- Niki beszámolója a siófoki fellépésről -

Az iwiw-es klubban a topikban mindig azzal biztattuk egymást, amikor a "szerencsések" hazaértek István egy fellépéséről, hogy előbb utóbb, mindenkinek eljön az ő ideje... :)  Én is erre készültem már nagyon rég és ráadásul dupla annyira vártam, mert már korábban megbeszéltük, hogy Editem eljön velem... :)
Nem sok időm volt készülődni... Reggel, gyorsan még gyerekorvoshoz vittem Emmát, aztán rohantam bevásárolni, gyors hajmosás és már indultam is, mivel már dél körül volt és kettőre beszéltük meg a találkát Edittel Székesfehérvár környékén...  Indulok... Nagyon izgultam, hogy odataláljak, mert a kölcsön gps-t alig tudtuk beüzemelni és még nem nagyon jártam Székesfehérvár felé... Közben persze Istvánt hallgattam, vagy pontosabban csak hallgattam volna, mert az mp3 lejátszóm is hamar "megadta magát"....  De így legalább az útra tudtam koncentrálni, amire szükség is volt mivel a "kölcsönkütyüm" nem lett jól beállítva és már az M7-esen jártam, amikor még mindig azt mondogatta, hogy térjek le az autópályáról....  Fehérvárnál hívtam Editet, hogy hol tartok, persze akkor Ő már ott várt a lehajtóval szemben, így rögtön meg is láttuk egymást.... Gyorsan megálltam mellette és már ugrottam is ki az autóból, hogy üdvözöljem... Úgy öleltük egymást percekig, mint akik már ezer éve barátok és rég találkoztak... És csak vigyorogtunk.... :) Gyorsan letettük az autót, összepakoltam az ajándékokat és pár holmimat... "Beköltöztem" Editem autójába... :) Innét együtt mentünk tovább Siófokra..... Közben Attila is telefonált, hogy ők már ott vannak... Első dolgunk volt megkeresni őket.... Aztán Szondykát is megtaláltuk.... Persze velük is olyan volt a találkozás, mintha már régóta ismernénk egymást... És ismerjük is, csak egy "apróság" eddig mindig kimaradt... A személyes találkozás.... Attilával és családjával volt Anikó is (szerencse a gportálról), így jó kis társaság jött össze és gyorsan eltelt az a kb. egy óra, ami még hátra volt István fellépéséig.... Közben még több rajongóval is találkoztunk más oldalakról....  Már alig vártuk, hogy vége legyen a gyerekműsornak, amint a gólyalábasok eltűntek, mi rögtön a színpad felé vettük az irányt... Rögtön lefoglaltuk az első sorban lévő padokat...

És igen, nem titok... Láttam, hogy már Editem is megírta a "villámbeszámolóba", amikor hazaért, hogy elég "taknyos" volt a hangom a telefonban... Hát igen... Hazafelé többször is elsírtam magam.... Jobb volt ezt egyedül lerendezni magamban, mielőtt hazaérek... Nagyon kettős érzés volt bennem... Nem csak a csalódottságtól potyogtak a könnyeim, bár kétségtelen, hogy ez is közrejátszott, mivel Nekem nem tudom mikor lesz még egy dobásom Istvánnál és hiába mondtam a kísérő srácnak is, hogy Németországból jöttem, ezért... Ha jól belegondolok, lehet, hogy én sem hittem volna el magamnak a helyében... És persze tudom, mások is jöttek messziről.... És persze én sem vártam volna többet, mint fél-egy perc, hogy rendesen odaadjam az ajándékaimat, kérjek egy aláírást és készüljön egy közös kép, amire azért normál esetben legtöbbször van is lehetőség.... De amikor már elkezdtem volna magamat sajnálni, akkor eszembe jutott egy másik dolog és a meghatottságtól könnyeztem tovább.... Hogy drága új barátaimnak még ennyi sem jutott aznap Istvánból, mert mind azon voltak, hogy nekem sikerüljön... Maguk elé engedtek, rohantak a fényképezőgépekkel, hátha sikerül a kép és közben nem is törődtek azzal, hogy ők is odajussanak hozzá....  Ezúton is szeretném megköszönni Mindenkinek a felém való kedvességét! :)
Mikor másnap gyorsan beléptem megnézni az e-mailjeimet láttam, hogy Editem küldött egy kedves hozzászólást, amit Miyuki üzent nekem a topikban.... 

Miyuki egyik mottója:
"Az álmaim ne valósuljon minden egyszerre, inkább fokozatosan, egyenként. Mert így hosszan tudok álmodozni, nem?"

És milyen igaza van megint... :)
Most találkoztam Editemmel és a többiekkel... Istvánból annyi jutott, amennyi.... De az előadás természetesen szuper volt és azért egész jó kis képek készültek... :) Ismét köszönet érte Mindenkinek! :)
Egy életre szóló élménnyel lettem gazdagabb... :)

Nem adom fel... Miyuki mottójával megyek tovább...
Majd legközelebb talán sikerül minden, ahogy elterveztem...
 

Niki

:)