Tabáni István rajongók blogja

- Borsi Andi írása a születésnapi rendezvényről -

Teljesen természetes az, hogyha valakit szeretünk, meglepetéssel kedveskedünk, örömet szerzünk neki, amikor csak alkalmunk van rá. Így merült fel az ötlet már hetekkel István születésnapja előtt, hogy ideje elkezdeni foglalkozni a témával, minek is tudna örülni a legjobban, mit készítsünk neki? Ötletbörzét tartottunk a chaten. Több elképzelés is volt, különböztek a vélemények, és ahogy az várható ilyen nagy létszámú közösségben, nehéz volt közös nevezőre jutni, sőt nem is sikerült, és ennek eredményeképpen több ajándék is készült.  

                Azokban a napokban ritkán tudtam bekapcsolódni ezekbe a beszélgetésekbe, mert épp István nagyváradi fellépésével voltam elfoglalva, ezért igazi meglepetésként ért a hír, mikor megtudtam, hogy nemcsak közösen készíthetünk Istvánnak meglepetést, hanem együtt is köszönthetjük fel. A meglepetésparti ötlete tulajdonképpen Barbika fejéből pattant ki, akiről elmondhatjuk, hogy hűségében, kreativitásában és komolyságában meghazudtolja korát. Édesanyja, Szilvi is a segítségére volt, neki is köszönjük. Ők tartották a kapcsolatot István családjával, egyeztették az időpontot és egyéb részleteket. Mindenre kiterjedt a figyelmük. Felajánlották, hogy postán fogadják azoktól a rajongóktól az üdvöző lapokat, akiknek nem lesz lehetőségük eljutni a születésnapra. Elég sokan éltek ezzel a lehetőséggel, így a készülődés izgalmából nekik is jutott.  

                Aztán napokon keresztül folyt az utazások, elszállásolások szervezése. Ez a téma engem nem érintett, úgy terveztem, hogy miután elköszönünk egymástól és Istvántól, indulok is vissza. Azt ígértem a gyerekeimnek, hogy reggelre itthon leszek. Eddig mindig sikerült úgy megszervezzem ezeket az utazásokat, hogy a lehető legkevesebb időt töltsem távol emiatt a családomtól.

Vonattal utaztam Budapestre. Barbikáék is abban az időpontban érkeztek a pályaudvarra, tudtunk egymásról, meg is beszéltük, hogy hol keressük meg egymást. Mindketten rendelkeztünk részletes útvonaltervvel, hogyan lehet a legegyszerűbben eljutni Csepelre. Opti mégis ragaszkodott hozzá, hogy várni fog a vasútállomáson. Így is történt. Ahogy leszálltam, azonnal megpillantottam Optit az ajándékunkkal, Szilvi, Barbika és kistestvére is ott voltak már.  

                Mielőtt igénybe vettük volna  a BKV járatait, Opti figyelmeztetett, hogy ha van elintézni valónk, akkor arról most gondoskodjunk, mert egy óra hosszáig biztos nem lesz rá lehetőségünk. Gyorsan elfutottam, hogy gondoskodjak vásárfiáról a gyerekeimnek, hátha később nem lesz alkalmam (szerintem Opti nem erre gondolt J). Tulajdonképpen most szembesültem azzal, hogy milyen iszonyatos nagy távolságok vannak Budapesten, és az egyórás út folyamán azt is konstatáltam, hogy még eltévedni sem művészet ebben a városban. Hiába volt leírva szájbarágósan, mivel kell menni és hány megállót, annyira belefeledkeztünk a beszélgetésbe (ki nem találjátok, mi volt a téma!), hogy sem a megállókat nem számoltuk, sem azt nem figyeltük, hogy hol járunk. Mikor ezt meguntuk, taxiba szálltunk, és azzal mentünk tovább a Pusoma  étteremig. Opti ült elől a sofőr mellett, és ahogy tőle megszokhattuk, tette a misszionáriusok dolgát. (Ez a történet külön beszámolót érdemelne!) 

                Déltől kezdve számunkra volt lefoglalva az étterem, előttünk is már többen megérkeztek. Természetesen Magdi és Évike is ott voltak már, ők oroszlánrészt vállaltak a szervezésben. Köszönet érte!!! Óriási felelősség és izgalom lehetett számukra gondoskodni arról, hogy úgy az ünnepelt és családja mint a vendégek jól érezzék magukat, minden a zökkenőmentesen történjen. Istvánékat három órára hívtuk, előtte még volt időnk köszönteni egymást, rendezni a költségeket, és átbeszélni a forgatókönyvet.  

                Végeztünk az utolsó simításokkal is, helyén voltak az ajándékok, torták, ki voltak osztva a virágok, a ninges ajándékot is becsomagoltuk Gabival az utolsó percben. Most már mindenki a bejárati ajtót leste, mikor lép be az ünnepelt. Először Erzsike családja érkezett. Hordozóban hozták az alvó csöppséget, velük tartott édesapjuk is. Nagyon közvetlen, aranyos emberek! Ahogy beléptek, kezdték volna sorban megpuszilni a vendégeket, de erre hevesen tiltakozni kezdtünk, őket is emlékeztetve a megállapodásunkra, miszerint ilyen járványos időszakban lemondunk a pusziról. Így lesz ez jobb mindenkinek. Csak mosolyogtak! Az autó visszafordult Istvánékért. Negyed órán belül ők is megérkeztek, velük jött Erzsike néni is. Ahogy megpillantottuk őket, spontán taps volt a reakció. Megilletődve vonultak végig az asztalok között, eléggé meglepte őket a népes vendégsereg. Mesélte is István az este folyamán, hogy eddig minden évben kizárólag szűk családi körben ünnepelte a szülinapját, ilyen meglepetésben nem volt még része. Látszott, hogy nagyon jól esett neki. Két sorban álltak az asztalok, a terem végén pedig keresztben a főasztal István családja számára. Látszott, hogy zavarban volt rendesen, mikor Csillával próbáltak elhelyezkedni a számukra fenntartott helyeken, természetesen középen. Minden szempár rájuk szegeződött, tapsoltunk. Mondta is István, hogy kezdi úgy érezni magát, mintha az esküvője lenne J. Pedig még csak az elhelyezkedésnél tartottunk! A java még ezután következett! 

                Gál Ildikó és Bori Józsefné azzal kedveskedtek nekünk, hogy istvános meglepi naptárat készítettek, amiből mindenki kapott egyet, az asztalon várt bennünket. Nagyon kedves, aranyos gesztus! Istvánnak is megakadt a szeme rajta, mielőtt még leült volna, kezébe vett egyet, nézegette, mosolygott. De Annát sem lehet utolérni, ha kreativitásról van szó. Képzeljétek, „puszi-bonokat” készített, hogy majd az influenzamentes időszakban beválthassuk J. Szenzációs ötlet! István is díjazta. Ahogy elhelyezkedtek Istvánék is, bevonultak a tortával. Évike a ninges méretes Eszterházy tortát hozta, tetején tűzijáték, a G portál részéről egy nagyon szépen elkészített 33-as szám volt csoki-tortából, természetesen az is gyertyákkal. Erzsike hozta a harmadikat. Közösen énekeltük a Happy birthdayt.  

                Ezután kezdődött az ajándékátadás, ami a tervezettnél lényegesen hosszabbra sikerült. Természetesen a rajongói klubok ajándékaival kezdtük. A köszöntések sorát Magdi nyitotta meg, a „legszemélyesebb ünnepnek” nevezve a születésnapot. Annyira közvetlenre sikerült a mondókája, mintha egy olyan eseményen lettünk volna, ahol mindnyájan egy családba tartozunk. Egyébként ezt az égész délután folyamán érezni lehetett. Nem számított, ki melyik rajongói klubba tartozik.  Aztán Barbika, ennek a meghitt délutánnak a megálmodója, adta át egy disz dobozban a hozzá beérkezett leveleket, és egy szomszéd néni ajándékát, aki szintén nagyon szereti Istvánt, de betegsége miatt nem juthat el személyesen. Nagyon ügyesen beszélt Barbi, talpraesett lány.  

                Anna következett, aki a puszi bonok és sok más egyéb mellett a virágokról is gondoskodott. Harminchárom szál lila írisszel köszöntötte Istvánt a Tabáni Unió nevében, értette ezalatt a különböző rajongói oldalakat, és megemlítette az otthon maradottakat is.  Ez az áthidaló elnevezés nagyon elnyerte a tetszésemet, azóta is ezt használom, ha valahol be kell azonosítanom, hova is tartozom. Frappánsan beszélt a lila szín választásáról is, hogy az miért illik Istvánhoz. (Nem részletezem, a teljes köszöntő beszédet megtaláljátok az oldalon, a Magdiét is. Érdemes elolvasni! ) Azt még megemlítem, mert szintén nagyon tetszett, hogy azzal fejezte be Anna, hogy „Teljesüljön minden vágyad, és a miénk is!” István édesanyja intenzíven bólogatott. Arra is kitért, hogy István épp a Magyar Kultúra Napján született, nem előtte egy nappal, és nem utána. Minden belemagyarázás nélkül is evidens, hogy Istvánnak úgy a zene mint a festészet területén is küldetése van. Sőt biztatták, ha vannak még ezeken kívül rejtett tartalékai, bátran álljon vele elő. Egyébként senki nem mulasztotta el a festészetet is megemlíteni, mindig amikor további sikereket kívántak neki.  

                A mi közös ajándékunk egy vitaminkosár volt, amihez átnyújtottunk egy vitaminkalauzt is, amibe érdekes információkat gyűjtött össze Pórai Móni a kosárban levő egzotikus gyümölcsökről. Egy vers kíséretében adtuk át. Frappánsan fogalmazta meg Opti rímekben az ÁBC betűit felsorolva, hogy miért tartottuk fontosnak  ilyen ajándékot adni. Ezeken kívül még sok-sok érdekes meglepetést kapott István. Voltak az ajándékok között komolyabb és humoros ötletek is. Kapott például egy festményt, amit Monett készített, akit a „Repülj hát!” című saját dal ihletett. Az óriási boríték is, amibe a képet tette, nagyon ötletesen volt címezve és díszítve. A „Száz legszebb nő a festészetben” című albumot is megkapta István, és célzásokat is tett Herby, hogy szeretnénk látni egy év múlva a 1O1. nőről készült festményt is. „A világ legszebb tájai” című gyönyörű albumot is átnyújtotta Bogárka Istvánnak, azt kívánva, hogy legyen ideje, lehetősége és társa minél több helyre eljutnia.  

                A Ning is és a G-portál is készített videó összeállítást az eddigi fellépések anyagából. Én csak azt láttam, amit Gabi szerkesztett. Nagyon tetszett, számtalan képet is felhasznált, és a videó részleteket is úgy válogatta össze, hogy tökéletesen visszaadja a koncertek hangulatát. Nagyon szép emlék! A G-portálosok DVD-jét Zsike adta át, megemlítve azt is, hogy azt a tagok készítették gyümölcsöztetve a Tabáni Akadémián tanultakat. Ezen Istvánnak eléggé kikerekedett a szeme. Meg is kellett magyarázni neki, hogy mi az, és mennyire nélkülözhetetlen az ott szerzett tudás a rajongók hétköznapjaiban.  

                A teljesség igénye nélkül említettem meg néhány ajándékot és nevet, akik átadták. Az ajándékozók sora még sokáig nem akart fogyni István asztalánál, pedig már teljesen el volt barikádozva a sok tasakkal. Azt lehet mondani, hogy a rajongói klubok kollektív ajándékán kívül szinte mindenki kedveskedni szeretett volna egyéni meglepetésekkel, sőt többen az otthon maradók közül is elküldték, amit szerettek volna. Sőt még azt is láttam, hogy volt, aki Csillának és Emmácskának is készített ajándékot. A csomagok haza szállításához biztos tehertaxit kellet hívni (nem is egyet!). De olyanra is volt példa, aki teljesen másképp fejezte ki szeretetét. A  Sugár lányok furulyával álltak meg István előtt, és úgy köszöntötték őt. Réka pedig, a nagyváradi kismama, aki pár hete szülte meg második gyermekét, és érthető okokból nem tudott jelen lenni, rövid videó-üzenetben köszöntötte kedvencét, karjában tartva a babát, nagyobbik kislánya pedig énekelt. Láttátok volna István arcát, mikor lejátszottam neki a kis filmet. Csak az bosszantotta, hogy a zajban nem értett mindent. De nagyon jól esett neki. 

                A hosszúra nyúlt köszöntés, és a rengeteg ajándék elhelyezése után a pincérek tálalni kezdték a vacsorát. Bőséges és nagyon finom volt az étel. Mindenki elfoglalta a helyét, csak István nem ült asztalhoz, sorra odament a vendégekhez. Teljesen belefeledkezett a beszélgetésbe, többször is szólni kellett neki, hogy várja a vacsora, és a kedvese, aki szintén nem nyúlt addig az ételhez, míg István is el nem kezdte. Végül a torták is felkerültek az asztalra, István feladata volt, hogy felvágja. El is kezdte, de egy szelet után udvariasan átruházta a feladatot másra, mondván, hogy csinálja mindenki azt, amihez jobban ért J. Igaza volt! Dicséret illeti a torta megrendelőit, készítőit, még mindig a számban érzem az izét!  

                A torta elfogyasztása után újra felkerekedett István az asztalok között, és folytatta ott, ahol abbahagyta. Közben lehetőségem volt az édesanyjával beszélgetni. Sokszor hallottam már, mennyire közvetlen és kedves, de eddig egyszer sem mentem oda hozzá. Most megembereltem magam, egymás melletti asztalnál ültünk, könnyebb dolgom volt. Jó volt vele is beszélgetni kicsit. Közben egy olyan meglepetés ért, amire egyáltalán nem számítottam. Felhívott a férjem, hogy ne induljak haza éjjel, mert nem kapta kölcsön az autót, és nem tud értem jönni, az éjszakai vonat pedig csak Püspökladányig megy, onnan még 7O km van Nagyváradig. Ekkor többen odaröppentek hozzám, hogy segítsenek. Nagyon jól esett, hogy még olyan rajongó társam is felajánlotta a szálást, akivel még soha nem találkoztam eddig. Ilyen szeretetet nem sok helyen lehet tapasztalni a mai rohanó világban. 

                Türelmesen kivártuk, míg a mi asztalunkhoz is elérkezett István, sőt egy helyre gyűltünk össze két asztaltól. Közvetlen hangon beszélgettünk vele, alkalmunk volt megkérdezni olyasmit is, ami már régóta motoszkált bennük. Nagyon megtisztelő volt, hogy milyen bizalommal kezelt minket. Beszélgetés közben rázendített a „Mamauuuuu”. Erika telefonja volt J. Mikor mi Annáékkal elindultunk, még maradtak néhányan. Nekünk sietős volt, hogy az utolsó buszt még elérjük. Csepelen haladtunk át. A buszból láthattam azt a tömbházat, ahol István lakik, megtekinthettem azt a víztornyot, amit gyerekkorában lerajzolt az ablakból, és akkor figyeltek fel a tehetségére. (Sejtitek, hogy ekkor már kicsit sem zavart, hogy apósom átírta a forgatókönyvet, és ott ragadtam Budapesten J). Sőt még azt a HÉV megállót is láthattam, ahol István után szaladtak a lányok, és a jelenetet bevágták a kisfilmben még a CSISZ alatt.  

                Örök élmény marad számomra ez a délután, de István számára is felejthetetlen, az biztos! Minden bizonnyal túlzásnak tűnik az, ami ott történt, az, hogy legalább másfél órát vett igénybe az ajándékok átadása és a köszöntés. Eddig erről az alkalomról írtak a legtöbben beszámolót, még a lemezbemutató koncertről sem találtam annyit, és mégsem tudjuk teljesen visszaadni azt az élményt, hangulatot, amiben részünk volt. Ha két szóba kellene sűríteni, csak ennyit mondanék: „áradt a szeretet”. Azóta eltelt néhány hét, sokszor visszagondolok arra a napra. Emlékszem, mennyire vágytam. Ösztönösen keressük azok társaságát, akik szeretnek, és akik felé kifejezhetjük a szeretetünket. Többen mondták, hogy István olyan különleges hatással volt rájuk, mint senki más. Neki köszönhetjük egymás barátságát is. Megszerettük őt és egymást, és ez a szeretet semmit nem kopott egy év alatt.  

            Immár túl vagyunk a Fonogram díjátadáson. Az év dala kategóriában István közönségdíjas lett. Ez nem szakmai elismerésnek számit ugyan, de ha perspektívában gondolkozunk, ez István számára többet jelent még annál is. Mert a rajongókon múlik, mennyire fogy a lemeze, és az is, mennyire telnek meg a sorok egy-egy fellépésen. Ezt nem részletezem, mert mindenki, aki az írásaimat olvassa, ezekkel tisztában van. Ez a díj is egy visszajelzés számára, hogy szeretjük nagyon amit csinál, és ahogyan csinálja, és biztatás is egyben, hogy ezen az úton haladjon tovább, várjuk a következő lemezt, a saját dalokat, lessük a programajánlót, szervezzük a fellépéseket. Mindig élmény, amikor találkozunk, mert ahol ott van, árad a szeretet!

Borsi Andi