Padrienn beszámolója:

Szondykata gondolata volt, hogy István egy „hihetetlen csoda”. (Remélem, megengeded nekem Szondyka, hogy használjam ezt a szókapcsolatot, a tegnapi napomra utalva vele.)

István első klubkoncertjére, melyen a Smile Showtime Band vendége volt, eleinte nem is gondoltam, hogy eljutok. Budapest hozzánk 80 km, ami igaz, nem sok, de errefelé a közlekedés nem a legjobb. Autóval pedig csak a férjemmel mennék, ő pedig nem kimondottan Tabáni-rajongó. Az első „ hihetetlen csoda” múlt pénteken esett meg, amikor óvatosan „beadagoltam” életem párjának a koncert hírét. Meglepő volt a válasza, megy felhívni a Symbol Rendezvényközpontot…. Másnap sikerült asztalt foglalnunk a 220 éves étterembe, ez pedig azt jelentette, hogy tuti belépő a koncertre is! A héten egy méterrel a Föld felett jártam…

A második „hihetetlen csoda” szombaton reggel ért utol, amikor ajándékot készítettem Istvánnak, a naptárt. Valahol elakadtam, de a párom keze biztos mozdulattal javította ki a hibát, egyetlen megjegyzés nélkül. Neki, Istvánnak…. Nyomtatni, bekeretezni már gyerekjáték volt.

Rengeteg készülődés után (a hölgyek már csak ilyenek…) elindultunk Budapestre. Közben kicsit megnöveltük a létszámot, a férjemmel és a sógorommal hárman érkeztünk a Symbolba. Belépve a pinceétterembe, sem Miyukit, sem Attilát nem láttam még, így egy pár perc után telefonáltam Attilának. Rövid időn belül mindkettőjükkel megtaláltuk egymást, és beszélgetni kezdtünk. Attila beszámolt Róla, hogy már látta Istvánt, na és a Smile együttes itt vacsorázik. Hát megbeszéltük, odamegyünk az asztalukhoz. A pincér szívesen odavezetett minket, vagy legalábbis nem tiltakozott. Sajnos István nem volt velük, Gönczi Gábor viszont nagyon kedvesen adott nekünk tájékoztatást István esti fellépését illetően, és ötletet arra, hogyan és mikor adhatom át az ajándékot. Tehát éjfélig kell várni, míg István színpadra lép, és ezután van remény a személyes találkozóra. Infónkat Miyukival is megosztottuk, majd vacsiztunk, beszélgettünk, Attila találkozott egy volt osztálytársával, aki a Smile tagja, kicsi a világ!

Tíz óra előtt fizetünk, ekkor kaptuk meg a karszalagot, mint a „hihetetlen csoda” megtekintésének zálogát. Lementünk a klubterembe, ahol még csak kevés ember volt, hangerőből viszont sok. Így a továbbiakban csak kiabálva tudtunk beszélgetni. Tizenegy óra tájban már egyre nőtt és nőtt a tömeg, Attiláék meg felfedezték a Tabáni szülőket az egyik asztalnál, akik integettek Nekik, mint jó ismerősöknek. Látszott, nagyon kedves emberek, nem csoda tehát, hogy fiukra, Istvánra ennyi ember vár itt ma (is). Mert az rögtön kiderült, hogy a legtöbben István miatt vagyunk itt! Persze, voltak olyanok is a tömegben, akiknek tulajdonképpen mindegy volt, ki van a színpadon, csak ők ott lehessenek az első sorban! Ezért szó szerint közelharcot kellett vívni a sok várakozással megszerzett pozícióért a 3-4. sorban. Eszméletlen hülyén viselkednek egyesek! Az ajándék eközben ott volt a kezemben, és én csak reménykedtem, hogy sértetlenül megússza… na, ez is egy „hihetetlen csoda” volt.

Gönczi Gáborék és a három lány (Bedy, Bee és Szatmári Orsi) fergeteges hangulatot csináltak a teremben, ezt a helyet egy kisebb teremként kell elképzelni, a színpad kb. a negyedét foglalja el, ami csak kb. 20 cm magas. Tényleg sokkal közvetlenebb így az élmény, mint egy nagyszínpadon! Gábor kétszer is bejelentette Istvánt a szünet utánra.

A szünet utánra, amely végeláthatatlan hosszúságúnak tűnt. Egy következő „hihetetlen csoda” történt közben, hirtelen mindenki úgy eltűnt előlünk, hogy ott találtam magam a színpad előtt!!! Persze ezt a pozíciót is csak néhány erélyesebb mozdulattal lehetett megőrizni. De sikerült! Vége lett a szünetnek és egyszer csak ott állt előttem Tabáni István körülbelül fél méternyire! „Hihetetlen csoda”, mondtam már ezt? Fényképeztem, videóztam, és csak néztem, néztem, néztem… És Ő énekelt! Négy Queen dalt énekelt, én a közönség tapsolt, énekelt, hihetetlenül (csodálatos) fantasztikus volt a hangulat! A Smile zenekar felköszöntötte Istvánt a születésnapján egy tűzijátékos tortával! István egymás után mondta a köszönömöket, nagyon, de nagyon örült, mosolygott, és igen, meghatódott rajta. Talán a képeken látszik… Ez a nap más, mint a többi… Gönczi Gáborral együtt a teremben mindenki a Boldog születésnapot című dalt énekelte. István csak állt, kezében a tortával, mosolygott…és megígérte, hogy marad a Symbolban, hagyja, hogy ünnepeljék…

Mivel ezért jöttem, tényleg nem voltam magamra büszke, hogy amikor a Smile újból elkezdett játszani, amilyen gyorsan csak lehetett, kiviharzottunk a teremből. Csakhogy Istvánt sehol sem láttuk, ott álltunk tanácstalanul az előtérben. Itt láttunk sok ismert embert, celebet, de a reményt kezdtem elveszteni… kezemben az ajándékkal. Miyuki az utolsó pillanatban érkezett, így megtudtuk, hol van István. Rohanás vissza, és a „hihetetlen csodák csodája”, Istvánt megtaláltuk!

A férjem szólította meg Őt, gratulált a győzelméhez, aztán átadta a terepet. Én köszöntem, bemutatkoztam, Ő is… Felköszöntöttem, és átadtam az ajándékot egy puszi kíséretében. És István megnézte… tetszett Neki, mondtam azt is, hogy órákon keresztül vigyáztam a kép épségére… Nagyon köszönte, ezt nem is kell mondanom! Mutattam Neki, hogy magamnak is nyomtattam ugyanolyan naptárat, arra kérném az autogramot. Igen ám, de sajna perpillanat nem volt Nála toll (ejnye István, hol a blogos tollad?), a táskám mélyén kutatva előhalásztam egyet. Közben Attila is kért egy autogramot a fiának. Nekem ezt írta: „Adriennek sok szeretettel: Tabáni István.” Ezután átadtam az iwiwes klub üdvözletét egy újabb puszi kíséretében, minden jót kívánva. Ő hasonló jókat kíván Mindenkinek!!! Na meg fényképezkedtünk is. Attilára teljesen ismerősként tekintett, és nemcsak Ő, hanem a menedzsere?, szóvivője?... mindegy, az az ember is, aki vele volt. Gratuláltak a bloghoz. Ez szerintem nagyon nagy dolog. Elbúcsúztunk Istvántól, hiszen vártak még Rá és fáradt volt szegény! Mindez tényleg egy csoda volt! Ezért mentem, de nem számítottam Rá, hogy megvalósul minden, úgy ahogy elképzeltem, tudjátok, leírtam a múltkor….(Ja, persze ott volt az irományom az ajándék mellett, ám szerencsére meg bírtam szólalni. Ennek ellenére megkapta azt az irományt is…)

Ekkor már negyed 3 felé járt az idő! Búcsúztunk Attilától, és mi is kijöttünk a kapun. Hajnal 4 óra volt, mire hazaértünk, egy „hihetetlen csodás” este, éjszaka után!

 padrienn