- Prónainé Nagy Mónika beszámolója -

A krisztusi kor küszöbén, avagy egy születésnapi ünnepség története

2011. január 29-e ismét egy olyan dátum, melyre mindig nagy örömmel és szeretettel gondolok vissza. Ezt a napot idézi egy kedves Istvános képről készített kártyanaptár is, melyet minden résztvevő kapott emlékül a szervezőktől. Ez volt az a nap, amikor egy rajongói felkérésre István engedélyezett rajongói számára egy napot, ahol egy utólagos szülinapi rendezvény keretén belül ismét együtt lehettek a rajongók kedvenc énekesükkel és kedves családjával egy békés, barátságos hangulatú étteremben, Csepelen. (Az eredeti születésnap január 22-én volt, de azt természetesen tiszteletben tartottuk, hogy az „rajongómentes” nap legyen számára.)

Ahhoz, hogy világossá váljanak a partin való részvételem okai, egy kicsit visszakanyarodnék az időben, mondjuk 2010. decemberéig. Mindig is szerettem volna egy olyan rajongói találkozón részt venni, amely nem arról szól, hogy egy röpke félórás fellépést követően futószalagszerű autogram osztás, esetleg ajándékozás, fotózkodás van, mert a főszereplőnek rohannia kell tovább egy újabb fellépésre, hanem amikor tér és idő megszűnik, amikor lélek lélek általi megérintésére is van lehetőség. Mivel sajnálatos módon nem tudtam részt venni a december 19-én megrendezésre került évfordulós ünnepségen, ezért úgy éreztem, hogy mihelyt lesz újabb lehetőség egy hasonló összejövetelre, szeretnék elmenni. Nagyon megörültem, amikor megláttam P. Évike felhívását az iwiwen, hogy 2011. január 29-re születésnapi ünnepséget szerveznek a rajongók Istvánnak, és szeretettel várnak mindenkit. Osztottam-szoroztam magamban és közben „rájöttem”, hogy pár nap múlva nekem is születésnapom lesz, így gyorsan megszületett a születésnapi kívánságom is, mégpedig az, hogy részt vehessek ezen a rendezvényen. Arra még úgy sem volt példa, hogy „együtt” szülinapozhassak kedvenc énekesemmel, családjával, barátnőjével és rajongótársaimmal. J

Rögtön el is kezdtem gondolkodni, miben tudnék segíteni a szervezőknek, hiszen nem lakom túl közel Csepelhez. Olvastam az ajándékötletekről szóló fórumhozzászólásokat a ningen, és bevallom, egyik-másik ötlet nagyon szimpatikus volt. Végül úgy döntöttem, hogy megpróbálok munkámmal hozzájárulni egy egzotikus gyümölcsöket tartalmazó kosárhoz, pontosabban kigyűjtöttem a kosárban lévő gyümölcsök leírásait, fotókkal egybeszerkesztve. Néhány gyümölcsnél úgy éreztem, zsákutcába futottam, hiszen alig-alig találtam róluk használható, nem túl tudományos leírást, de végül csak a helyére került minden. Szinte az utolsó pillanatokban tudtam az anyagot elküldeni Optinak, aki a gyümölcskosár ötletadója volt. Továbbá igyekeztem képekkel segíteni egy, István általi fellépéseket tartalmazó dvd létrejöttét. Emellett természetesen még a saját kis ajándékomat is elkészítettem.

Nagy-nagy izgalom előzte meg a „nagy napot”, hiszen Optinak nem sikerült beszereznie a kókuszdiót, amely egyetlen egzotikus gyümölcskompozícióból sem maradhat ki, ezért én is szétnéztem „kókusz-ügyben” itthon, Jászberényben. Végül az utolsó pillanatban sikerült vennem egyet és ezzel nagy kő esett le a szívünkről.

Kissé kalandosan, de sikerült a Stadionoktól Csepelre, a Pusoma étteremhez érni. A Stadionokig még nagyjából minden rendben volt, bár a buszom a kelleténél negyedórával később érkezett meg. Az internetes útvonaltervező által megadott BKV buszokkal meggyűlt kissé a bajom, hiszen „vidéki” lévén, nem igazán tudtam, merre is keressem az egyik buszról leszállva a másik busz indulási helyét. Néhány „helybéli” megkérdezése után azonban már mindent megtaláltam. Röpke félórás sétát követően kb. háromnegyed háromra értem az étteremhez, ahol már nagyon sokan voltak. Kiderült, hogy B. Barbival, édesanyjával, Szilvivel, kis öccsével, Ádámmal és egy debreceni rajongótársammal, B. Gabival kerültem egy asztalhoz. Az asztalunk nagyon előkelő helyen volt, hiszen Istvánék asztala mellett volt.

Gyorsan egyeztettük K. Magdival és P. Évikével a „táncrendet”, hogy a közös ajándékok átadása milyen sorrend szerint történjen. A szigorú szervezők kijelentették, hogy az influenzajárvány miatt - kedvencünk egészségének védelme érdekében - ezúttal nem lesz közös fotózkodás, sem puszi, hanem helyette, ún. „puszibont” fog István osztogatni, mely majd influenzamentes időszakban természetesen „beváltható”. Ekkor derült még az is ki, hogy az utolsó pillanatban megvásárolt kókuszdióm már nem fér bele a kosárba, ezért külön kell átadni, s ez a feladat rám maradt. Az Opti által írott vicces versikét a kókuszról még szerencsére itthon ráragasztottam a gyümölcsre, így sok teendőm már nem volt vele.

Kb. fél négy lehetett, mire megérkezett István édesapja, Erzsike, férjével, és a pici Emmával. Aztán újabb negyedóra telt el, mire az ünnepelt is megérkezett édesanyja és barátnője kíséretében. István csodálkozó szemekkel, de mosolyogva nézett körbe, hogy mennyi ember várja Őt. Természetesen a szülők és Erzsike voltak az elsők, akik megszegték a „puszi-szabályt”, mivel így köszöntötték a köréjük csoportosuló ismerős rajongók tömegét. J Az ülésrendre vonatkozó rövid tanakodás után, végre kezdetét vehette az ünnepség. Erzsike, P. Évike és egy g-portálos lány – elnézést kérek ezúton is Tőle, de a nevét nem tudom – behozták a tűzijátékkal, számgyertyával díszített tortákat. Eközben egy rajongói csoport elkezdte énekelni az egyszerű, de nagyszerű gyermekdalt, a „Boldog születésnapot”, melyhez mindannyian csatlakoztunk. István gyermeki csodálattal nézte a tűzijátékokat és a gyertyákat, miközben hallgatta énekünket, majd amikor elfújta a gyertyákat, magában kívánt valamit. J Erzsike tortájával „nem volt baj”, mivel nem volt rajta gyertya, így nem kellett fújni sem. J

Magdi nyitotta az estet szép és figyelmes köszöntőjével, melyet István néha mosollyal, de nagy figyelemmel hallgatott végig. Ezt követték a különböző rajongói portálok, csoportok közös ajándékai. Elsőként a ningesek által összeállított, fellépéseket tartalmazó dvd-t, maga a készítő, B. Gabi nyújtotta át Istvánnak. Majd az iwiw ajándékát, Barbika adta át, azt a bizonyos dobozt, amelyben azon rajongók képeslapjai voltak – ha jól emlékszem, 28 db - , akik nem lehettek ott az ünnepségen. Barbi kis öccse, Ádám is adott át Istvánnak egy kedves ajándékot, melynek István szemmel láthatóan nagyon örült. Ezután jöttünk mi, a gyümölcskosárral. Opti humoros versbe foglalta beszédét, majd B. Andi átadta a szép kosarat, Syrann a leírásokat tartalmazó füzetkét, végül én a lemaradt kókuszt a ráragasztott versikével. Nagy mosollyal fogadta István az ajándékunk minden egyes részét. Aztán g-portálos közös ajándékok között voltak még gyönyörű festészeti, ismeretterjesztő albumok sorozata, fellépésekről szóló dvd, élményutalvány, majd Szeri által egy ún „vasalbum” is átadásra került, melyen a g-portálosak egy csoportja énekli István dalait. Ehhez még egy pár füldugót is kapott, ha netalán szüksége lenne rá fülének védelme érdekében. J A közös ajándékok sorát a 33 szál írisz zárta, melyet szálanként adtak át Istvánnak a g-portálosak.

Ezután jöttek az egyéni ajándékok átadása. Itt is voltak nagyon ötletes, megható, de humoros ajándékok is. Egy hölgy két gyönyörű saját kezűleg festett képet nyújtott át Istvánnak, mely képek kedvencünk, Repülj hát c. számának hatására születtek meg. István nagyon sokáig, elmélyülten nézegette a festményeket, láthatóan nagyon tetszett neki. Kapott még édességeket, albumokat, virágot, sőt még egy cserepes rozmaringot is. Volt, aki saját versét olvasta fel, melyet István nagy-nagy figyelemmel hallgatott végig. Egy-egy szó erejéig elhangzott a „sztár” szó is a köszöntőkben, versekbenn, melyre István sokatmondó arckifejezéssel reagált. Az egyik ilyen tekintetet sikerült is megörökítenem. J Számomra egy nagyon emlékezetes, ugyanakkor nagyon megható ajándéka is volt ennek az estének: Két kislány játszott furulyán egy-egy dalt. A nagy izgalomtól nem minden hang sikerült úgy, ahogy kellett volna, de a lányok nem adták fel, bátran játszották a dalt végig. István végig meghatott mosollyal figyelte a furulyajátékokat, mely kissé talán megnyugtatta a kislányokat is. Én az utolsók között adtam át kis ajándékomat, melyet a megtekintését követően egy „de jó” felkiáltással és egy széles mosollyal nyugtázott. Ennek örömére koccintottam is vele és Csillával is a pezsgőmmel. Természetesen minden egyes ajándékért –akár közös, akár egyéni – puszibon „járt”.

Az ajándékozást követően kezdték a pincérek osztani a vacsorát, mely nagyon bőséges és finom is volt. Míg minden asztalra került vacsora, addig István egy-egy asztalnál megállt, vagy leült a rajongókkal beszélgetni. Pista bácsi is kedélyesen töltötte a rajongók között az időt. Én szorgalmasan fotóztam az eseményeket, hol több, hol kevesebb sikerrel. Vacsora után is jól elszórakoztattuk egymást Barbival, Szilvivel, Gabival, miközben Istvánt vártuk az asztalunkhoz egy kis beszélgetésre, aláírásra, de Ő csak nem ért oda hozzánk. Ádám is talált magának „játszótársat”, a kis Emmácska személyében. Emmácska nagyon édesen ölelte át Ádámkát, még puszit is adott Neki.

Sajnos bármilyen jól érzi is magát az ember egy helyen, az idő gyorsan elrepül és így nekem is eszembe jutott, hogy lassan indulni kellene ahhoz, hogy még az utolsó buszomat elérjem. Igen ám, de még sem a cd-m, sem a fotóm nincs aláíratva… Ezen gondolataim szakították félbe a szervezők, amikor egy felkérés érkezett Istvánhoz, hogy szeletelje fel az egyik tortát. Nagy meglepetésemre ekkorra István már felvette a nagykabátját. (Megjegyzés: Én nem éreztem semmi hőmérsékletváltozást, egész este melegem volt. J) István egy szelet felvágása után feladta a szeletelést, átadta a kést a pincérnek, aki folytatta azt és lassan minden tányérra jutott egy szelet torta. Ezt mi már sajnos nem tudtuk megvárni, mert el kellett indulnunk. Barbiékkal mi voltunk az elsők, akik eljöttünk az ünnepségről, pedig szívesen maradtunk volna még. Mielőtt azonban még elindultunk volna, pár percre én is oda tudtam menni Istvánhoz aláíratásra és néhány mondat erejéig. Jól esett, hogy most volt ideje rám is, csak most nekem kellett rohannom, de talán a legfontosabbakat így is meg tudtuk beszélni.

Nagyon örülök, és köszönöm, hogy egy ilyen kellemes, nyugodt délutánt tölthettem együtt Istvánékkal és rajongótársaimmal. Egy dolgot viszont nagyon hiányoltam: az iwiwes klubtársakat, velük lett volna teljes az ünnepség, az öröm. Bízom benne, hogy legközelebb ők is ott lehetnek és akkor elmondhatjuk, hogy „Mi némán szeretünk, rég vállvetve megyünk…”

Fotók az eseményről

Móni