér, és hallom is a hátam mögül, hogy valaki utánam kiált, hova is készülök, de már ott is vagyok Andornál, és üdvözöljük egymást, erre a biztonsági ember is megnyugszik. Andor kérdi, hogy "hát én meg mit keresek itt?" - van egy humora az embernek, nagyon bírom, hát mi másért is lennék itt, mint István miatt. :) Kérdem, lesz-e fotózás a végén, merthogy messzi földről érkezett rajongók szeretnének  találkozni kedvencükkel. Erre Andor közli, hogy elég feszült a helyzet, az érkezéskor történt jelenetek miatt, és ahogy vége a műsornak, máris szaladnak ki az autóhoz. Közben a büféasztalhoz megy, elkísérem, ásványvizet kér Istvánnak, amit felad a színpadon tartózkodó kollégának. Ezután megkapom a zöld jelzést, Andor mondja, hogy a végén egy pár percig rendelkezésünkre áll István, majd menjünk oda az öltözőhöz, szól a biztonságiaknak, hogy engedjenek át. Nagy köszönet Andornak, majd sietek vissza a többiekhez, mondom a jó hírt Stellának, aki nagyon örül.

István mint mindig ezúttal is tökéleteset nyújt, nagy élmény őt hallgatni bármikor és bárhol. Azért a hangulat a színpadon elég feszült, két komoly méretű biztonsági ember figyeli folyamatosan a közönségnek azt a részét, akikkel esetleg gond lehet. Szerencsére semmi zűr nincs, de azért rányomja bélyegét ez a kezdeti incidens a hangulatra. István a  dalok közötti szünetet most nem tölti ki már szokásos viccelődéseivel, csak minimális a kommunikációja a közönséggel, de hát ezen nincs mit csodálkozni.

Az utolsó szám után máris indulunk az öltöző felé, hamarosan érkeznek Istvánék, Andor int a biztonságiaknak, hogy minket engedjenek át. Aztán jön számomra az este legnagyobb élménye: az öltöző előtt álldogáló István felém lép, a kezét nyújtja, üdvözöljük egymást. Ez nagyon jó érzés, energiát ad a sok-sok szürke hétköznapra, amiket "tűrünk olyan rendületlenül". István ezután elnézést kér, de fázik, bemegy az ötözőbe, ahonnan kisvártatva a már a Trófeában látott motoros dzsekijében tér vissza, és máris jöhetnek a közös fotók. Én még egy autogramot is kérek Eszterünknek, sajnos beszélgetésre már nincs idő, hiszen sietnek haza, indulniuk kell. Azért ezt a pár percet is nagyon köszönjük nekik, Stella, Andi és a barátaink is tudtak fotózkodni kedvencünkkel, és én örülök, hogy ennek létrejöttében segíthettem nekik.

Remélem, hamarosan mindenkinek lesz alkalma találkozni ezzel a rendkívüli emberrel, Tabáni Istvánnal.

Attila