Soroksár, Molnár sziget, 17.10: A fellépés egy nagy sátorban van, engem Balassagyarmatra emlékeztet, hosszú asztalok, padok, a színpad előtt pedig egy nagyobb rész szabadon hagyva állóhelyként. Szemetszúr a hihetetlen mértékű rendőri jelenlét, teljesen érthetetlen, hogy mi szükség van a két tucatnyi megtermett őrző-védő mellett még legalább harminc készenléti egységes rendőrre. Ha valaki tudja, hogy mi volt ennek az oka, kérem írja meg, mert én nem ismerem Soroksárt, elképzelhető, hogy ennyire durva környék, ahol mindennaposak a balhék, csak én vagyok ez ügyben tájékozatlan. Az eső itt éppen elég szépen csöpög, de a sátorban ebből mit sem érzékelünk, így első állomásunkon szerencsések vagyunk, pedig eléggé aggódtunk előzetesen a várható időjárás miatt.

A színpad előtt sok ismerőst üdvözölhetünk, a pódiumon pedig Varga Feri és Balássy Betty előadása zajlik éppen. Nem rosszak ők, de az eléggé feltűnő, hogy mennyire igyekeznek előadni és eladni magukat. A nézők közé dobált cd-ket furcsának tartom, talán ennyire nem veszik, hogy így kell minél többet "eladni"? Nos hát, ők tudják, én mindenesetre nem jövök lázba ettől a műsortól, és már csak azt várom, hogy befusson kedvencünk mai első állomására.

17.30-kor el is kezdődik a fő attrakció, színpadra lép István. A megszokott műsor ezúttal is rövidebb, tekinetettel arra, hogy nagyon ki van centizve hősünk egész esti menetrendje. A Fényév távolság az első dal, melyet majdnem végigénekel, közben folyamatosan próbálja instruálni a technikust, ám végül feladja, mert alig hall valamit a zenei alapból. Újra kell kezdeni a dalt, ezúttal már normális hangzás mellett, ám ez az intermezzo rányomja bélyegét István hangulatára. A dalok között a megszokott filozófikus gondolatokat hallhatjuk, ám a jelen lévő rendszeres fellépés-látogató rajongókon kívül a közönség teljesen hidegen fogadja ezeket a mondatokat, és ezen a ponton egy kicsit kezdem megérteni a szokatlan rendőri jelenlétet. Valóban durva környék ez...

A félórás műsor legfelemelőbb pillanata, mikor a Kinőtt szárnyunk végén István az utolsó sort ("Súgj hát, kedvesem") oldalra fordulva, a színpad mellett álló Csillának énekli. Ilyet még nem láttunk tőle, és nekem nagyon tetszik ez a meglepő pillanat.

A Ments meg! alatt viszont ismét meg kell küzdeni a technikával, István szeretne több hangot az énekre, de hiába mutogat megszokott módján a technikusnak, az egész egyszerűen oda sem figyel! Érthetetlen ez is, hogy lehet ilyen felkészületlen és figyelmetlen embert megbízni egy ilyen fontos feladattal.

18:05: A műsor véget ér, autogram osztásra nincs idő, pár perc és már indulnak is tovább. Nekünk meg kell kerülnünk a sátrat az autónkhoz menet, valamint  egy rövid, kétbetűs kitérőt is kell tennem, így mire a parkolóhoz érünk, éppen jön szembe Andor jól ismert járműve. Egy gyors integetés, Andor visszaint, és ekkor beugrik a nagy gondolat: mivel Csepelt sem ismerem oly behatóan, a legjobb lesz, ha követjük Andor autóját! Ha nem lenne ennyi rendőr a helyszínen, akkor még a biztonsági öv becsatolásával sem vesztegetném az időt, ám igyekszem kultúráltan, szabályosan, de a lehető leggyorsabban Andorék nyomába eredni. Néhány szabályt kénytelen vagyok megszegni, hiszen van mintegy fél perc előnyük, és nem akarom szem elöl téveszteni őket. Hű társunk igen szépen tud gyorsulni, ha odalépek neki, bár alapesetben nem vagyok egy száguldozós típus, de most rendkívüli helyzet van, követjük Tabáni Istvánt árkon-bokron át! Na jó, szerencsére árokról és bokorról szó sincs, sikerül mintegy ötven méter távolságra felzárkózni mögéjük , amikor egy galád piros lámpa megálljt parancsol... Na, ennyit a szép kis tervünkről, marad a navi, végül is csak eljutunk valahogy a célhoz. Kétszer két sávos úton haladunk, elég tempósan, hátha mégis, és egyszercsak ott vannak ismét a látómezőben! Hamarosan fel is zárkózunk mögéjük és egészen Csepel központjáig, a következő fellépés helyszínéig követem Istvánékat.

18:25, Csepel, sétálóutca: A színpad előtt hatalmas tömeg, odafent Gergely Robi énekel Szécsi Pál dalokat, amihez csak egyetlen megjegyzést fűznék... Ha már egyszer az Egy szál harangvirágot énekli, akkor nem ártana hibátlanul tudni a szöveget. Kedves Robi, ha olvasod e sorokat (nyilván nem): nem "boldog szép napot", hanem "boldog névnapot" - így van ez helyesen :) Mikor Robi végez, néhányan kiválnak a tömegből, így lehetőségünk van egy kicsit előrébb nyomulni. Sajnos kénytelenek vagyunk nyomulni, van is, akinek ez nem tetszik, de kérem, nekem a fotózás miatt szükséges minél közelebbre kerülnöm. Sajnos, a nem megfelelő fényerősség és a viszonylag nagy távolság  miatt nem sikerülnek jól a képeim - a színpad még az első sortól is jó ötméternyire van, és a negyedik-ötödik "sorig" sikerült előrejutnunk. (Nem kis bosszúsággal láttam itthon, a csepeli és a vecsési fotók több, mint felét törölni kellett...)

Néhány perc van még Istvánig, az eső ezúttal sem viszi túlzásba szerencsére, az elején pár percig szemerkél, de aztán eláll. Észreveszem, hogy Pista Bácsi a kordonon belül áll, kezében kamerával és éppen Annával beszélget. Persze akad, akinek Pista Bácsi jelenléte zavarólag hat, hiszen a tízéves forma kislányai nem látják tőle a színpadra lépő fiát, és a kedves anyuka cseppet sem kedvesen próbálja arrébb terelni őt. Már-már azon vagyok, hogy jelzem a modortalan "Látol, kislányom??"-anyukának, hogy éppen Tabáni István apukáját kívánja a pokolba. Aztán tekintettel arra, hogy már így is feszült a helyzet mögöttem (ugyebár beálltam  egy "úriember" elé), úgy döntök, hogy meghagyom tudatlanságában "Látol, kislányom??"-anyukát. Amúgy is kezdődik a műsor, mindenki nyugodjon meg :)

A program ezúttal is rövidített, a Fényév távolsággal kezdődik, de itt szerencsére szinte tökéletesen be van állítva minden, nem úgy, mint Soroksáron.  Jönnek sorban a dalok: Bohemian, Kinőtt a szárnyunk, Ments meg!. A számok közti szünetekben István ismét filozófikus hangulatban van, ám itt már sokkal oldottabb, a közönség is vevő a gondolataira, és a humor is előkerül: "Mi az igazi kihívás az életben?"-kérdi, mire valaki felkiabál: "Egy nő!". Erre István válasza: "Egy nő vagy kettő?" :) Hatalmas derültség, láthatóan most már elemében van ez a fiú, hiszen itt hazai pályán énekelhet. A közönség szeretete pedig óriási, a két megszokott ráadás (Crazy és Long Train) után sem akarják leengedni a színpadról, jönnek a "Máté Pétert énekelj!" bekiabálások, mire rövid konzultáció után Andor mutatja a technikusnak, hogy rendben, legyen meg a nép akarata! Ilyen szerintem még egyetlen fellépésen sem volt, dehát Csepelen vagyunk, kedvencünk szűkebb hazájában, így következik még egy ráadás, az Ő. Nagyjából 19.15-kor ér véget a műsor, autogram osztásra ezúttal sincs idő, rohanni kell tovább mini koncertturnénk harmadik állomására.

19.58, Vecsés, Káposzta Fesztivál. Éppen beesünk az előre meghirdetett kezdési időpontra, és bár ezúttal nem volt lehetőségünk Andort követni, biztos vagyok benne, hogy már ők is megérkeztek, ezt hamarosan be is mondja a műsorvezető. Miközben a színpadon egy német fúvosegyüttes zenél, felhívom Andort és megkérdem, lesz-e a végén autogram osztás, de sajnos negatív választ kapok, nem lesz, mert Pisti fázik. Pedig jó lenne egy pár mondatot beszélgetni Pistivel is, Andorral is. Na mindegy, úgy tűnik, ez az egész nap egy nagy rohanás, de azért cseppet sem bánkódunk.

A tömeg itt is hatalmas, és már meg sem kísérelek előrébb jutni, pedig a fotók miatt jó lenne... István érkezik a színpadra, kezében teával, valóban elkelt volna egy vastagabb kabát, mert elég erősen fúj a szél. Az esőt itt is megússzuk, ami hatalmas öröm ahhoz képest, hogy egész napos csapadék volt prognosztizálva. Ismét Fényévvel kezd, a további sorrend is változatlan. Azért nagyon remélem, hogy az Ez majdnem szerelem volt és az Ő nem került le véglegesen a műsorról és ha kevésbé rohanós a napi program, akkor továbbra is énekelni fogja ezeket is Kedvencünk. Érdekes módon, bár itt legalább húsz méterre állunk a színpadtól, itt érzem leginkább, hogy István mintha kiszúrt volna minket a tömegből és sokszor idenéz Veronkámra és rám.

Sajnos ezúttal is nagyon hamar véget ér a műsor, legszívesebben még órákig hallgatnánk, de "tudom, minden véget ér". És mivel már valóban "elszállt a nyár", egyre hűvösebb van. Ha nyár lenne, akkor még világosban ment volna le a fellépés, és akkor a színpad fölött elsuhanó leszálló repülőgépet is sikerült volna megörökítenem. Igazán nagyszerű fotó lett volna. Az előadás végén néhány szerencsésnek sikerül autogramot kapnia, de már indulnak is az autóhoz. Odaintünk nekik, és megyünk mi is kifelé a sátrak között, és ekkor remek időzítéssel éppen akkor érkezünk a Vecsési Baráti Kör sátrához, amikor Istvánék kilépnek onnan. Így hát legalább egy gyors kézfogásra, köszönésre van lehetőségünk.

Ez volt hát a szeptember 26-i borús vsárnap délután (nem rövid) története. Fotóim itt tekinthetőek meg:

http://picasaweb.google.hu/hidas.attila/SoroksarCsepelVecses#

Hidas Attila