A szakadó eső kicsit felborította előzetes laza terveinket, így autóval érkezünk a SYMA Csarnokhoz. Telefonon kaptam a hírt, hogy felkerültünk Anikóval együtt a sajtós akkreditációs listára, de azért egyelőre még nem próbálkozom a sajtó részére fenntartott terület megközelítésével, mivel a félig zárt kapu és a sorompó eléggé visszarettentő. A lista a szoborpark felőli bejáratnál vár, itt a kapunál tehát elég körülményes lenne arra hivatkozással bebocsátást kérni, nem szeretném negatív élménnyel indítani ezt az estét. Tovább autózunk tehát, keresve a SYMA melletti parkolás lehetőségét, és a korai időpontnak (17.30) megfelelően éppen a bejárat előtt sikerül helyet találnom.
De nem mi vagyunk ám az első fecskék, hiszen egy csapat ismerős már várakozik a bejárat előtt Az üdvözlés után nekem még intéznivalóm akad, hiszen Adri és TéZsé jegye nálam van, így próbálom őket elérni, és instrukciót adni, hogy a metrótól merre jöjjenek a csarnokhoz. Mindeketten meg is érkeznek hamarosan, így a jegyeket átadom tulajdonosaiknak. TéZsé Brüsszelből jött haza a nagy esemény alkalmából, ez alkalommal talán ő érkezett legmesszebbről. Közben méricskélem a helyet, a szoborpark felőli bejáratot is látni innen, az előtér egyelőre üres, a kapuk zárva, és arra gondolok, hogy ha szükség lesz rá az elég feltűnő fényképezőgéptáska miatt, akkor lehet, hogy majd sétálnom kell egy kiadósat a hátsó bejárathoz. Megjelennek a biztonságiak, elkészül a kordon és a vezető azonnal jelzi, hogy fényképezőgéppel nem fognak beengedni, az engedélyemet pedig csak a másik bejáratnál kaphatom meg, oda pedig csak körbesétálva juthatok el (az autón nem is gondolkodom, az már jó helyen van itt).
Tatabánya autópályán: ez Budapestről egy rövid út volt, de biztos vagyok benne, hogy Istvánunk előtt hosszú még az út. És mi végigkísérjük ezen az úton. Mint ahogy most is sok ismerőst köszönthetek, és ismét van valaki, aki itt lesz ismerősömmé. Amíg várunk Rá, gyermekműsor megy a színpadon, bizonyára élvezetes a kicsik számára, viszont nagyon hangos, beszélgetni elég nehéz. Keressük a helyet, honnan lehet majd látni valamit a színpadonból, és bízunk benne, hogy a gyermekműsor után lesz előrelépési lehetőségünk.
Ez volt az eddigi legkalandosabb napunk mióta István fellépéseire járunk. Eredetileg Komádiba és Ebesre készültünk, de útközben teljesen átírtuk a forgatókönyvet. A fellépésekről semmit sem tudtunk kideríteni, csak a dátumból és az időpontokból következtettünk, hogy majálisról lehet szó. Nekünk épp elég volt annyi információ, hogy István ott lesz, a részletek nem szoktak különösebben érdekelni. Mivel meglehetősen korai időpontban lépett fel István mindkét helyen, úgy döntöttünk, hogy most Zalánt is magunkkal visszük. 
Kevés önbizalommal ébredtem aznap reggel. Hiába mondta mindenki, hogy erős legyek, határozott, magabiztos, nyílt szívvel álljak oda eléjük, de azért a kis nyuszi ott motoszkált bennem, volt egy szorongó érzés a szívemben. Talán azért is, mert a Megasztárból nem kaptam visszahívást!
Hát újra itt ülök és gondolkodom, hogy hol kezdjem? Nyilván az elején - mondanátok, hallom is!:D
Közeledett az éjfél? Nem tudom. Nem is néztük az órát. István még dedikált, csak azután indulhatott Karcagra. Igy mi sem késhetünk el. Kb. ilyesmik futottak át az agyamon miközben összegyüjtöttem a „pezsgős poharakat” a parkolóban. Stella is beszállt hozzánk az autóba, igy öten folytattuk utunkat Karcag felé. 
Végre született nekem egy első „közös fotó”. Nem fényképző előtt pózolva, hanem egy természetes pillanatban készült a kép. Ennek annyira örülök. Igen, én ilyen közös fotót vártam.