Köréd gyűltünk, mint egy tűz köré, amelynek a lángjánál olyan jó melegedni, és amelynek a fényénél egymást is jobban látjuk.

- Borsi Andi beszámolója a szegedi találkozóról -

A szokásosnál is nagyobb izgalom övezte a Szegeden megrendezett baráti találkozóval egybekötött koncert előkészületeit. Legalább fél évvel a kijelölt időpont előtt (ha jól emlékszem, István szülinapján vetődött fel) elkezdődött a szervezés, program összeállítás, kedvcsinálás, RTaLentes egyeztetés. Nem volt kérdés, hogy ott leszek. A szervezők, Herby és Anna gondoskodtak róla, hogy az adatlapok és a programtervezet időben eljusson minden klubtaghoz. Itt is szeretném megköszönni a többhónapos áldozatos munkájukat! Felejthetetlen hétvégéről gondoskodtak! Természetesen ahhoz, hogy ilyen élményekben gazdag legyen ez a hétvége nemcsak nekünk hanem Istvánéknak is, még nagyon sokan hozzájárultak rajtuk kívül, de név szerint felsorolni mindenkit képtelenség.

Ahogy telt az idő, az izgalom egyre csak fokozódott. Utolsó héten már szinte csak ez a téma dominált a G-portálon. Paloma összeállította a batyus buli menüsorát. Nem kis munka volt mögötte, én csak tudom. Külön-külön mindenkivel többször egyeztetett, pontosított, még a recepteket is begyűjtötte . Többen jeleztük, hogy ezt kicsit túlzásnak tartjuk. A mennyiségeket figyelembe véve, egy közepes lakodalomra is elég lett volna. Hogy ez adta e az ötletet, nem tudom, de a szombat esti retró partin mindenki meglepetésére valóban felbukkant egy „jegyespár”. A lagzihoz minden adott volt. Jaj, nagyon előre szaladtam.

Vissza az előkészületekhez: Mindenkinek az utazásáról, érkezéséről tudtak a szervezők. Gondoskodtak mindannyiunk fogadásáról, külön mailben értesítettek erről. Ezen nagyon meghatódtam. Ekkora odafigyelést nem sok helyen lehet tapasztalni a mai rohanó világban. Már csak egy nap volt indulásig. Én a buszos megoldást választottam. Az útvonaltervező szerint számomra az volt a legegyszerűbb. Nagyváradról Szegedre nincsenek direkt járatok, de busszal megoldhatónak látszott irányonként egy átszállással. Utolsó napon szembesültem azzal, hogy a Volán RT elmulasztotta az oldalt frissíteni, és már nem létezik az a járat, amit én kiszemeltem. Bepánikolva szaladtam a csetre segítséget kérni, és telefonon hívtam a barátnőmet, aki már többször megtette az utat Váradról Szegedre. A kívülállók egyébként is sokkal higgadtabban átlátják ilyenkor a helyzetet. Ha van egy célom, nem ismerek lehetetlent. Mindig megoldásban szoktam gondolkozni, nem kifogást találni. Ebben az esetben is volt megoldás számomra: három vonattal simán (!) el lehet jutni Nagyváradról Szegedre, négy vonattal meg vissza. Elsőre kicsit macerásnak gondoltam a hét vonatos, őt átszállásos megoldást, de miután többször körüljártam a témát higgadtan is, ez tűnt a legoptimálisabbnak.

Tudom, hogy olyanok is olvassák a soraimat, akik nem ismerik Istvánt és a rajongóit személyesen. Bízok abban, hogy ha nem is a beszámolómból (mert szavakkal visszaadni képtelenség), de a képekből, videókból, hazaérkezés után csevegőbe irt beköszönésekből, élő közvetítésből tökéletesen lejön nekik az, hogy miért ragaszkodunk ilyen őrültségek árán is ahhoz, hogy újra és újra együtt lehessünk. Soha nem mentem még haza úgy (túl vagyok 30 koncerten), hogy ezt kihagyhattam volna.

A megbeszéltek szerint engem Evelin várt a pályaudvaron. Derült, kellemesen meleg volt az idő, pedig mindenütt esőt, zivatart ígértek. Hiába, Szeged a napfény városa, most is az volt. Csak öt óra körül mentem a találkozó helyszínére, addig a vendéglátóimnál töltöttem az időt. A kollégiumhoz közeledve összetalálkoztam néhány rajongóval, akik épp egy rövid városnézésre indultak. Érdeklődtem tőlük, hogy az épületben merre keressem a csapatot. Sztereóban tört ki belőlük a nevetés: Ahogy belépsz, már hallani fogod a ricsajt! Majdnem! Még be sem léptem, máris hallottam. Ez is elgondolkoztató: Annyi aggodalom, stressz, bizonytalanság, rohanás jellemzi a ma emberét, és itt van ez a sziget, ahol ebből semmit nem lehet tapasztalni. Mindannyian tudunk őszintén (!) mosolyogni, örülni, önfeledt kikapcsolódni, és nem utolsó sorban örömet szerezni egymásnak, olyan embereknek, akikről pár hónapja, azt sem tudtuk, hogy a világon vannak. Nem kis dolog, hogy fogja magát néhány ember (önként, nem elvárás!), és odateszi az idejét, energiáját, pénzét, hogy örömet, élményt szerezzen, megajándékozzon másokat. Bizony, jobb adni mint kapni, vagy ahogy István szokta mondani: A legjobbat akarom kihozni magamból, és a legtöbbet adni az embereknek.

Átvettük a kitűzőket, zászlókat, amiket elhelyeztünk egy térképen, hogy látványosabb legyen, mennyi helyről gyűltünk itt össze. A díszterem falát Magdi képei díszítették. Igényesen, A4-es formátumban, laminálva voltak. Koncert után mindegyiknek gazdája lett. Istvánnak is tetszett a kiállítás. Miközben nézegette, egyszer viccesen megkérdezte: Ez hányban készült? 

Összetételében nagyon heterogén volt a közönség, Lina három éves kislányától a nyugdíjas korúakig, a gazdálkodótól a kutató professzorig. A mindenhonnan összesereglett barátokon kívül helybeliek is részt vettek a péntek esti koncerten. Külön öröm volt számomra, hogy Házy Ildikóval (Hildus) is találkozhattam. Én úgy ismerem őt, mint Istvánnak egy nagyon hűséges, önzetlen, csendes rajongója, akinek nagyon sokat köszönhetünk, kitartó misszionárius munkát végez. Rendszeresen olvashatjuk írásait, reflektálásait, az Istvánról szóló információkat mindig széles körben népszerűsíti, sok mindenre kiterjed a figyelme.

Közben Paloma néhány segítőjével megterítette az asztalokat, sok féle finomság felkerült. Lehetett fogyasztani. Nyolc órakor már mindenki elfoglalta a helyét a díszteremben. István is megérkezett Csillával. Néhány jól megválasztott köszöntő szó után Anna konferálta fel. Pólóban, egy szál gitárral sétált be a színpadra. Nagyon szimpatikus volt benne ez az egyszerűség! És érdekes, ugyanaz az ember, aki újévkor az alkalomhoz illő fehér öltönyben, magabiztosan állt színpadra most könnyedén tudott laza lenni. Mind a kettő ő, mind a kettő ugyanaz az igényesség, ugyanaz a minőség. Látszott, hogy örül nekünk, de az is látszott, hogy annak ellenére, hogy ez egy családias (így szokta emlegetni) alkalom, ugyanúgy izgult, mint mikor többezres tömeg előtt lép fel. Már egy ideje figyelem ezt nála, az első számnál mindig nagyon látszik, hogy zavarban van, de utána hamar szokott oldódni.

Mielőtt elkezdett volna énekelni István, Syrann lépett a színpadra, és egy nagyon találó, megható Ady verssel köszöntötte kedvencünket:

Akarok! Egy kemény rövidke szó
ebben benne van az egész életem!
E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,
e szó miatt még sokat könnyezem.
De történjék bármi,
ha az egész világ fog ellenállni,
vagy ha egyedül is maradok,
mindent legyőzve mégis AKAROK!

István is és mi is nagyon díjaztuk ezt az ötletet. Akkor még nem is sejtettük, hogy Syrann a végére is tartogat meglepetést. Közben azon agyaltam, hogy nem sok olyan énekes lehet, akit így köszöntenek a rajongói. Másfél év után! Nem egy életmű díj átadáson vagyunk. De ennek helye volt ezen az estén. Valahogy megpróbáltuk kifejezni azt az örömöt, tiszteletet, nagyrabecsülést, szeretetet, amit érzünk. És István mindent megtett, hogy mindezt viszonozza. Nem csak énekelt nekünk, hanem érződött, hogy fontos volt neki, hogy jól érezzük magunk. Látszott, hogy nagyon rákészült, hogy a rajongóinak különleges élményt nyújtson. Figyelembe vette a korábbi visszajelzéseinket, hogy milyen szépen szólnak a gitárkísérettel előadott dalai és acapellái. Hozta a kedvenceinket, összesen tizenegy számot, és csak a felét énekelte zenei alappal. A Nem lesz már végén odanyújtotta a mikrofont egyik mellette táncoló rajongónak, ő pedig vette a gitárt és úgy folytattuk.

Ahogy az első szám után elmúlt a szokásos lámpaláza, végig nagyon oldott volt, jókedvű, rengeteget poénkodott, beszélt, táncoltatott, lejött közénk. A Crazy-nél, mikor táncra biztatott, Té Zsé előre ment, és üdvözölte Istvánt. Azonnal felismerte, és „bemutatta” nekünk: Ő Belgiumból jött. Hihetetlen, egyszer találkoztak, annak is van már egy éve. Nagyon jól elviccelődtek. Átélve az együttöltött felejthetetlen estét vagy akár utólag visszanézve, minden eddigi alkalomhoz képest István most volt a leginkább felszabadult, vidám, beszédes és viccelődő. Ez már szinte olyan volt mint egy családi esemény. Ha belegondolunk, ez volt a második olyan rajongói találkozó, amin ő is részt vett. Az első Pécsen volt, kereken három hónappal a CSISZ győzelem után. Épp a napokban néztem újra azokat a felvételeket. Látszik, hogy Istvánt már akkor is meghatja az a szeretet, amivel körülveszik, de nyilván az elején ez még sokkal inkább egyirányú volt. Azóta rengeteget fejlődött ez a kapcsolat. Sok rajongót megismert, bizalmába fogadott. Ehhez kellett az az őszinte odafigyelés, érdeklődés, amit első perctől tapasztalunk nála. Ebben nem látok változást nála.

A remek hangulatú, fergeteges koncert után (minden szám után percekig tapsoltunk, sokszor állva!) következett az a rész, amikor az előre összegyűjtött kérdéseinket Anna felolvasta Istvánnak. Nagyon helyénvaló kérdések voltak főleg a pályájával, elképzeléseivel kapcsolatosak. Azt figyelhettük meg nem csak ekkor, hanem az este hátralevő részében is a beszélgetések folyamán, vagy bármikor, ha riportot készítenek vele, hogy ugyanazokat a válaszokat adja, mint másfél évvel ezelőtt. Egyrészt nagyon következetes, másrészt semmit nem változott az értékrendje, ami ekkora fordulat után nem kis dolog. Folyamatosan van, mit tanuljunk tőle!

Bogárka lépett a színpadra és átadta a „Tabáni életmű” harmadik kötetét a Képes krónika című albumot. Így telik az idő! – mondja István. Röviden összefoglalta az album tartalmát, amit tulajdonképpen ő szerkesztett és kivitelezett rendkívül igényesen. Engem az fogott meg a legjobban, mikor azt mondta, hogy „leginkább találsz benne szeretetet…, mert egy művésznek mindig szüksége van a közönsége visszajelzésére és támogató szeretetére.” És még egy mondatot hadd idézzek az albumból: „Köréd gyűltünk, mint egy tűz köré, amelynek a lángjánál olyan jó melegedni, és amelynek a fényénél egymást is jobban látjuk.”

Syrann újabb nagyon megható és alkalomhoz illően kiválasztott versével fejeződött be a baráti találkozónak ez a része.

Bogdán András: Álmodj!

Álmodj boldogot, álmodj szépet,
Álmodj igazra váló meséket,
Álmodj barátot, melletted állót,
Álmodj hű társat, el sose válót,
Álmodj magadnak igazi otthont,
Álmodj bele, kivel megosztod,
Álmodj táncot, mi magasba emel,
Álmodj táncost, ki szívednek felel,
Álmodj tüzet, lánggal égetőt,
Álmodj csókkal perzselő szeretőt,
Álmodj utakat, messzi világot,
Álmodj szívedben nyíló virágot,
Álmodj szerelmet, tiszta vágyat,
Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad,
Álmodj szabadot, láncot megtörve,
Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve,
Álmodj hát jövőt, álmodj szépet,
Álmodj igazzá váló meséket!

Vacsora, beszélgetés következett. Nagyon változatos és bőséges volt a kínálat a svédasztalon, és ahogy fogyott valami, újabb adagok kerültek elő a hűtőkből. Közben lehetőségünk volt ismerkedni, nagyokat beszélgetni. Én ekkor találkoztam először Té Zsé-vel, aki éppen most tölti a lánybúcsújának a heteit. Belgiumban ennek komoly hagyománya van. Nagyon természetes, szimpatikus lány, és olyan aranyos volt, ahogy lelkesen megosztotta velünk az örömét. Többen felkerekedtek, hogy ajándékokkal, figyelmességekkel lepjék meg barátaikat. Ebolit említem meg, aki mindenkinek, akit „ismer” egy személyre szóló DVD-t készített szintén személyre szóló jellemzéssel, ajánlással és borítóval. Nagyon ötletes, és ahogy már többen visszajelezték, tökéletesen eltalálta az érdeklődési körünket, ízlésünket. Csak tudnám, hogy találta ki, mi a kedvencem! 

Közben Istvánék is befejezték a vacsorát. A kollégium egyik szobájában, nyugodt körülmények között lehetett vele beszélgetni, aki akart fotózkodni, csoportképeket készíteni, a kiáltáson vett képeket, egyebeket dedikáltatni. A többiek a svéd asztal környékét látogattuk, vagy kicsit arrébb beszélgettünk, megtöltöttük az első emeletet (a hangunkkal meg az egész épületet ). Fel sem tűnt, hogy elrepült az idő. Éjfélkor megjelent valaki, és felszólított, hogy akinek nem a kollégiumban van a szállása, hagyja el az épületet. Na, erre igazán nem számítottam. Azt terveztem, hogy hajnalig mulatom az időt a ritkán látott barátaimmal. Sehogy nem tudtam belenyugodni, hogy így áthúzzák a számításaimat. Eszemben sem volt távozni. Biztos voltam benne, hogy Istvánékat nem fogják onnan kipenderíteni, azt is sejtettem, hogy nekik sem ott van a szállásuk, gondoltam, majd résen leszek, és amikor ők távoznak, én is kisurranok mellettük.

Mindeközben Lina, Dádó és Kiacs gondoskodott az élő közvetítésről, egy-egy rövid riport is készült velünk, így az otthon maradottak nem kellett addig várjanak a hírekre, míg haza érünk. A vége fele én is odamentem Istvánhoz, és elújságoltam neki, hogy a Múzeumok Éjszakáján készített egyik videóm (ÉRZÉS) lett a nap felvétele a zene.hu-n. Büszkén számoltam be, milyen sokan rákattintottak, és hogy mennyire örülünk ennek. Ezt is Házy Ildikónak köszönhetjük! Azóta kiderült, hogy a szegedi koncert egyik felvétele is megkapta ezt a címet. Most éppen Tabáni István: Közeli helyeken a nap felvétele a zene.hu-n. Ennek is szépen emelkedik a nézettsége. Lassan mindenki sorra került, aki szeretett volna vele beszélgetni. Próbáltunk elköszönni tőle, de ez elég hosszadalmasra sikerült, mindenkinek jutott még eszébe valami, nem volt könnyű elengedni őket. A tervem bejött, a virágok és ajándékok takarásában szépen kisurrantam mellettük a kapun.

Teljesen mindegy, hány óra van, ilyenkor nem lehet elaludni, kavarognak bennünk az érzések, élmények. Az nyugtatott meg, hogy másnap folytathatjuk. A szombat délelőtt városnézéssel telt. Ezen én nem vettem részt, mert az ismerőseimmel is akartam néhány órát együtt lenni. Visszanéztem a képeket, felvételeket, amik a városnézés alatt készültek. Hihetetlen, milyen vidámak, mennyire jól érzik magukat együtt azok az emberek, akik mindössze néhányszor találkoztak eddig. Én a halászcsárdában csatlakoztam a csapathoz. Feltétlenül meg kellett kóstoljuk a szegedi halászlét. Nyolc személyes asztalok körül helyezkedtünk el. Nekünk mindig van témánk, még evés közben is. Mondhatom, hogy többet használtuk a szánkat nevetésre mint evésre . A Tisza parton komótosan sétálgatva indultunk vissza a kollégiumba. Közben felkerekedett a vihar, és a végén már nagyon kellett szedjük a lábainkat.

Az koraestére tervezett retró buliig még volt egy kevés idő, ezt arra használtam ki, hogy a Tabáni Akadémián tovább képezzem magam egy kicsit. Lina és Dádó felváltva volt az oktatóm. És hadd újságoljam el, már sikerült gyakorlatba is ültetni a legfrissebb ismereteimet . Egészen kedvet kaptam a „továbbtanuláshoz”, csak egy a gond, eléggé el vagyok itt szigetelve a többi hallgatótól és az oktatóktól . Ekkor már kezdtek készülgetni a többiek az esti schowra. Gyorsan én is átöltöztem, és bosszúsan konstatáltam, hogy a retró cipőmet, amit direkt erre az alkalomra turkáltam, a szálláshelyemen felejtettem. Kénytelen voltam az alkalomhoz nem illő cipőmben maradnom. Aztán hiába hangsúlyoztam, hogy zsűritag szeretnék lenni, a kifutót nem nekem találták ki, ragaszkodtak hozzá, hogy ha már felöltöztem, fel is kell vonulnom a többiekkel. Nem volt hát más választásom, szerényen meghúztam magam a többiek között.

Először csapatosan vonultunk fel, talán kétszer is. Mindenki enyelgett, amennyire csak bírt. Aztán következett az egyéni bemutatkozás a zsűri és a nézők előtt. Én ezt az egészet nem találtam éppen annyira viccesnek, de a nézők többsége fetrengett a nevetéstől, és pi… össze magát. Kétségtelen hogy a legnagyobb szenzáció a Fibi-Fulo alakítása volt. A menyasszonyt elsőre felismerte mindenki, de a vőlegény beazonosítása volt, akinek komoly kihívást jelentett. Ki ez az öregember? – csapta meg a fülem. A zsűri döntése nehezebb volt, mint amire számítottak, ezért többször megkértek, hogy vonuljunk fel újra. Végül nagyon kreatívak voltak, mindenkinek kitaláltak egy minősítést. Nem hiszitek el, simán bezsebeltem a „legbájosabb versenyző” címet. Köszönöm! Ezek szerint a mosolyomat nézték nem azt a fránya cipőt. Az eredményhirdetés után Syrann még kommentálta a dolgokat, szerinte én inkább a „legmázlistább rajongó” címet kellett volna kapjam. Nyilván nem a retrós alakításomra célzott.

Megint éjszakába nyúlt a közös éneklés, beszélgetés. Nagyon örültem, hogy Evelin szombaton is velünk tartott. Sokat jelentenek számomra ezek a kapcsolatok. De sokan elmondhatják ezt rajtam kívül is. Számtalan barátság született (tartós!), sok embernek lett tartalmasabb az élete, magányosok leltek barátra, összefogásoknak lehetünk tanúi. Mindez kevesebb mint két év óta. Mint tudjuk, Dádó nagyon unatkozott azon a délután . És ez lett belőle! Mikor hazaértem, István köszönő levele fogadott. Ez nagyon jól esett! Mindenkinek! Lehet ezt überelni? Nem, de fogjuk!

Másnap cseten meséltem el a hétvégi élményeimet egy volt munkatársamnak. A válasz ennyi volt: Úgy szeretném látni ilyenkor az arcod!

Borsi Andi

https://www.youtube.com/watch?v=X8JLPdcKwDs

https://www.youtube.com/watch?v=Bq46uJxaB10

https://www.youtube.com/watch?v=Pn8ZZluwio8

https://www.youtube.com/watch?v=GOcH0x89v4w

https://www.youtube.com/watch?v=J2PbJnq1iO0

https://www.youtube.com/watch?v=l52C9Fl8pGQ

https://www.youtube.com/watch?v=lbP8V1PYzTg

https://www.youtube.com/watch?v=k0nop83QhYg

https://www.youtube.com/watch?v=1lcJrqWTL7c

https://www.youtube.com/watch?v=m5PiEsTFjsU

https://www.youtube.com/watch?v=bTvHeb_5y_c

https://www.youtube.com/watch?v=SZBz2xLhJik

https://www.youtube.com/watch?v=y3TG7FyGMV0

https://www.youtube.com/watch?v=7Rufwqsy_kg

https://www.youtube.com/watch?v=zIu8Nv-ht40

https://www.youtube.com/watch?v=bGQFAV4tj5U