- Zsikó Eszter írása -
Április 18-a vasárnap reggel
Mint mindenki tudja (vagy nem) jelentkeztem az X –be. Ti is unszoltatok, és az ismerőseim nagy része. Aztán engedtem az erőszaknak. :D
Reggel hatkor keltem, mert Pesten voltam nagyimnál. Onnan a nagyapámhoz mentem, onnan az RTL székházhoz. Nagynénémmel, Zsuzsival mentem. (ő csak 35 éves) Mikor megláttuk a székházat, kb.10 000 ember tuti volt ott.
Bodolóczki Barbi szólt, hogy Stella is megy, szóval, megkaptam Stella számát is.
2 és fél órát vártam, amíg bejutottam. De ez alatt az idő alatt a szervező elől minden hülyeséget megcsináltatott velünk. Tapsikolni a kamerának, stb.…
Mikor kb. 10 méternyire voltam a bejárattól, kiderült, hogy hívtak sztárokat is. Az első, aki fellépett: TABÁNI ISTVÁN !!!
Elő a telefon, és egyből hívtam Barbit.:D
Nagyon örültem, hogy legalább most láthatom élőbe, ha már februárban nem láthattam a Camponában. :D
Együtt énekeltem vele, megadta a hangulatomat egész napra. :D
Mikor 5 méternyire voltam az ajtótól, akkor még láttam a színpad mellett, de 5 perc múlva eltűnt.
Én már ennyinek is örültem.
A bejárat felé, elszakadtam a Zsuzsitól. Mikor bejutottam, a bejárattól nem messze megkaptam a számomat. Csupa női szám: 4882 :D
Aztán le kellett menni, hogy egyeztessem az adatokat és fotót csinálni. Mire kitöltöttem a lapokat, amiket kaptam, megérkezett a nagynéném is. Odajött hozzám és mondta:
- Te, ott a Tabáni.
- Hol?
- Ott a büfénél.
István teát iszogatott.
Mivel a fotóknál is nagy volt a tömeg, adatokat már egyeztettem, eldöntöttem, hogy odamegyek hozzá. :D
- Szervusz, István!
- Szia!
És jött a szokásos szöveg, hogy gratulálok neki, meg ilyesmi. Mondtam neki, hogy hiányoljuk iwiwen. :D Mondta, hogy nagyon el van foglalva, és azért nem jön. Kérdeztem tőle minden félét, Erzsike hogy van, ő hogy van, meg ilyesmi. Nagyon aranyos volt, mert ő is érdeklődött, hogy mi van velem. :D Ami nagyon jól esett. :D Mondtam, hogy színjátszom, nem sokára fellépek, és a beszélgetés átment baráti beszélgetésbe. :D
Mikor láttam, hogy a Zsuzsi már megy felfelé, már nekem is épp ideje volt búcsút vennem Istvántól. L Megkérdeztem, hogy kaphatok e tőle puszit. István elmosolyodott, és mondta, hogy persze. :D
Mikor felmentem, a nagynéném az anyukámat hívta. Anyámnak mondtam, hogy Istvánnal beszélgettem kb. 10 percet. Mellettem megszólalt Zsuzsi:
- Volt az fél óra is!
FÉL ÓRA!!!!! :D
Én aztán elvoltam. :D
NA de, hogy találkoztam Stellával?
Mikor arra vártam, hogy bejussak a szobákhoz, ahol meghallgatások voltak, állt mellettem egy nagyon ismerős szőke nő. Néztem, elővettem a telefonomat, felhívtam, és figyeltem a nőt, és arra vártam, hogy elővegye a telefonált. Aztán elő is vette! :D Rám nézett:
- Akkor te vagy az Eszter! :D
Szóval ez egy tipikus filmbeli jelenet volt. :D
Mikor bejutottam arra a folyosóra, ahol voltak a szobák, már nagyon izgultam. Kiderült, hogy az Ördög Nórinál énekelek. Szerintem aranyos a csaj, legalábbis nagyon rendes volt. Amikor elénekeltem a két dalomat, azt mondta, hogy jó a hangom, és hogy érdemes képeztetni.
Már rájöttem, ezzel úgy értette, hogy majd egy–két év múlva jöjjek vissza. Szóval nem jutottam tovább. De nem szomorkodom, nekem már István miatt is megérte. :D
Sajnos fotót nem tudtam csinálni vele, de van egy aláírásom, és már az a tény, hogy fél órát beszélgethettem vele, és hogy hallottam énekelni.
Zsikó Eszter
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Monique0201 2010.05.02. 20:56:29
Nagyon örülök,hogy megosztottad velünk a válogatás élményeit. Én személy szerint büszke vagyok Rád, hogy elmentél, elénekelted a dalaidat, tapasztalatot és "terepszemlét" tartottál, megismerkedhettél Nórával és nem utolsósorban Istvánnal is. Kívánom, hogy legközelebb sikerüljön továbbjutnod, addig meg tanulj, gyakorolj szorgalmasan!
zelizine 2010.05.03. 08:06:28
De jó!!!!Szerintem is ez egy életre szóló élmény lesz neked!!
Gratulálok bátorságodért ne add fel, sosem lehet tudni! Bízz magadban! Az álmok egyszer valóra válnak!!!
padrienn 2010.05.03. 20:39:59
Megvan az első "Istvános" élmény! Örülök neki!
És akárhogy is lesz, Te a Mi webcsillagunk vagy! Nekem már képem is van Rólad, ahogy a színpadon vagy! :) Emlékszel?
Üdv: Adrienn
TéZsé 2010.05.04. 16:11:33
Nagyon orulok, hogy beszelgethettel Istvannal, es annak is, hogy elindultal a versenyen....
Most hangolj a bulira:)
es Gyakorolj tovabb ha ez az almod... Millio Puszi TZS