Az alábbi írás Iru alkotása, aki hangokat is mellékelt művéhez. Fogadjátok sok szeretettel a ceglédi fellépésről szóló beszámolót:

Úgy ülök itt, az üres oldal előtt, mint háza küszöbén a régi idők indiánja, aki a kimerítő vadászatból hazaérve percekig  vár csendben, maga elé bámulva. Tudjátok miért? Hogy utolérje a lelke. (a sok rohanás után)

Számtalan élmény kavarog bennem az elmúlt napok eseményeiből. Rengeteg utazás, régi és új  találkozások, szavak, tekintetek. Nem is tudom mennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy kiszűrjem azt, amit érdemes tovább vinni, beépíteni az életembe. De van, néhány nagyon egyértelmű érték ,amit szívesen osztok meg veletek is. Például az a tiszta lelkierő,  amivel  Tabáni István énekel. Aminek köszönhetően átérzed a “majdnem” fájdalmát. Azt a  hiányérzetet, ami miatt megfoghatatlan, megörökíthetetlen marad a pillanat – valami visszatart a teljességtől, közel lenni valakihez, majdnem elérni, majdnem megnyílni …és mégsem. Aztán meg belenyugodni  és elengedni.

Már az elején nyílvánvaló volt, hogy nem a könnyed dalok énekesét hallhatjuk, tisztelhetjük benne, de mintha értelmezve, érthetőbbé téve jutnának el hozzánk  az ismert dalok. Másképp, mint eddig…

Ahogy a Gyertyákat hallgatva, nem érzed újra azt a tehetetlenség érzetet, amit eddig, ha azoknak a szeretteidnek a képét láttad, akiknek már csak a hiányát érzed, vagy ha felvillant előtted a járda szélre szorult hajléktalanok képe -, mert rájössz, hogy többről van itt szó, mint az emlékezés kis, fellobbanó kanóclángjairól. Kell hogy adasson lehetőség továbbélni elveszített szeretteink életét, és kell hogy legyen erő továbbvinni az elesetteket.

Aztán beleélheted magad abba a feltétlen bizalmi állapotba, amibe a többszörös “mamaaaa” kiáltással  léphetsz be. Lehet, hogy soha nem fogod teljesen megérteni ezt a dalt, csak foszlányokat érezhetsz át belőle.  Pedig van, aki teljesen tisztában van a “feladat nehézségével”  és teljes átáléssel énekli, sőt a kedvencének  mondja. - Hanganyag: István beszél és énekel

És amikor meghallod azt dalt, amitől eddig vagy rádtört az aggodalom, vagy beleborzongtál  a mélységeibe… Most csak hallgatod, hogy  helyére kerültek a hangsúlyok, és nem riaszt az elérhetetelen. Most inkább bizakodsz: hátha a fényév távolság ámulatában is megtalálod a helyed  ezen a csöppnyi földön, hiszen itt áll  egy élő példa épp előtted!  - Hanganyag:István beszél

Koncert végén, amikor  már kiörvendezted magad a jutalom dalok kedvességében, talán hallhatod magadban a folytatást, szimfonikus zenekísérettel az olykor dübörgőssé hangosított zene helyett. De csak, ha nagyon figyelsz, és nem vonja el a figyelmed a rajongók  izgatott sietsége, akik még mindig kapni akarnak, vagy megfejteni a rajongás mibenlétét vagy csak próbálgatni a szeretet árnyalatait. Őket látva talán bevillan néhány találó verssor: “Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik./Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret /Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret./Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik./…/ Van, aki önmagát szereti másban,/s van, aki önmagában azt a másikat,/ akivé maga is válik általa.” (Somlyó György:Mese arról, ki hogyan szeret)

És ezzel lassan, mindenestől haza is érsz, és veled én is - igazán csak itthonról beszélhet az ember.

Iru