Bogárka beszámolóját teszem közzé szeretettel, melyben a vasárnapi szegedi fellépésről tudósít:

Ha lehet rokonértelmű szavakkal sokféleképpen kifejezni, hogy „esett az eső”, akkor tegnap ennek minden fokozatát megmutatta az időjárás Szegeden. Eleinte szemerkélt, csapkodott, szitált, ködölt, csepergett, majd ömlött, szakadt, zuhogott, időnként, mintha dézsából öntötték volna.  Beszámolómban megpróbálom összefoglalni a minitali és a koncert felejthetetlen pillanatait. Előrebocsátom:  hosszú előjáték következik, aztán  rövid, de intenzív örömérzet, majd levezetésképpen még egy kellemesen csendes együttlét.

Előjáték:

Egy szegedi majálisra elmenni, „ujjé, a ligetbe”,  Istvánozni a barátosnékkal a langyos májusi időben – ez gondolkodás nélkül kihagyhatatlan lehetőségnek ígérkezett. Bár némi aggódás vett erőt rajtam, amikor 1-2 nappal előtte kiadós csapadékot, zivatarokat jósolt a meteorológia, de a pozitív gondolkodást magamra erőltetve, reménykedve készülődtem az útra. Némi lelkiismeret-furdalásom is volt, hogy az ünnepi ebédet összekapkodva, pont anyák napján a családot (és egy kisebb hegynyi mosatlant :) hátrahagyva szaladtam a fél egyes buszhoz. A buszon jó volt kifelé bambulni az ablakon, hangolódni, elképzelni a találkozást a Lányokkal és VELE. A motorzajon túl a busz rádiója is folyamatosan duruzsolt valami zenéket és érthetetlen szövegeket. Érdekes módon – SZELEKTÍV HALLÁSOM mindössze egyetlen mondatot szűrt ki, de azt kristálytisztán: „ Ma este fél 8-tól pedig Tabáni István, a Csillag születik győztese lép fel az újszegedi ligetben” .

A pályaudvaron Herby és Szeri vártak, esernyő alatt puszi, ölelés, bizakodásunk ekkor még töretlen volt, csak Herbyke aggodalmaskodott az eső miatt: „Mi lesz, ha nem is lesz megtartva fellépés?” Szerivel rögtön elvetettük ezt a képtelen gondolatot. Villamosra szálltunk, majd a tervezett városnéző séta helyett egy hangulatos cukrászdába menekültünk az eső elől. A máskor nyüzsgő sétálóutca szinte teljesen kihalt volt, még kivert kutyákat sem láttunk:), és semmi nem emlékeztetett a majális hangulatára. Stílusosan az „ACAPELLA” cukrászdába ültünk be, és vihogva konstatáltuk, hogy lám, minden út, ha kacskaringósan is, de HOZZÁ vezet. Rendeltünk hárman 5 (!) szelet hatalmas tortát, ugyanis édességbe próbáltuk fojtani az eső miatti fokozódó bánatunkat. Közben persze sokat nevettünk, és egyfolytában ment az Istvánozás:  múltja-jelene-jövője, sztorik és közös portálos-koncertes élmények… Ha véletlenül valami másról kezdtünk el beszélni, valahogy néhány perc múlva megint Nála kötöttünk ki. A sütizés után felkerekedtünk, hogy trolira szállva feltérképezzük a fellépés helyszínét és a körülményeket. Közben persze azzal áltattuk magunkat, hogy „arról már mintha tisztulna az ég”, mintha csendesedne az eső, meg különben is sok idő van még fél 8-ig. De az esőhullámok nagyon gyorsan váltogatták egymást, ennél már csak Herby kedélyállapota volt hullámzóbb a mély, a nagyon mély és a béka feneke között. A ligethez közeledve annyira ömlött, jobbnak láttuk le sem szállni, inkább köröztünk még egy kicsit a városban. A troli bepárásodott ablaküvegén azért otthagytuk a kézjegyünket: TABÁNI :). Közben valakitől telefonos közvetítést kaptam a budapesti koncertről, a szám alapján még nem sikerült azonosítani, de NAGYON KÖSZÖNÖM NEKI!! Szeri híreket kapott, hogy eső nélkül megúszták a pestiek. Mindez nagy lelkierőt adott a folytatáshoz:)

Közben Fulóka is életjelt adott magáról telefonon, autóval érkezik, Herby próbálta útbaigazítani a találkozóhelyre. Aztán Fulóka egy hosszabb időre eltűnt a radar képernyőjéről, mint kiderült, eltévedt. Nem értettük, hogy most akkor a szegedi Dómnál vagy a Domusnál jár-e, mert az ugye nem mindegy :) Végre megtaláltuk egymást,  gyorsan bemásztunk a kocsijába, kértük: Gyúccson be, mert ekkor már nagyon át voltunk ázva-fázva… Pedig hol volt még a fél 8-as kezdés???  Kifeküdtünk, amikor Fulóka elújságolta, hogy bajai halászlevet hozott Istvánnak (mert megígérte), külön precízen elcsomagolva az „alkatrészeit” : neylonzacskóban, befőttes üvegben, műanyag dobozban külön a kifőzött tészta, hallé, halhús…. Próbáltuk elütni az időt a fellépésig a ligetben, ahol rengeteg kirakodóárus volt, de mindenütt vizes padok, átázott kis sátrak… Herby egyfolytában sóhajtozott, milyen jó lett volna, ha…, ha… ,  ha…  Ehelyett az ázott csirkék (vagy inkább tyúkok) odahúzódtunk egy véletlenül nyitva felejtett pizzasütő kemence tüzéhez melegedni, szárítkozni. Aggódva lestünk a fedett nagyszínpad felé, ahol a világhírű szegedi Molnár Dixiland játszott, mellesleg nagyon hangulatosan, de a hatalmas füves placcon alig volt 5-10 ember. Jaj, Istenem, mi lesz, ha István koncertjén sem lesz senki?  Nem baj, legalább négyünket tuti észrevesz majd az első (és egyetlen) sorban. Közben újabb telefon Szerinél: Peti telefonos segítséget kért, hogy találnak a fellépés helyszínére. Herby navigálására vagy inkább annak ellenére:) időben is könnyen idetaláltak (ha ezt Herbypapa megtudja:)). Mi 7 óra körül elfoglaltuk az első sort, mondhatnám „lecövekeltem” sőt mi több - Istvánt meglátva- egyenesen „földbe gyökerezett a lábam”, ugyanis a felázott füves területen a magas sarkú cipőm vagy 5 cm mélyen besüppedt, így mozdulni sem bírtam.:-))) Talán gumicsizmában kellett volna jönnöm. Közben felvillant az Istvánt követő fellépő, Kovács Kati alakja is, nevettünk,  hogy talán  nem az „Add már, Uram, az esőt!” örökbecsű dalával adja meg az alaphangulatot a szegedieknek.

CSODÁK CSODÁJÁRA – fél nyolc előtt pár perccel az emberek tömött sorokban, célirányosan TABÁNI ISTVÁNÉRT  kezdtek gyülekezni. Az esernyőerdő alatt nagyon vegyes összetételű közönség volt: a nyugdíjas házaspártól a fiatalokig, mind –az özönvíz és a zord idő ellenére -  jött meghallgatni ŐT. István mosolyogva lépett fel a színpadra, Csilla jobbról, a technikai kocsiba visszahúzódva figyelte őt, Tabáni papa pedig balról rendületlenül kamerázott. István a bőrdzsekiben, farmerben, nyakában a fehér sállal, nagyon csinos volt. Rövid technikai beállás után kedves szavakkal köszöntötte a közönséget, és megkérdezte, hogy nagyon eláztunk-e? A hangos válasz: Ááááááááááá, dehogy :) . Aztán felhangoztak a jól ismert számok, a megszokott sorrendben, a nekünk már ismerős összekötő gondolatokkal. Semmi újat nem mondok azzal , hogy gyönyörű, tiszta, erős, zengő hangon énekelt, átéléssel, kedvesen. Természetes, aranyos és közvetlen volt, nekem határozottan úgy tűnt, hogy többször és célirányosan odamosolygott ránk. A számok után ill. alatta taps, füttyögés, huhogás, de mindez most nehézkes volt, hiszen az egyik kézben mindenki az esernyőt tartotta. Nagyon tetszett egy középkorú anyuka a fiatal felnőtt lányával, akik az esernyő alatt összebújva ütemesen tapsoltak úgy, hogy az anyuka a bal tenyerét csapta össze a lány jobb tenyerével.  (Herbykével mi is kipróbáltuk:))) Egy kissé kapatos, de jópofa srác hangosan bekiabált: Te vagy az igazi sztár! Klassz vagy, Pityu!!! István mosolyogva reagált, aranyos, hogy mindig megtalálja a megfelelő hangnemet ezekben a helyzetekben. Egy nő az első sorból szintén nem volt szégyenlős, udvariasan többször bekiabált: „ Művész úr! Művész úr! A Ments meg!-et tessék már elénekelni!” István mosolyogva: „Na, jó, majd meglátom, mit tehetünk!” Volt, aki talán később kapcsolódott be, mert mindenáron a Fényév távolságot akarta hallani, de felvilágosítottuk, hogy „az már vót” :).  A Mamaúúúú előtt István nem felejtkezett el az anyák napjáról sem, kedves szavakkal köszöntött bennünket. Istvánt szerették, tapsolták és visszatapsolták.  Annyira szerethető ember!  

Szeri próbált fotókat készíteni, de a fényképezőgépével is történt valami, vizet kaphatott, mert a vége felé nem akart működni… remélem, nem romlott el teljesen az a drága masina. István utolsó száma után mi leléptünk, többen reménykedtek, hogy dedikálást vagy közös képet szerezhetnek Tőle… Sártengeren át, sötétben, bokáig érő pocsolyákban gázoltunk, (nekem az éjszaka az erdőben csörtető vaddisznók jutottak eszembe magunkról) mire odaértünk ahhoz a helyhez, ahol Istvánnal találkozhattunk… Közben méterenként hangzott el valamelyikünk szájából: „Hát, gyerekek, mi tényleg nem vagyunk normálisak!”, és persze röhögtünk kínunkban. Egyébként, eső ide vagy oda, a szervezők nem biztosítottak olyan helyet, ahol akár jó időben is dedikálni lehetett volna… Jó pár elszánt ember (nem csak mi) még vagy 20-25 percet várt az esőben, mikor esernyő alatt megjelent István és Csilla. Csilla tartotta az ernyőt párja fölé, amíg a derékig érő vizes korláton keresztül István adott néhány aláírást. Volt, aki a sötét és eső ellenére fotózkodott is. Mi kivártuk a sorunkat, hogy utolsóként léphessünk hozzá egy-két percre. Persze nem akartuk nagyon feltartani őket, csak pár szó erejéig jelezve neki, hogy mi kitartottunk a végsőkig!!! :) Szemmel láthatóan örültek nekünk, széles mosoly. Elhűltek, hogy du. 4 óra óta ázunk a szabadban. Herby el is mondta  Istvánnak, hogy eddig soha, egyetlen férfiért sem ázott-fázott ennyit (még Herbypapa fénykorában sem). Volt egy kis adok-kapok: nagy meglepődés kíséretében célba ért Fulóka halászléje, Csilla-napra a bonbon, az ajándéknak szánt kép, volt mosoly,  puszi, én még CD-dedikálást is kaptam, mert anyukámnak éppen tegnap, az anyák napján volt a születésnapja… Csilla mondta: Tényleg? Az én nagymamámnak is éppen ma van:)))  … Megtudtuk, hogy csak Tabáni papa és Peti indulnak vissza Budapestre, a fiatalok maradnak éjszakára Szegeden. Hát Fulóka adagját nézve, három napig ki sem kell mozdulniuk otthonról kajáért. Miután elbúcsúztunk, még a sötétben, sárban dagonyáztunk egy-két kört, mire kitaláltunk Fulóka kocsijához.

Utójáték:

Este 9-kor még betértünk Herbyékhez egy forró teára, de kiadós vacsora lett belőle, kellemesen elbeszélgettünk, sokat nevettünk, de hogyhogy  nem tudtunk kifogyni a témából, ha Istvánról van szó?!!!???  Én fél 11-kor felálltam, mert jött értem az Öcsém (ugyanis náluk aludtam).  Azzal búcsúztam, hogy : „Lányok, akkor legközelebb találkozunk a temetőben!” Erre Herbynek kikerekedett a szeme, mert még nem hallott a Harangok Napjáról a Kerepesi temetőben.  Ezen a poénon is percekig rötyögtünk … Kinn az autóban nem is próbáltam meggyőzni az öcsémet arról, miért volt érdemes 5 órát várni esőben-hidegben ezért a  Hangért, ezért az Emberért, és miről beszélgethet 4 nő egy fél napot Tabáni Istvánról. Úgysem értené:))