avagy egy nem mindennapos szegedi fellépés története

- Móni beszámolója -

Akik ismernek már valamelyest, bizonyára tudják, hogy általában megfontolt vagyok, de amikor István valamelyik, számomra is elérhető fellépéséről van szó, legtöbbször szokott némi őrültség is belevegyülni az útjaimba. A 2011. július 22-i szegedi fellépés az eddigiekhez képest kiemelkedő volt ezen a téren, de már az egész nap is jócskán bővelkedett őrültségekben.

Eredetileg egyáltalán nem terveztem menni Szegedre, ahol ezen a napon Istvánnak egy háromnapos rajongói találkozóval egybekötött fellépése volt, hiszen Jászberénytől ez elég messze van és anyagilag eléggé megterhelt volna. Emiatt nem is foglalkoztam a gondolattal egészen addig a pillanatig, amíg kedves, messziről jött – egyenesen Belgiumból ­ rajongótársunk, barátunk, Tóth Zsuzsi, azaz Tézsé nem vetette fel az ötletet a fellépést megelőző estén, vagy inkább éjjelén, kb. éjjel fél tizenkettő környékén a cseten.  (Tézséről tudni kell, hogy most tölti leányéletének utolsó napjait, hiszen augusztusban férjhez megy. Továbbá kb. másfél hete érkezett haza látogatóba Magyarországra és ennek örömére már előre megbeszéltük, hogy ellátogat kis városunkba is, és én igyekszem tartalmassá tenni azt a pár órácskát, míg nálunk van.) Szóval akkor csütörtök éjjel azt beszéltük meg a cseten, hogy melyik busszal érkezik hozzánk. Már-már letisztáztunk minden részletet, miszerint Tézsé tőlünk távozván H. Attiláékkal fog találkozni az Árkádban, amikor jött az első kanyar a történetben. Attila agyából kipattant egy gondolat, hogy Tézsé nem mehet úgy vissza Belgiumba jövő héten, hogy nem jutott el egyetlen István fellépésre sem. Mivel pénteken Tézsé nálunk volt és Istvánnak aznap éppen Szegeden volt fellépése, felmerült a kérdés, mi lenne, ha Attila Budapestről egy „kis” kitérővel jutna el Szegedre, útba ejtve Jászberényt és velünk együtt mennének tovább Szegedre, majd még aznap éjjel vissza is ugyanezen az útvonalon.  Az ötlet első hallásra elég megdöbbentő, ugyanakkor nagyvonalú is volt. Attila mindeközben még P. Adrit is próbálta rávenni az útra. Megkíséreltem a férjemnek is elmondani a nagy ötletet, aki ekkortájt már közeljárt az alváshoz, kb. alfában lehetett, így csak egy nem túl meggyőző morgást kaptam tőle válaszként. Ekkor úgy döntöttem, hogy nem akarok a férjem idegrendszerével játszani, inkább nemet mondok. Közben Tézsé folyamatosan próbált rábeszélni a dologra, aztán abban maradtunk, hogy megbeszélem a férjemmel, végiggondolom újra a lehetőségeimet, és pénteken mielőbb próbálok végleges választ adni. Említenem sem kell, hogy aznap éjjel alvás helyett eléggé zavaros képek keringtek a fejemben, nagyon nehezen tudtam pár órányi alvást erőltetni magamra.

Másnap délelőtt érkezett hozzánk Tézsé, aki, mint mindig, most is nagyon jókedvű, ugyanakkor nyugodt és bölcs volt. Tájékoztatott, hogy az időhiány miatt Kecskemétre megy Attila és Vera, ahol bevárják őt is és mennek tovább Szeged felé. Szerény ebédünket korábbra hoztuk, ami után biciklivel jártuk körbe a várost, nyugodtan, meg-megállva egy-egy érdekesebb helyen fotózás céljából, hódolva az ízlelőbimbóink kényeztetésének is. Közben ő végig próbálkozott meggyőzni arról, hogy tartsak velük én is Szegedre, mert ez egyfajta leánybúcsú is számára. Éppen egy cukrászdában békésen sütizgettünk, beszélgettünk, amikor a döntés kikristályosodott a fejemben: megyek én is. Gyors sms váltások történtek ekkor részünkről Attilával, Adrival, miközben kiderült, hogy Adri is izzítja már új fényképezőgépét a szegedi fellépésre.  Ekkor már 15 óra felé járt az idő, s nekem még volt jó néhány tervem a látnivalókra vonatkozóan, de kb. két óránk volt arra, hogy a még betervezett látnivalók nagy részét megnézzük, a bicajokat biztos helyre helyezzük és gyalog a buszállomásra érjünk. Nem maradt más választásunk, kissé „ütemesebb” tempóban tekertünk a városban tovább, mely tempó Tézsé szavaival élve már-már súrolta az „ámokbiciklizés” határait. Néha Tézsére nézve már azt láttam, hogy leszállás nélkül is kattogtatta a fényképezőgépét. Hiába, aki profi, az profi.  Közben az idő annyira elrepült, hogy amire letettük a bicajokat, a holminkat összeszedtük, maradt szűk 20 percünk a busz indulásáig, ami normál gyalogos tempóval kb. 25-30 perc lett volna. Ekkor kezdetét vette az „ámokfutás” az időért, a buszért, a többiekért, Istvánért… Ezúton is elnézést kérek Tézsétől, nem akartam ezzel neki rosszat és csak reménykedem, hogy volt azért jó néhány pozitív pillanata is a városnéző körútnak.  Leizzadva, lógó nyelvvel, de szerencsésen elértük a buszunkat és újra a saját nyugis tempónkban folytathattuk beszélgetésünket és utunkat a cél felé. Pár perces késéssel, 18.40 körül megérkeztünk Kecskemétre, ahol Attila, Vera és Adri örömmel fogadtak bennünket, majd némi elemózsiavásárlás után indultunk tovább Szegedre, ahová alig pár perccel 20.00 óra előtt érkeztünk. Némi keresgélés után megtaláltuk a fellépés helyszínét, ami egy kollégium volt, és örömmel nyugtáztuk a tényt, hogy még sikerült István előtt odaérnünk, aki pár perccel utánunk taxival érkezett meg gitárjával a kezében, Csilla kíséretében.

Néhány rajongótársunk az ajtó előtt kedvesen üdvözölt bennünket, B. Anna gyorsan átadta részünkre a jegyeket, majd helyet foglaltunk a nézőtéren, amely már szinte teljesen telített volt. Ahogy szétnéztem a teremben, próbáltam tippelni, hányan lehettünk, véleményem szerint kb. 100-150 ember gyűlhetett össze. A falakon sormintaként futott végig István különféle fellépésein készült fotókból álló sorozata. Közben kerestem a szememmel M. Editet, mert előzőleg bejelentette, hogy ő is ott lesz, de sajnos nem láttam sehol, aminek nem tudtam az okát.  Tézsé a székek láttán szomorúan állapította meg, hogy ez egy „ülős” koncert lesz, és sokatmondóan hozzátette, hogy ő bizony táncolni szeretne, mert már hetek óta tart nála a leánybúcsú és Istvánt nagy valószínűséggel nem fogja már többet látni leányként, és ki kell használnia ezt az alkalmat. 

Először Csilla jött be a terembe, s máris kitört a lelkes taps, amit ő mosolyogva fogadott. Miután helyet foglalt az első sorban, megjelent a színpadon István is a gitárjával, mely hatalmas tapsot váltott ki belőlünk. Syrann egy Ady verssel nyitotta meg az estét, s átadta a terepet Istvánnak, aki nagy örömmel neki is látott a szokásos számok éneklésének. Végig mosolygós, felszabadult volt, áradt a szeretet oda-vissza a közönség és István között. Elénekelte a Ments meg c. számot is, mely után közölte, hogy sok energia szükséges ehhez a számhoz, de mindig megéri. A Crazy előtt kedvencünk szokásához híven, de naivan megkérdezte, ki szeretne táncolni. Erre Tézsé lelkesen jelentkezett két kézzel is.  Nem viccelt, komolyan gondolta, felvette a barátaitól ajándékba kapott „Elkelt” felirattal ellátott pólóját és kiment Istvánhoz a színpad elé, kedvesen üdvözölte és tájékoztatta őt a közelgő „nagy napjáról”, mire István széles mosollyal megkérdezte: „Akkor ez lesz a menyasszonytánc?”, majd hozzátette: „Eladó a menyasszony!”  Amikor a zene elindult, elkezdődött a rocky. Ez a lazulás a nézők közül jó néhány embert bátorított arra, hogy csatlakozzanak a tánckarhoz. A hangulat tovább fokozódott az Olcsó vigasz c. számmal. Tézsé is átváltott rockosba. István rövid szemlélés után megjegyezte: „Úgy látom, Neked véredben van a rock!”  E két számot követően Tézsé viszonylag megnyugodva helyet foglalt, majd a többiek is visszaültek a helyükre. A Nem lesz már c. szám végén volt néhány lelkes rajongó, akik már acapellában is énekelték, mire István elővette a gitárját és úgy kísérte őket. Ezután következett a tényleges „gitáros fejezet”. Saját kíséretében elénekelte az Egyszer véget ér, az Azért vannak a jóbarátok, a Közeli helyeken és végül az Érzés c. számokat. Ez utóbbit most először adta elő zenei kísérettel, mely fantasztikusan sikerült, nálam mindenesetre jelentkezett a „libabőr - jelenség” is, ami csak akkor szokott megtörténni, ha valami kivételesen jót hallhatok. A sokadik visszatapsra ezúttal teljesen acapellában énekelte el az Ő c. számot Csilla részére, hatalmas sikerrel. Miközben ezt a számot énekelte, a nyitott ablakokon keresztül szállt a Hang messzire… Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy kintről egy részeg felkiabált valamit. István picit mosolygott ugyan, de először higgadtan végigénekelte a számot, majd utána ő is kikiabált, hogy „Gyere fel!” 

A fellépést követően még egy verset hallhattunk, melyet István is megilletődve hallgatott végig. Ekkor Anna feltette a már előre összegyűjtött rajongói kérdéseket Istvánnak, melyekre ő igyekezett kielégítő választ adni. Az idő nagyon gyorsan elrepült, kb. 22.00 lehetett, amikor a szervezők arra kérték a közönséget, hogy a folyosón felállított asztalokra kirakott finomságokból és italokból fogyasszunk kedvünkre, miközben Istvánék félrevonulnak egy kis időre vacsorázni, mielőtt még a dedikálást elkezdené. Mi engedelmeskedtünk e kérésnek és kóstolgattuk a finomabbnál – finomabb ételeket, süteményeket, melyeket a rajongók készítettek ez alkalomra. Közben beszélgettünk, ismerkedtünk egymással. Volt jó néhány olyan rajongó is jelen, akiket még életemben sem láttam és néhányukkal sikerült megismerkedni. Sajnos ekkor értesültem arról is, hogy Edit azért nem tudott menni, mert félúton Szeged felé rosszul lett és vissza kellett fordulnia. Ezúton is jobbulást kívánok Neki! Tézsé mindenkinek kitörő örömmel újságolta kb. ötpercenként, hogy olyan boldog, hogy nemsokára férjhez megy, hogy ezt az örömet nem lehetett meghatottság nélkül végignézni. Én is meghatva, de ugyanakkor mosolyogva néztem az „őrült, de csupa szív barátnőm” röpködését.  Jó néhányan meg is kérdezték tőlünk, hogy testvérek vagyunk-e Tézsével. Nemleges válaszunkra megállapították, hogy akkor biztosan rokonok vagyunk, mert annyira hasonlítunk egymásra.  Ez eddig számomra még fel sem tűnt, hiszen még csak másfél éve ismerjük egymást. Az ismerősökkel is váltottunk pár mondatot, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy már kígyózó sorokban állnak a rajongók a folyosó másik végében, mert a dedikálás elkezdődött. Odamentünk a sor végére mi is, közben Anna sorba kínálta az ott állókat egy kis „szíverősítővel”.Adri, Sz. Kata és Tézsé nem kértek, mire én úgy döntöttem, hogy egy pici pohárkával „bevállalok” és iszom Tézsé egészségére és erre az őrült napra. . Miután az első kortyot lenyeltem, nem tudtam, sírjak, vagy nevessek, annyira erős volt, de ez látszik is néhány fotón, melyeket Adri és Kata készítettek, miközben jókat derültek rajtam.  Adri, Tézsé és én egyszerre mentünk be Istvánhoz, Adri és Tézsé lelkesen fotóztak, mindannyian váltottunk néhány mondatot Istvánnal egy-egy fotó kíséretében. Csilla, István és a teremben lévő szervezők is nagy-nagy szeretettel fogadták és gratuláltak Tézsének közelgő esküvője alkalmából.

A dedikálást követően még beszélgettünk néhány rajongótársunkkal, közben Attila is próbálta összeszedni a csapatot a hazaindulás reményében. Kb. fél egy lehetett, amikor sikerült elindulnunk. Az eredeti terv szerint „útba esett” volna Jászberény is, hogy engem hazavigyenek, csak ez a GPS szerint majd négyórás vezetést jelentett volna az éjszaka közepén, ami nem éppen veszélytelen. Ekkor Vera fejéből kipattant egy ötlet, hogy mi lenne, ha én is mennék velük Budapestre és reggel busszal haza tudnék jutni. Ebben az esetben a menetidő jócskán lecsökkenne kb. két órahosszával. Be kellett látnom, hogy abban az esetben ez volt a legegyszerűbb és leghumánusabb megoldás mindannyiunk számára, így az éjszaka hátralévő részét én is Budapesten töltöttem, Tézsével és nővérével, amit ezúton is köszönök nekik.

Úgy érzem, hogy ez a nap tele volt izgalmas fordulatokkal, ugyanakkor csodákkal is, egyfajta ünneppé emelve azt, amelyekért csak köszönettel tartozom megértő férjemnek és családomnak. Ugyanakkor köszönet Tézsének, Attiláéknak, Adrinak önzetlen segítségükért, biztatásukért, és természetesen az est fénypontjának, Istvánnak és kedvesének, Csillának, illetve a többi kedves rajongótársamnak is a rendezvény megszervezéséért és lebonyolításáért, hiszen nélkülük ez a napom is az átlagos, szürke hétköznapok sorába süllyedt volna.

„…Azért vannak a jó barátok
Hogy a rég elvesztett álmot
Visszahozzák néked majd egy szép napon…”

Prónainé Nagy Mónika