Tabáni István rajongók blogja

Syma, Debrecen, Jam Pub és Szeghalom - dióhéjban

- Borsi Andi írása -

Amikor az első élménybeszámolóim felkerültek a blogba, nagyon sok kommentet kaptam, főleg az érzelemgazdagság tetszett az olvasóknak, az, ahogy az egészséges rajongásunkat (bár ez vitatható :) ), az István iránti őszinte tiszteletünket ki tudom fejezni amellett, hogy néha elég ironikus is (na jó, nevezzük humornak) tudok lenni. A célom mindig a hiteles beszámoló volt, de képtelen voltam úgy visszaadni, hogy ne vigyek bele érzelmeket. Mi, a nagyváradiak a fellépéseken mindig elég visszafogottan viselkedtünk. Értem ezalatt, hogy nem hajtottunk mindig arra, hogy legyen közös fotó Istvánnal, nem kértünk tőle saját magunknak huszadjára is autogramot, beértük azzal, ha válthattunk vele néhány szót fellépés után. A mai napig nem vagyunk biztosak benne, hogy egyáltalán felismer-e már bennünket. Ha még nem, akkor ezután fog, mert mi hűséges típusúak vagyunk, ezután is el fogunk menni minden elérhető helyre, ahogy az időnk engedi.

             Sokszor beszéltük koncertről hazafele menet, hogy István biztos nem is sejti, hogy milyen fontos számunkra, milyen sokat köszönhetünk neki. Nagyon jól esne neki is a visszajelzés. Amikor múlt hónapban elmentünk a budapesti Jam Pubba, Syrann odament István szüleihez beszélgetni, és megemlítette azt is, hogy kis kerülőt bevállalva a nagyváradiak vitték el őt is Budapestre. István édesanyja nagyon elcsodálkozott azon, hogy vannak, akik Nagyváradról elutaznak azért Budapestre sokadik alkalommal, hogy meghallgassák Istvánt. Látszott, hogy nagyon jól esett neki. Ekkor határoztam el, hogy eljuttatom Istvánhoz az írásaimat. Gondoltam, épp ideje, hogy megtudja, hogy itt is szeretik őt. Nagyon! Nem is lehetne ennél alkalmasabb helyszínen átadnom mint éppen Nagyváradon, csak egy a gond, még nem írtam meg minden fellépésről az élménybeszámolót. Egyszerűen nem volt időm, pedig mai napig elevenen él bennem minden alkalom. Most röviden összefoglalom ezeket. 

Az egyik ilyen kimaradt történet a májusi lemezbemutató nagykoncert volt, amit a rajongók Zalán mondása óta a mai napig jelmezbemutatóként emlegetnek :). A szokásosnál is nagyobb izgalommal vártuk ezt az alkalmat. Egyrészt azért, mert István életében ez egy különleges és nagyon meghatározó nap volt. Többször hallottuk, milyen kedvesen invitált minket, és felmértük, hogy számára most nagyon fontos, hogy ott legyünk. Természetesen mi is nagyon kíváncsiak voltunk az új dalokra, a meglepetésekre, és egyáltalán egy ünnep volt számunkra, hogy röpke néhány hónap alatt ide jutott István. Nagyon büszkék voltunk kedvencünkre! Mindenképpen ott akartunk lenni, hadd érezze a támogatásunkat. Másrészt ez volt az első olyan alkalom, ahol találkozhattam olyan rajongókkal is, akik már nagyon kedvesek számomra, hosszú estéket átbeszélgettünk már a chaten, de a távolság miatt eddig sehol nem futottunk össze fellépéseken. Külön megszerveztük a koncert előtti és utáni találkozókat. Mikor összegyűltünk, olyan érzésünk volt, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Számomra nagyon érdekes és meglepő volt, hogy elég sokan megszólítottak, akik ismernek az írásaimból, és beazonosítottak a profilképem alapján. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, ez azóta is jellemző. Pozitív gondolkozású emberek vagyunk. István ilyeneket gyűjtött össze :) 

Amikor kinyitották a kapukat, elsőként léptünk be a Symába, legelöl középen a korlátnál álltunk meg. Még másfél óra volt kezdésig. Istvánra gondoltunk, aki most biztos nagyon izgult, és titokban Rékáért is aggódtunk, ő mellettem állt, a várandós kismama, vajon hogy fog kibírni négy órát állva? Erről az alkalomról többen írtak élménybeszámolót, ezért nem megyek bele részletekbe, Opti pedig még az Úgy szeretném meghálálni című dal utáni másfél perces csendről is oldalakat tudott írni. Csak annyit mondok, hogy István képes arra, amire nagyon kevesen: Élményekkel gazdagít minket, felejthetetlen élményekkel! Ahányszor hallgatom azt a dalt, most is előttem látom, ahogy jön le a lépcsőn a Kinőtt a szárnyunkat énekelve. Érződött a legelején, hogy nagyon izgul, ugyanolyan hevesen vert a mi szívünk is.  

            Teljesen másképp élem meg István fellépéseit, mint mikor elmegyek akármely más előadásra. Más koncerten, színházban vagy bárhol az van bennem, hogy kikapcsolódni jöttem mint mindenki más, aki ott van körülöttem. A Symában pedig azt éreztem, de Istvánnak más fellépésein is gyakran, hogy mindenki, akik ott vagyunk nagyon szeretjük ezt az EMBERT, és sikerül kölcsönösen adjunk egymásnak. Egyébként eléggé másképp alakult a koncert, mint amire mi számítottunk. Úgy képzeltük, hogy lesz egy műsorvezető, aki ünnepélyesen felépíti Istvánt, lesznek vendég előadók, míg István pihen stb. Ehhez képest teljesen magára volt utalva, de visszagondolva és értékelve, így még jobb volt. Bármit zenghettek volna róla kezdés előtt, azóta már elfelejthettük volna, de az, ahogy ő megjelent a lépcsők tetején, és felcsendült a kedvencem, az felejthetetlen marad.  

            Nagyon változatos volt a program. Miután bemutatta a lemez anyagát, számos olyan feldolgozással kedveskedett még nekünk, amit eddig nem hallhattunk tőle. Ezt nagyon tudták díjazni a nézők. Magam is elcsodálkoztam, mennyire heterogén volt korosztály szerint a közönség: voltak gyerekek is, de ugyanakkor idősek is, nem kevesen. És mindenki szenzációsan szórakozott, nem akartuk elengedni Istvánt, többször visszatapsoltuk. Néhányan közülünk bementek pezsgőzni is, mi pedig még megkerestük azokat a rajongókat, akikkel nem sikerült előadás előtt találkozni. Ekkor tűnt fel mellettünk István családja és kedvese. Én akkor láttam Csillát először személyesen, olyan volt mint egy királylány a mesében :). Szebb mint a képeken! Meg is állapítottuk, hogy Istvánnak jó ízlése van. (Csillának is!) Az egyik váradi lány oda is szólt neki, hogy „Vigyázzatok egymásra nagyon!” Ezen minden bizonnyal akkor nem kicsit lepődött meg. Azóta már ő is kezdi szokni, hogy a rajongók közül többen érte is rajonganak. 

            A debreceni élménybeszámolóm is kimaradt. Szabadtéri program volt csendesen szitáló esőben. A Cora parkolójában állt színpadra István. A bevásárlóközpont születésnapját „ünnepeltük”. Ez is egy olyan alkalom volt, ahol nagyon sokan összegyűltünk a rajongók közül, leginkább Evelinnel vártam a találkozást. Ahogy begurultunk a parkolóba, megszólalt a telefonom, Stella hívott, hogy várnak ránk a Cora előcsarnokában. Mondtam, hogy mi már semmiképpen nem akarjuk elhagyni a színpad előtti első sort. De Stella erősködött: „Neked itt van dolgod!” :) Bementünk mégis. Kiderült, hogy épp István karácsonyi ajándékát fogjuk közösen elkészíteni. Hozzáteszem, szeptember 19.-ét irtunk. Hiába, a jó munkához idő kell J. Csak abban reménykedem, hogy Karácsony előtt István nem fog eljutni idáig az olvasásban (erre minden esély megvan :)), semmiképpen nem szeretném leleplezni a meglepetést. (Utólag hozzá teszem, hogy sajnálatos módon elmaradt a nagyváradi koncert :( ) Mint említettem, az eső folyamatosan esett, ennek eredményeképp a készlet erejéig a Tabáni rajongók teljesen kiürítették a Cora esőkabátkészletét, majd az ajándékkészítés után testületileg kivonultunk (immár egyenruhásan) a színpad elé. A változatlan repertoárt hallhattuk Istvántól újra. Lassan már ott tartunk, hogy annak is örülni tudunk, ha a sorrenden változtat valamit J. De sajnos ez nem sűrűn fordul elő, pedig azóta már két új lemeze is megjelent, sok „gyönyörű szép” új dallal. A cudar idő ellenére szép számmal gyűltünk össze a Cora előtt. Nagy sikere volt Istvánnak, és rengetegen szerettek volna oda menni hozzá miután a színpadról hirdetve volt a dedikálás. A szervezést valahol nagyon elrontották, mert alig juthatott be hozzá néhány ember, 10 perc múlva abba kellett hagyniuk a következő fellépő miatt. Természetesen nem mozdultunk onnan, az autójuk még ott volt, reménykedtünk… Csak Réka miatt sajnálom, ő úgy tervezte, hogy szülés előtt már nem megy többször, és szeretett volna Istvántól elköszönni. Gyorsan hozzáteszem, hogy azóta még kétszer istvánozott. Tudtam én, hogy, nem lehet komolyan venni, amit mond :). Ha már annyit vártunk az esőben Istvánra, gondoltuk, végig hallhatjuk a következő énekesnőt is, aki szintén egy tehetségkutató győztes volt. Saját zenekarral tartott másfél órás koncertet. Ami leginkább meglepett, az volt, hogy a koncert végén mindössze csak két család ment oda hozzá beszélgetni és fotózkodni. Valahogy úgy tudom elképzelni, hogy Istvánt évek múlva is szét akarják szedni. Na jó, nem fogunk kérni tőle egy ötvenedik aláírást , de az biztos, hogy mindig vágyni fogunk oda menni hozzá, és jól fog esni nagyon, ha válthatunk vele néhány mondatot.

             A Máté Péter emlékesten is ott voltunk Budapesten. Erről sem írtam még. Már besötétedett, mikor megérkeztünk a fővárosba. Eddig nem sokszor volt alkalmam megcsodálni a kivilágított Budapestet. Mondtuk is, hogy már ezért is érdemes volt eljönni :), pedig Istvánnal még nem is találkoztunk. Elterelés volt, a GPS nem segített rajtunk, keringtünk a Hősök terén, ha kellett, ha nem, átmentünk a Lánchídon, gyönyörködtünk! Megtaláltuk a Mamutot, de a Jam Pubot még nem. Nyugodtak voltunk, idő volt még bőven. Aztán leparkoltunk, mert így egyszerűbb volt eljutni a célig. Mikor beléptem a pubba, megállapítottam, hogy ez nem az én világom. Korábban soha nem fordultam meg ehhez hasonló szórakozóhelyen (halálfejek lógtak fölöttem, vágni lehetett a füstöt stb.) Az jutott eszembe hirtelen, mikor Opti azt írta az első karcagi beszámolómhoz, hogy gratulál a férjemnek, aki a pokol bugyraiba is elkísért. Szerintem a rajongók nagy többsége most járt először ilyen helyen. De az is biztos, hogy a körülmények senkit sem zavartak. A problémát inkább az jelentette, hogy István nem kezdhetett a meghirdetett időpontban, pedig ott volt. Azóta sem tudtuk meg, mi miatt kellett annyit várnunk. Sokan el kellett induljanak kezdés előtt, mert ment a vonatjuk, semmit sem hallhattak István előadásából.            

Fellépés előtt dedikálásra, közös fotóra volt lehetőség, de olyan hangos volt a zene, hogy beszélgetni nem nagyon tudtunk Istvánnal. Kedveskedtem én is a munkatársaimnak egy nekik dedikált fotóval. Tudni kell rólunk, hogy a nagy koncentrálást igénylő munkánk miatt csend kellene legyen az irodában, de mióta először betettem István lemezét, azóta nincs csend, sőt mindenki túlórázik :)  

Végre színpadra állhatott István. Rég nem volt ekkora ováció a fellépésén. Nem akart szűnni a taps, sokan visítottak, ráadás számokat követeltünk, a saját szerzeményét pedig kénytelen volt megismételni, annyira ragaszkodtunk hozzá. Ez minden bizonnyal nagyon jól esett neki. Azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy az Ő című dalt kedvese felé fordulva énekelte el István. Spontán taps volt a reakció. A legszebb, legmeghatóbb módját választotta annak, hogyan mutassa be Csillát a közönségnek. A műsor után is maradtak még, de nekünk indulnunk kellett, mert nálunk a november 1. nem szabad nap. Sokáig tartott az út, mert előbb Syrant hazavittük. Mikor beléptem a lakásba, épp akkor szólalt meg az ébresztő óra. Időben hazaértem :). Egyenesen indultam a munkahelyre. Aranyosak voltak a kollégáim, úgy vártak, hogy az asztalomra helyeztek egy tasak strong caffét és egy szelet sütit. Természetesen én sem érkeztem üres kézzel, nálam volt a számukra dedikált fotó a szívecskékkel. Érdekes, ilyenkor nem szoktam fáradtságot érezni, teljesen feltöltött az istvánozás, és az, hogy újra találkozhattam az újdonsült barátnőimmel. Mindig sikerül meglepjenek valami jópofa dologgal, most egy hétmérföldes csizma karácsonyfadíszt kaptam ajándékba, amit természetesen apropónak szántak. Hát igen, a külföldi rajongók közül Réka jutott el a legtöbb fellépésre, és én csak egyel vagyok hozzá képest lemaradva. Ő most szülni fog, nagy az esélyem, hogy egy hónapon belül megszerzem a vezetést :), sőt nem lesz könnyű engem majd behozni sem. De ezt csak poénból írom, kizárólag azért tartjuk ezt így számon, mert minden istvánozás jelentős eseménynek számit az életünkben. 

Szeghalom volt az utolsó helyszín, ahova eljutottunk. Ekkor már tudtuk, hogy két hét múlva hozzánk jön István. A helyi Művelődési Ház volt a helyszín, és nagyon jónak tartottam a szervezést, mindenre kiterjedt a figyelmük. Még arra is felkészültek, ha túl sokan leszünk, megtartanak egy második koncertet. Valóban annyian voltunk, hogy alig fértünk be. Itt nem sok ismerős arcot látott István, csak Evelin, Réka és én voltunk a notórius követők közül. Igaz, a férjem is velünk tartott, de ő még mindig nem népesíti a rajongók táborát, pedig rajta kívül már minden sofőrünkből rajongó lett időközben. Mondták is, hogy már annyiszor eljött, hogy annyi erővel már éppen rajonghatna is. Nem volt helyjegyünk, mert nem tudtunk előre gondoskodni, de ahhoz képest a legjobb helyekről nézhettük, hallhattuk Istvánt, legelőre kerültünk. Én gyakorlatilag a színpad szélén könyököltem, és onnan fotóztam. Nagyon jó volt a hangulat. A legtöbben először hallották Istvánt élőben. Elragadtatással figyelték! Néhány helybelivel sikerült beszélgetni. Közben azon gondolkodtam, hogy annak ellenére, hogy ők egy éven keresztül nem követték úgy mint a rajongók, nem volt részük az élményben rendszeresen mint nekünk, mégis mekkora az érdeklődés. Olyan hatással volt rájuk István egy évvel ezelőtt, hogy arra még mindig emlékeznek.  

Dedikálás is volt. Nem hoztak CD-t, de lehetett rendelni. Mi legutoljára léptünk oda hozzá. Letettem elé a gyönyörű szép CD-met :). Firtatta, hogy melyiket dalt kedveljük legjobban az új lemezről és miért. Látszik, hogy nagyon fontos számára a visszajelzés. Boldog volt, hogy a saját szerzeményei máris közkedveltek lettek. A két saját dalán kívül nekem még a címadó a legkedvesebb. Talán azért, mert azt a rádiók is adják, és mikor felcsendül az első zongoraakkord, én már felismerem. Igaz, hogy Zoli még mindig nem rajong, de most egy nagyon kellemes meglepetést szerzett, amire ráadásul csak napokkal később jöttem rá. Annyit fotóztam Istvánt a színpadon, hogy teljesen lemerítettem az akkut. Ezen biztos nem is csodálkoztok :). Látta, hogy nagyon bosszantott, hogy a dedikáláson nem tudtam már használni. Addig melegítette az akkukat, míg újra működőképes lett, és végig fotózni tudott, míg István velem beszélgetett.  

Végül István tőlünk tudta meg, hogy a hamarosan Nagyváradon is fel fog lépni. Erre számítottunk is. Nem is tudtuk palástolni az elragadtatásunkat, a föld felett jártunk örömünkben. Képzeljétek csak el, mikor tudomásunkra jutott, hogy a városunkban is koncertje lesz, azonnal rohantam lélekszakadva a helyszínre helyfoglalás miatt. Ahogy beléptem a pubba (dehogy léptem, repültem!), olyan extázisban landolhattam a bárpult előtt, hogy nevetve kérdezte tőlem a srác, hogy miben segíthet, mert azt látja rajtam, hogy nem kóláért indultam :) :). Hát valóban nem!  

Nagyon-nagyon várjuk az első nagyváradi fellépést. Aztán mint örökké telhetetlen rajongók, már a továbbiakat is tervezgetjük. Nekünk hamarosan lesz a 20 éves érettségi találkozónk. Anno a ballagáson a Szabadság vándorait  énekeltük. Milyen szép is lenne ezt e jeles alkalmat összekapcsolni egy Tabáni koncerttel, ahol ez is elhangzana! Minden egyéb részletkérdés mellett felmerült, hogy melyik is lenne az erre legalkalmasabb helyszín. A többiek szerint kétség nem fér mellé, hogyha azon múlna, felépítenék addig egy sportcsarnokot :). Látom, jól ismernek. 

Ennyi fért bele az első évbe, első kötetbe. Szívből örülünk annak, hogy István karrierje ível, megállíthatatlanul halad előre. Követjük mi is. Az élménybeszámolóim második kötete pedig a nagyváradival fog kezdődni. Ez számunkra gyönyörű szép! 

Borsi Andi