Ezt a címet találtam ki most hirtelen, mely bár nem annyira eredeti, ám annál kifejezőbb. Na de, hol van még az eső, még ott tartunk, hogy visz az autó Dunavarsány felé, ismét egy olyan kisvárosba megyünk, ahol még sem azelőtt, sem ezután nem voltunk-leszünk. Ketten vagyunk Párommal, megszokott utitársunk, Anikó ezúttal nincs velünk. Mint ahogy nem kis meglepetéssel észlelem, hogy ezen a helyen bizony kettőnkön kívül egyetlen rendszeres Tabáni-fellépés látogató sincs jelen. Kicsit el is bizonytalanodom, hogy valóban jó színpad előtt állunk-e, hiszen a cím stimmel ugyan, de jártunk már úgy nemrég, hogy majdnem Anti Fitness Klubot néztünk végig a Bókay kertben, Tabáni István helyett. Ott ugyanis két színpad is volt, és mi a másik előtt horgonyoztunk le. Az első soros pozíció (mint a Forma 1-ben, ugye) most is meg van, sikerül a színpad elé kerülni nagyon könnyedén, mert az "előzenekar" (Tom Cat Band) műsora alatt még nagyon ritkás a nézőközönség. Aztán ahogy lenni szokott: István fellépésének kezdetére az addig mintegy 200 fős nézőközönség létszáma 600-ra emelkedik (ez a műsorvezető becslése), vagyis a mi csillagunk produkciójára ismét megtelik a küzdőtér.

A már oly jól ismert műsor ezúttal módosul, az első dal az Ez majdnem szerelem volt helyett a Long Train, utána sorban egymás után a megszokott dalok. Mivel a színpad előtt állunk, biztosra veszem, hogy István észrevesz minket, és talán örülni fog neki, hogy itt is lát legalább két ismerős arcot. Azonban kedvencünk figyelmét a dalok közti szünetekben néhány kissé illuminált bemondogatóval történő kedves csevegés köti le. "Énekelj nekünk, Péter! Máté Péter" - azért ez egy kissé meglepő így, később pedig ilyen beszólások jönnek a nézők soraiból: "Nyomjad, öcsém!", az eső eleredésekor pedig egy hölgytől: "Siess már, fiam!" - mire István: "Igen, anyu" :) Szóval Istvánunk nem jön zavarba ezektől a felkiabálásoktól, sőt mintha egyenesen keresné is ezeket a tömegből kirívó figurákat és szívesen elegyedik velük ilyen válaszolgatósdiba.

Az eső közben egyre erősödik, mi az első sorban még némileg védettek vagyunk a színpadot fedő tető által, de mögöttünk van néhány türelmetlen ember, aki egyre gyorsabb folytatásra ösztökélné Istvánt, így a dalok között megszokott rövid eszmefuttatások most elmaradnak, pedig már ezek is részeivé váltak a fellépéseknek. Mindig hallhatunk egy-két bölcs gondolatot kedvencünktől, persze némelyiket több helyen is elmondja, de hát a nézők többsége mindenhol először látja-hallja Őt.

A dalok a kezdeti váltás után a megszokott sorrendben jönnek, amint már fentebb írtam, ám így eggyel rövidebb a műsor, talán csak azért, mert hősünknek még jelenése van egy másik műsorban. Az eső egyre jobban bever a színpadra is, a fények jóvoltából nagyon szép képet alkotva. Ezúttal fényképezőgép nélkül érkeztem, pedig ezt a képet érdemes lenne megörökíteni. Telefonnal nyomok pár fotót, de ezek minősége elég gyenge, azért egyet megosztok Veletek, hogy erről a fellépésről is maradjon fent egy fotó.

Az utolsó ráadás a Ments meg! ezúttal á capella formában, majd ezután pár perc dedikálás következik a szomszédos művelődési házban. Sajnos csak kevesekre jut ideje Istvánnak, mert mennek tovább a Zámbó Jimmy díjátadó gálára. Csak egy gyors köszönésre van időnk, István ekkor észleli, hogy nahát mi is ott vagyunk :) Igen, ott voltunk, mint ahogy ott leszünk esőben-hidegben Soroksáron, Csepelen, Vecsésen egyaránt.

Hidas Attila