- Borsi Andi beszámolója egy korábbi eseményről -

Az elmúlt másfél év alatt a legkülönbözőbb helyszíneken láthattuk Istvánt fellépni: elegáns szállodáktól lerobbant diszkóig, tóparton felállított színpadtól impozáns épületekig mindenütt feltalálta magát. Nekünk sem szokott számítani a helyszín, örömmel követjük bárhova, ahogy az időnk és lehetőségünk engedi. A Valentin napi koncert egy hajón volt meghirdetve vacsorával egybekötve. A helybeliek most is időben gondoskodtak a helyfoglalásról. Sajnos, a rajongói klubokból elég kevesen jelentkeztünk, nem volt olcsó mulatság, az igaz. Mégsem tudtam ellenállni, mikor megláttam ezt a programot. Szépen megbeszéltem magammal, hogy ezt most bevállalom, és aztán egy darabig „koplalni” fogok. A Tabáni Uniós barátnők mondták is, hogy nem kellene ilyen elhamarkodott kijelentéseket tegyek.  

                Kora délután értem a fővárosba. Magdi várt a Népligetben. Még bőven volt idő a vacsoráig, addig haza mentünk Magdihoz. Útközben elhaladtunk az Universal Music stúdió előtt, ahol a lemezfelvételek készültek. A hajón pedig épp arra az épületegyüttesre  volt a kilátás, ahol a Nemzeti Galéria is van. Arról azonnal az jutott eszembe, hogy ott adták át Istvánnak ünnepélyes keretek között a Platina lemezt. És azóta is járhattam néhány olyan helyszínen, amelyek István munkásságához valamilyen módon kapcsolódnak, de erről a következő beszámolómban fogok írni.  

                Korán érkeztünk a hajóhoz, nem is mentünk fel azonnal, sétáltunk kicsit a Duna parton, és gyönyörködtünk a látványban, amire nekem igen ritkán van lehetőségem. Végül összegyűlt a kis csapatunk, és elfoglaltuk helyeinket a színpad előtti első asztalnál.  Nagyon hangulatos volt a hajó belülről, elegánsan volt terítve, minden asztalon virág és gyertya. István előtt egy bárzongorista szórakoztatta a vacsorázó és Valentin napot ünneplő vendégeket. Az üvegoldalú hajóról csodálatos volt a panoráma. Az én helyemről éppen a fényárban úszó Lánchidat láthattam, és az előbb említett múzeumokat. Ritkán látott barátaim társaságában rendkívül jól éreztem magam. Mondogattam is többször az este folyamán, hogy már ezért a látványért és társaságért megérte eljönni (pedig Istvánt még nem is láttuk!), és máris bánom, hogy olyan meggondolatlan ígéreteket tettem. Mondták is, hogy felejtsem el, úgysem vettek komolyan :D. 

                A kis kedves, vidám társaságunk a zongoristának is megtetszett, sokszor nézett ránk mosolyogva, sőt még „kívánságműsort” is tartott nekünk. Vele énekeltünk (Jobb híján!) A pezsgős koccintáson túl voltunk, a hangzatos négyfogásos menüsor következett, amire roppant kíváncsi voltam. Igaz, ha választani lehetett volna a „bőrös fogas” és csülök között, sokat nem gondolkoztam volna, de ez utóbbi nem szerepelt az ajánlatban, így könnyű dolgom volt. Végül simán megbirkóztunk mindegyik fogással, elég elhanyagolható mennyiséget kaptunk. De még szerencse, mert közben megérkeztek Istvánék, és nem is nagyon lett volna türelmünk tovább enni. Először Peti kukucskált be, erre mindenki készenlétbe helyezte a fényképezőjét. Videó kamera csak nálam volt. 

                Színpadra lépett István. Kicsit szokatlan volt az ilyen fogadtatás, a jelenlevők egy része még a vacsorájával volt elfoglalva. Elég visszafogott taps fogadta. A legelején kicsit zavarban volt, bár saját bevallása szerint ez minden alkalommal így van. Köszöntötte a „barátait” és minden jelenlevőt. Állítólag ekkor nevezte először így a rajongókat. Ahogy énekelni kezdett, otthona lett a színpad.  

Stílusosan az Ő–vel kezdte, és a „jelöltjére” mosolygott. Elhangzott egy másik szerelmes dal is, a lemez címadója, sokak örömére a ritkán hallott Csillagóceán, az Elfelejtett dal, amibe kicsit tévesztett is, de kis biztatás után frappánsan kivágta magát. A két gyors számnál táncra biztatott szokása szerint, és valóban előre szállingózott néhány pár a színpad közelébe, és táncra perdültek. Ezt követte az egyik saját szerzemény a Nem lesz már, és az Olcsó vigasz. Ekkor már igen emelkedett volt a hangulat, azt hittük, ezt már nem lehet fokozni, de nagyon tévedtünk, mert legnagyobb meglepetésünkre minden bejelentés nélkül rázendített István a Bohemian rapszódiára ACAPELLABAN! Lélegzetvisszafojtva hallgatta mindenki. Egyszer szédülni kezdtem, de nem vettem komolyan. Igyekeztem arra koncentrálni, hogy „az átmeneti rosszulét” ellenére is próbáljam mozdulatlanul tartani a kamerát a kezemben. Ekkor jöttem rá, hogy nem velem van baj, hanem a hajó mozdult meg! Indokolatlanul! És ez még nem minden! Következet még egy acapella szám, a Fényév. A két utolsó számnál már elhagyta István a színpadot, és az asztalunkhoz lépett, úgy énekelt. Elmondhatjuk, hogy szó szerint beleremegett minden. Aztán alkudozni kezdett velem, hogy a videó felvételt kicsit cenzúrázni kellene. (Ez a beszélgetés az utolsó film elején hallatszik.) De ekkor többen megerősítették, hogy nagyon aranyosra sikerült az a tévesztés, és maradjon nyugodtan úgy. 

Valamennyit maradtak még, mindenkinek volt alkalma váltani vele néhány szót. Hallottam, hogy szinte mindenki, aki odalépett hozzá, megdicsérte az acapelláit. Láthatóan nagyon jól esett neki a visszajelzés. Ez tényleg egy olyan alkalom volt, ahol voltak törzsrajongók is, de inkább olyanok akik eddig nem sokszor vagy egyáltalán nem hallották Istvánt élőben énekelni. Hozzám is odajött egy ismeretlen férfi, míg a dedikálás tartott, és közölte velem, (nem igazán értem, miért engem szemelt ki), hogy ő most hallja először Tabánit élőben, de nem semmi a pali! A bárzongorista is nagyon elismerően beszélt, mikor megköszönte neki, igazi élménynek nevezve ezt az estét. 

Ha csak egy szót mondhatnék, én is így nevezném: ÉLMÉNY! Felejthetetlen élmény! Az úton hazafelé szokás szerint az élményeinket ecsetelgettük, és tökéletesen egyetértettünk abban, hogy jó döntés volt, hogy nem hagytuk ki ezt az alkalmat, még ha emiatt kicsit koplalnunk is kell egy ideig. Valóban a Valentin napi koncert után telt el eddig a legtöbb idő két fellépés között, amin részt vettem, de éreztem, hogy kellőképpen fel tudtam most töltődni ahhoz, hogy különösebb elvonási tünetek nélkül átvészeljek egy hosszabb periódust. 

Mivel hétköznap volt, én egyenesen a munkahelyről indultam, és másnap szintén ott landoltam. Gyakorlatilag elmentem Budapestre vacsorázni J. De kellenek az ilyen oázisok az életünkben! 

Borsi Andi, Nagyvárad