Attila:  Szia, Adri!

 Adrienn:  Szia! 

 Attila:  Mivel éppen egy évvel ezelőtt nyerte meg István a Csillag születik második szériáját, ezért szeretnék egy amolyan összefoglalót írni az elmúlt egy év történéseiről. Arra gondoltam, hogy olyan sok minden volt, annyi élmény ért minket, rajongókat, hogy ha lenne kedved hozzá, akkor segíthetnél nekem ebben az összefoglalóban. 

 Adrienn:  Örömmel! 

 Attila:  Hol is kezdjük? Talán az elején? Mondjuk ott, amikor Stohl András kimondta a győztes nevét... Te hogyan emlékszel vissza erre a pillanatra?

 Adrienn:  Ezt a történetet egy kicsit előbbről kell kezdenem. Tavaly ilyenkor még csak nem is tudtam, ki az a Tabáni István. Azaz hallottam már róla családom tagjaitól és a tanítványaimtól is, de én egyáltalán nem követtem figyelemmel a Csillag születik második szériáját.
Hogyan is volt? Egy éve is épp hazaértem a suliból, amikor ránk tört a téli szünet, és akkor… akkor nem is tudom mit csináltam éppen… mert az még az I.e., azaz az „István előtti” időszakhoz tartozott nálam. Este viszont valahogy mégiscsak leültünk a tévé elé Csisz-döntőt nézni, és magával ragadott egy hang… egy tiszta tekintet…. egy versenyző… egy ember, Tabáni István! Pillanatok múlva már úgy szurkoltunk neki, mintha az összes elő- és középdöntőt végignéztük volna. Szomorú lettem, amikor nem stimmelt a szövegben, örömmel néztem, milyen könnyeden énekel Keresztes Ildikóval, ujjongtam, amikor kimondták a győztes nevét, és megkönnyeztem az Ő örömét.
Másnap pedig elkezdtem keresni a neten, hogy elolvassak mindent, amit Istvánról eddig tudni lehet. Megnéztem az összes eddigi szereplését, meghallgattam a dalokat, és rátaláltam a rajongói oldalakra is.

 Attila:  Én abban a pillanatban, amikor kimondták a Tabáni István nevet, valami olyan mérhetetlen örömöt éreztem, hogy lám-lám, mégiscsak nyerhet egy tehetségkutató versenyt a legjobb résztvevő is. Hiszen olyan sok példa volt már addig is, és van sajnos azóta is ennek az ellenkezőjére, és most hadd ne nevesítsem az illetőket, de mindenki tudna sorolni pár embert akár a Megasztárból, akár az X-Faktorból, akik érdemtelenül hullottak ki már a selejtezőkben, míg mások, sokkal rosszabb énekesek pedig diadalmaskodtak.

Nos, nekem Tabáni István győzelme visszaadta a hitemet abban, hogy azért néha mégiscsak elnyeri a JÓ a méltó jutalmát.

 Adrienn:  Istvánnak ezután 180°-ot fordult az élete, sorra jött minden, ami a Csisz megnyerésével együtt jár, fellépések sora, tévé-és rádióinterjúk, újságcikkek. Nem volt könnyű neki.

 Hogyan emlékszel arra, amikor először találkoztál vele a Tháliában, a januári Gálán? 

 Attila:  Igen, a Thália... Az a pillanat, amikor először láttam a színpadon, és hallottam élőben énekelni. Nagyszerű volt az a pillanat. Közös produkció volt, de hiába volt a színpadon még sok-sok más fellépő is, én csak István mozdulatait lestem, és hát az a hang... bár a hangosítás ott hátul, ahol ültünk elég pocsék volt. 

 Az előadás után pedig Edit útmutatását követve szaladtunk a művészbejáróhoz, ahol hatalmas tömeg gyűlt össze. Sokáig kellett várni Istvánra, de az a pár perc felejthetetlen marad.

Takács Tibi irányította a népet, és hát elég szigorú volt, tehát nem volt túl sok idő, ám az ajándékba vitt gravírozott tollat átadtam Istvánnak. Majd egyszer megkérdem tőle, emlékszik-e az első találkozásra. Nem hinném, hiszen ő annyi emberrel ismerkedett meg ebben az évben, annyi fellépése volt - szerintem több száz lenne, ha összeszámolnánk egyszer. Itt az ajándék átadásán és egy nem túl jól sikerült közös fotón túl nem is volt másra lehetőség. És neked hol is volt az első találkozás?

 Adrienn:  A Symbolban. És éppenséggel te is jelen voltál. Tudod, az első találkozásom Istvánnal, melyre olyan sokat kellett várni akkor este, minden „félelmem” ellenére jól sikerült. Bemutatkoztam, gratuláltam a győzelméhez, átadtam az ajándékomat két puszi kíséretében. István fáradtan, de örömmel beszélgetett velem, majd közös fotók is készültek. Azt éreztem, hogy – bár a sokadik rajongó vagyok, aki odament hozzá az este - mégis teljesen rám figyelt, amikor velem beszélt, ami nagyon megnyugtató tud lenni, ha az ember lánya annyira izgul, mint akkor én. Még le is jegyzeteltem, mit szeretnék mondani, de nem kellett volna, mert minden ment magától a rövid találkozás folyamán. 

 Attila:  Persze, hogy emlékszem, hiszen veled és Arnolddal is ott találkoztunk először, amit az év folyamán még számtalan alkalom követett.

 Adrienn: Igen, és én arra is emlékszem, hogy Takács Tibi gratulált neked a bloghoz, és ahhoz, hogy milyen szépeket írsz Istvánról.

 Attila: Akkoriban még nem lehetett olyan gyakran eljutni István fellépéseire, de aztán tavasszal beindult a verkli.

Közben januárban-februárban pezsgő élet folyt az iwiw Tabáni István Rajongói Klubban, és még elég kevés embernek adatott meg a lehetőség, hogy személyesen találkozhasson kedvencünkkel, viszont annál több kérdés merült fel, amit szerettünk volna Istvánnak feltenni. Ezért vettem a bátorságot, hogy a menedzsernek, Andornak írjak egy üzenetet, melyre ő nagyon pozitívan reagált, és később, az első személyes találkozáskor egy kedves, jóindulatú embert ismerhettem meg a személyében. A kapcsolatfelvétel tehát megtörtént a menedzsmenttel, ez szükséges volt ahhoz, hogy a rajongókhoz időben eljussanak az információk, mikor és hol láthatjuk Istvánt.

 Adrienn: Igen, és így az elejétől fogva minden információ megtalálható kiírva a blogon.

Az iwiw klubban nagyon sok szép és izgalmas percet (jobbára órát) töltöttünk el az –akkor még- nagy létszámban fórumozó klubtagokkal.  Amikor tizenoldalakat írtunk egy óra alatt, együtt szurkoltunk mindenkinek, hogy eljöjjön az ő ideje fellépés terén, és együtt vártuk a fellépésről hazaérkezők élménybeszámolóit, képeit.

A következő találkozást Istvánnal én is alig vártam. Rájöttem, ha mindennap mehetnék fellépésre, akkor sem unnám. Elmentünk a Camponába is februárban, ami István betegsége miatt elmaradt. Visszagondolva ezt is mindig a fellépések közé számolom, mert sok rajongótárssal itt ismerkedtem meg először személyesen. Azután a pásztói nőnapi rendezvényen sikerült újra látnom Istvánt (aki Csillával együtt érkezett), és egy villanásra találkozni és két szót váltani vele.

 Attila: Ez idő tájt márciust írtunk és mi az Utazás Kiállításon láttuk legközelebb István fellépését, ezután pedig a Csepeli Munkásotthonban, ami szintén felejthetetlen élmény, hiszen sokakkal itt találkoztunk először. A műsor is fantasztikusan jó volt, István telt ház előtt, mondhatni hazai pályán lépett fel, és az addigi fellépései közül itt énekelte a legtöbb dalt, ha jól emlékszem kilencet. István nagyon elemében volt, látszott rajta, hogy mennyit jelent neki az, hogy egy ötszáz fős színházterem az ő kedvéért telt meg. Még ha más fellépők is voltak rajta kívül ebben a programban, azért nyugodtan kijelenthető, hogy mindenki István kedvéért ment oda, és az előadás után hatalmas tömeg várakozott egy autogramra, közös fotóra. Ezt a jelenséget lassacskán meg kellett szoknunk az év folyamán, hiszen mindenhol tömegeket vonzott István, a fellépéseken és az utána következő autogramosztáson is.

Nektek már nem sikerült jegyet szerezni a Munkásotthonba, viszont még aznap veletek együtt elmentünk Székesfehérvárra, ahol István egy discoban lépett fel. Neked milyen emlékeid vannak erről?

 Adrienn: Csepelen ugyan nem voltunk, de szerencsére, voltak, akik részletesen elmesélték. :) Csodás lehetetett! Székesfehérvár, ami egy nagyon családias hangulatú fellépés volt, annak ellenére, hogy utána tényleg disco kezdődött. Megható része volt az estének, amikor István a színpad szélén ülve a köréje gyülekező gyerekek között énekelte a Fényév távolságot. Sokakkal megismerkedtünk Fehérváron is, Edit intézte a jegyeinket.

Még február végén jelent meg a kislemez a Blikk mellékleteként, majd március 26-án az első nagylemez, a Ments meg. A dalokról külön regényt lehetne írni, hogy mit jelentettek és jelentenek ma is a számomra. Nagyon sokszor hallgattam, hallgatom, lehetetlen megunni. A lemez megjelenésével együtt jár a dedikálás és a lemezbemutató koncert lehetősége. Nos, mindezekre sor is került természetesen. Budapesten a két meghirdetetett dedikáláson rengetegen voltak jelen. Nem csoda (mert várható volt), de mégis nagyszerű, hogy a Ments meg alig egy hónap alatt aranylemez lett, azóta pedig már platina.

 Attila: Március végén láthattuk az első szabad téri fellépést, ez Budapesten, a Görög dombon volt, ezután megkezdtük országjárásunkat, melynek első állomásaként Siófokra utaztunk el Istvánt megnézni. Pár nappal később pedig következett egy feledhetetlen este, az Rtalent által szervezett vacsora a Trófea étteremben, ahol először tölthettem el több órát István társaságában. Azt hiszem, ez volt az az alkalom, ami után már szinte barátként üdvözölhettem Istvánt, Tibit és Andort. István már ezerrel készült a lemezbemutató nagykoncertre, de addig még volt két nagyobb dedikálás Budapesten és több fellépés az ország különböző pontjain.

 Adrienn: Én a Duna Pláza-beli dedikáláskor láttam újra Istvánt, ami egy csodaszép élmény volt, bár nem énekelt, de azt látni, átélni, ahogyan az emberekkel foglalkozik, teljes figyelmét annak szenteli, akivel épp beszél, mindenképpen csodálatra méltó.

 Attila: A Duna Plázában tartott dedikálás után ismét volt egy feledhetetlen este, amikor ismét sikerült hosszabb időt Istvánnal eltölteni. Finom ételek, italok, baráti beszélgetés, és úgy alakult, hogy ezen te is ott lehettél. Hogy emlékszel vissza erre a néhány órára?

 Adrienn: Az egy csodaszép este volt. Amikor a dedikálás után elindultunk a Duna Plázából, igazából azt sem tudtuk, hogy pontosan hova, minden olyan gyorsan a helyére került. Találtunk egy jó éttermet, ahol véletlenül épp egy különteremben ülhettünk le Istvánnal vacsorázni. Aztán amikor már rendeltünk, és ti már beszélgettetek, arra gondoltam: atyaég, mit keresek én itt? Egy asztalnál Istvánnal? Ahelyett, hogy már réges-rég a vonaton ülnék hazafelé?  Persze tudtam, hogy egy ilyen estét nem lehet kihagyni! Azt sem tudtam, hogy mit mondjak vagy mit kérdezzek, de szerencsére nem volt mindenki ilyen szótlan (meglepett). István sem. Nagyon jó volt hallgatni őt, és látni-hallani úgy, ahogy máskor nem. Örök emlékem ez, és hálás vagyok, hogy ez megadatott nekem. 

 Attila: Igen, István nagyon laza volt, ennek különösen örültem, hiszen ebből is látszott, hogy jól érzi magát velünk. Ne feledkezzünk meg róla, hogy öten voltunk, hiszen Veronika és Jenei Anikó is ott volt ezen a rendkívüli estén. István mesélt néhány jó sztorit a fellépéseken szerzett emlékeiből, hiszen néhol egészen extrém módon fogadta őt a közönség. Volt olyan hely, ahol egy népesebb kisebbségi társaság fogadta úgy, hogy össze-vissza simogatták, fogdosták őt, mondván: „Tabáni, hát téged komállak!” Szóval vannak elég furcsa helyzetek is egy-egy fellépésen.

 Adrienn:  S ha már a fellépést említed, akkor essék néhány szó a koncertek koncertjéről, a Syma csarnokban megrendezett lemezbemutatóról is.

 Attila: Na, igen, ez volt az az este, amit már hónapok óta vártunk. Négy-ötezer ember volt jelen ezen a majdnem két órás koncerten, amelyen István első alkalommal lépett fel zenekari kísérettel - na jó, nem számítva az újévi Mága koncertet. Milyen emlékeid vannak erről az estéről?

 Adrienn: Esett, mi több, zuhogott az eső, amikor a Syma csarnok felé tartottunk a Timivel. Amikor odaértünk, már ott voltatok néhányan az iwiwes klubból is. Amíg nem lehetett bemenni az épületbe, fotókat, csoportképeket készítettünk. Van, akit akkor láttam először élőben, miközben már hónapok óta "ismertem" a fórumról. Amikor bementünk a koncert helyszínére, jó helyet találtunk Timivel rögtön a színpad előtt az első sorban. Egyszerűen olyan jó volt ott lenni. A hatalmas csarnokban, több ezer, nagyrészt ismeretlen ember között úgy éreztem: itt mindenki ismerős! Bárki, akire ránéztem, mosolygott, jókedvű volt, örült, hogy ott lehet, ahogy én is. Hatalmas élmény volt ez mindenkinek. Megnyugtató volt az a közeg, olyan, amilyen nyugalmat István áraszt, egyszerűen azzal, hogy megjelenik. A koncert kezdetén ez a megjelenés mind látványában, mind hangzásában megalapozta az egész koncertet. Én ilyen nagyszabású "bevonulást" még sosem láttam! Mégis olyan közel tudott hozzánk "érni" István, mintha csak egy kis szobában énekelt volna. Ezt éreztem egész végig, bár sosem gondoltam volna, hogy pont egy többezres nagykoncerten fogom a legközelebbinek érezni hozzám az István által énekelt dalokat.

 Attila: Ha már a távolság, igaz más értelemben szóba került, akkor nekem erről az jut eszembe, hogy a kezdéskor, a színpadra felvonulásnál egy karnyújtásnyira ment el mellettem István, majd az első három dalt az Universal Kiadó jóvoltából a színpad előtt, tehát a lehető legközelebbről fényképezhettem végig, majd a hátralévő 22 dalnál a hatalmas tömeg miatt már csak jó messziről tudtam megtekinteni a koncertet. A végén a pezsgőzésnél is ott lehettem, de nekem az ilyen alkalmak általában elsősorban a fotózásról szólnak, hiszen így a képeimen keresztül mindenkinek megmutathatom, milyen is volt ez az egész.

A nagykoncert után pedig folytatódott az országjárásunk, amelynek minden állomását nincs elég idő most felidézni, és talán érdekesebb is úgy ez a visszatekintés, ha csak a jelentősebb eseményeket idézzük fel. Május végén volt egy nagy menetünk, mikor Ajka után úttalan-utakon átrohantunk Tihanyra, és ott volt egy újabb emlékezetes pillanat, amikor István leült a színpad szélére és ülve táncolt a lábait lóbálva.

 Adrienn: Aztán a nyár beköszöntével növekedett István fellépéseinek száma. A tanárnéniség legnagyszerűbb pozitívuma, a nyári szabadság miatt én is jóval több fellépésre mehettem.
Júniusban az egri zenekaros koncert volt az, amit nem lehetett kihagyni. A Szépasszony-völgyben István ugyanúgy élvezte a koncertet, mint mi a nézőtéren, mondhatom, hogy ezen a fellépésén volt a legönfeledtebb mind közül. A zenekar tagjai sokat segítettek neki ebben lazaságukkal, jókedvükkel. Öröm volt nézni! És ami utána következett: István a rajongóival töltötte az egész estét!

Másrészt pedig volt egy nagyon aranyos momentum, mégpedig az, amikor a kis színpad elé gyűlt gyereksereg legvagányabb tagja egyszer csak felment a színpadra és a nagy hőségtől megszomjazván szépen felkapta István ásványvizes palackját, majd nagyot húzott belőle. Hát, Istenem, szomjas volt a kissrác :)

 Adrienn: Nemcsak a rajongók, István is sokat utazott azokban a napokban. Nem csoda hát, hogy minden alkalommal fáradtnak látszott. Ennek a nagy rohanásnak pont az ellentétét élhettük át az alsópetényi tóparton, melynek nyugalmat árasztó közege Istvánt, mint festőművészt is megihlette. Erről Te is tudnál mesélni, azt hiszem, jól emlékszem az Ő című alkotásodra. Szóval, milyen is volt akkor, amikor "a képen ahogy áll, háttérben a tóval..."?

 Attila: Valóban, mintha ez az új lemezen hallható sor éppen ott íródott volna az alsópetényi tóparton. Festői kép volt, melyet az Ő című írásomban próbáltam ábrázolni, talán sikeresen. Alsópetény még másról is emlékezetes marad, itt készült például az egyik legjobban sikerült fotóm, amikor István éppen odaint a gépem lencséjének.

Ez volt a nyár egyik utolsó eseménye, jött a kora ősz, amikor Budapesten és közvetlen környékén rengeteg fellépése volt Istvánnak, tehát minden hétvégén több alkalommal is megnéztük őt. Volt két triplázásban is részünk, amikor egy délután három helyszínre is elmentünk István fellépésére.

  Adrienn:  Aztán "hirtelen felindultságból" kirándultunk egyet Gyomaendrődre. Azért írom ezt, mert egyik napról a másikra kellett eldönteni és leszervezni a tőlünk 260 km-re lévő koncertezés lehetőségét. A legnagyobb vonzóerő az volt az egészben, hogy zenekaros másfél órás koncertről volt szó. Nagyon jó volt, hogy eljuthattunk, immár harmadik alkalommal erre a zenekaros koncertre is. Ismét fergeteges volt a hangulat, a hangosítás viszont annál rosszabb. István időnként nem hallotta a saját hangját sem, és látszott rajta, hogy ez bántja. Ezzel együtt, vagy inkább ennek ellenére jó buli volt!   A koncert után volt rá lehetőség, hogy egy pár percet beszélgessünk vele.

  Attila: Igen, és bowlingozni is láttuk az egész együttest. Na, ez is nagyon szórakoztató volt. :)

  Adrienn: István nagyon csodálkozott, amikor mondtuk neki Arnolddal, hogy már nem először tettünk meg 200akárhány km-t azért, hogy őt lássuk-halljuk énekelni. Mintha nem hinné el, hogy mi van rajta ennyire "rajongani való". Nagyon örült azért.

  Attila: Gyomaendrőd után István az új lemez elkészítésével foglalatoskodott, fellépései nem voltak egy pár hétig, tehát nagyon megörültünk neki, amikor érkezett a hír, hogy a Jam Pub-ban, Budapest egyik legjelentősebb szórakozóhelyén fog fellépni október utolsó napján. Itt a legnagyobb élményem az a pár perc volt, mikor István kedveséhez, Csillához fordult az Ő éneklése közben. És ettől kezdve már nem volt a sajtó előtt sem titok, hogy ki is az addig titkolt barátnő. De hát talán ez így is van rendjén, így már nem csámcsog ezen tovább a bulvársajtó.

Lassan az események sorának végére érünk, novemberben megjelent az új lemez, már aranylemez is lett, István átvehette már a Ments meg! albumért a platinalemezt is, nem is akármilyen díszletek között, a Nemzeti Galériában, a Munkácsy kiállításon. Volt még egy rendkívüli esemény november legvégén, ugyanis a Bikini együttes meghívta vendégnek egyik koncertjükre, ahol István énekelte az Olcsó vigasz című dalt, amely az új lemezre is felkerült. És a koncert után megérte várni a füstös-zajos szórakozóhelyen, mert ismét lehetőségünk volt Istvánnal hosszabban beszélgetni egy könnyű vacsora mellett.

Éppen egy évvel ezelőtt izgatottan vártuk, hogy ki lesz a Csillag születik győztese. Most, egy évvel később az X-Faktor egyáltalán nem hozott lázba, hiszen aki azt nyerni fogja a közelében sincs Tabáni István énektudásának, hiszen az X elsősorban nem a tudásról szól, hanem arról, hogy kire adnak le több szavazatot a jó pasikért lelkesedő rajongók.

 Adrienn:  Éppen (percre pontosan) egy évvel ezelőtt írtad az első bejegyzésedet erre a blogra, ahová azóta már nagyon sok információ, beszámoló, kép, videó és egyéb írás felkerült. Azt hiszem ezzel az összefoglalóval sikerül méltóképpen megemlékeznünk erről az egy évről, melynek krónikája itt a blogon is mindig olvasható lesz.

Legyen még sok ilyen évünk, nekünk, Tabáni István rajongóknak!